e-világ

Válás-visszhang

Frenkl Róbert a július 20-i szám egy egész oldalát teleírva, egy új (A válás dilemmája 2003.) és egy tavaly már megjelentetett írásával (A válás dilemmája 2002.), kétéves vita fonalát veszi fel. Ha a visszhangtalanság miatti türelmetlenségből, akkor nem csodálkozom:

1. Írása két egymással ellenkező állítást tartalmaz. Egyrészt kijelenti, hogy az elhangzott észrevételekre tekintettel ma már nem mondaná, hogy „A válás mindig csőd, kudarc, de nem bűn.” Másrészt, csak visszavont (?) állításának igazát bizonygatja. Az egyik kijelentés cáfolja a másikat.
2. Írása fantommal hadakozik. Aki helyteleníti kijelenteni, hogy „a válás nem bűn”, még nem azt állítja, hogy a „válás bűn”.

Isó Zoltán és Dorottya két éve az Agendára hivatkoztak, de nem használták azt a fordulatot, hogy a válás bűn. Ez nem szőrszálhasogatás. Hadd érzékeltessem egy példával. Bármennyire is jogosnak tartja valaki az önvédelmet egy fegyveres támadóval szemben, de még ilyen esetben sem lehet mondani: a háború nem bűn.

Baranka Mária szintén két évvel ezelőtt úgy írt a bűnről, hogy nem csak a válásra vagy az elváltakra kell gondolni, hanem mindarra, amivel akár a hűséges házasságban vétünk egymás ellen. Frenkl Róbert ezzel „a gondolkodásmóddal, hitbeli érzelmi megközelítésmóddal” teljesen egyetértett.

A bűn bibliai fogalmától idegen, hogy csak a látható emberi cselekedeteket értsük rajta, és azokat a bűn és a nem-bűn skatulyáiban helyezzük el. A válásról szólva Jézus sem az egyes emberi tetteket, hanem az egész embert nézi, amikor a keményszívűségre (Mt 19,8; szklérokardia) utal. Félreértése lenne ezt a keményszívűséget csak az elváltakra érteni. Nyilván nem lehet elválasztani egymástól a végeredményt (válás) és mindazt, ami hozzá vezet (a másik eszköznek tekintése, önző szeretet, önző szerelem stb.).

Az első cikkre érkezett levelekre válaszolva kérdezte a szerző két éve, „hogy lenne a válás bűne annak, akit megcsaltak, akit megvertek…” A házasságot valóban nemcsak együtt, hanem egyedül is el lehet rontani, ezért lehet egyértelműen tettes és áldozat. Ennek ellenére a bírósági eljárásban általában ma már lemondtak arról, hogy kimondják, kinek a hibájából mondják ki a válást. A házasságterápiás erőfeszítések sem a vétkest keresik. A szerző által elmarasztalt Agenda a lelkészt ezért óvja attól, hogy ítélkezzék, ill. hogy az egyik vagy másik fél vétkességét firtató bíró akarjon lenni. Inkább arra biztatja, hogy segítse a feleket saját mulasztásaikkal, bűneikkel szembesülni.

1. Helyteleníti, hogy nagyon súlyos bűn (házasságtörés) esetén is ajánlja egyházunk az újrakezdést. Déry Tibor egyik elbeszélésében a sok év után viszszaérkező hadifogoly nem talál otthonában senkit, de látja, nemcsak felesége, hanem egy férfi is lakik ott. Megvárja a munkából hazaérkező asszonyt, akivel pillanatok alatt tisztázzák: ők mégis öszszetartoznak. Ezért amikor az idegen férfi megérkezik, a férj nem engedi be, csak átadja neki bőröndjét: Magára itt nincs szükség!

Ha lehetséges megbocsátás emberek között még hit nélkül is, akkor az egyház sem törekedhet kevesebbre. Mi más adja meg az egyház létének és a lelkészi szolgálatnak a létjogosultságát, mint a kiengesztelődés Isten-adta lehetőségének a felkínálása? Ezt törvényként másoknak előírni, keresztülerőszakolni nem lehet, de hogy felkínáljuk, reméljük, és hogy óvjunk ne csak elhamarkodott házasságkötéstől, de elhamarkodott válástól is, ez hivatás.

1. Az általa tapasztalt elmarasztaló megbélyegzés okát a szerző az Agendában látja, ami azonban nem lelkigondozói kézikönyv, hanem a keresztyén házasságot és megáldásának rendjét értelmező bevezetés, amely arra is kitér, hogy mi a helyzet azokkal, akik válás után kérnek áldást új házasságukra. Akik tehát áldozatok éppúgy lehetnek, mint elkövetők. Megbélyegzést nem lehet az Agendából kiolvasni. Hogy nem a válást ajánlja? Ha ajánlaná, olyan orvoshoz lenne hasonló, aki amputál, amikor a gyógyuláshoz elég lenne orvosság is. A saját bűnnel való szembenézés nemcsak a múlt, hanem a jövő miatt elengedhetetlen. De tud az Agenda az új házasságban maradandóságról és boldogságról is.
2. A szándékot, hogy ne az elmarasztaló megbélyegzés határozza meg az elváltakhoz, az elvált lelkészekhez való viszonyt, nem kifogásolta senki. Nem a Szentírástól teljesen idegen „a válás nem bűn” típusú állítás szabadít fel azonban a megbélyegzés alól. Igaz, a Szentírásra nem jellemző „a válás bűn” típusú megbélyegzés sem oldja meg a házasságukkal kínlódók problémáját, amellyel szembesül idős és fiatal. Szükséges, hogy ne elítéljük a másikat, hanem leüljünk az ilyen problémákkal küszködők mellé; gyakoroljuk az együttérzést és a megértést a válsághelyzetbe kerültekkel; sírjunk a sírókkal; ha pedig vétkeink kerülnek szóba, ne sértődés vagy felháborodás legyen a válasz. S ne csak beszéljünk róla, hanem vegyük komolyan a bűnbánatot és a hirdetett bocsánatot. Ezért jó javaslat házasságmentő szolgálat létesítése egyházunkban.

Azon csodálkozom, hogy ez a javaslat a szerző részéről két év óta visszhang nélkül maradt.

1. augusztus 20.

Reuss András