Keresztény szemmel

Bár az igazi csendességet, az Istennel való beszélgetés élményét a valóságos belső szoba tudja biztosítani a legjobban, de az Örökkévaló jelenlétét meg lehet tapasztalni hegyen-völgyön-vízen is.

Kis gyermekeimmel néhány hetet Velencefürdőn a vállalati „nyaralóban” töltöttünk. Az idézőjel oka, hogy a helyiség, ahol laktunk, egy fürdőkabinból átalakított horgásztanya volt a strand területén két emeletes ággyal, s egy hideg vizes mosdóval. De amikor egy horgászladikkal bebarangoltuk a nádasok lagúnáit, ahol csak szárcsákkal, vöcskökkel, vadkacsákkal találkoztunk, nem cseréltünk volna semmilyen luxusnyaraló lakóival. Egy-egy csendes öbölben pihenve, hallgatva a vízimadarak hangjait, egy régen tanult énekkel tudtam csak kifejezni hálámat a Teremtő iránt: „Nagy vagy Te Isten, nagy a te hatalmad, világteremtő a Te szózatod…”

Egy idős síző kollégám jóvoltából az is megadatott számomra, hogy gyermekeimet sítáborba vihettem az Alacsony-Tátrába. Nagyobb korukban már e nehezebb pályákat is mind végigpróbálták, s így én sokszor egyedül siklottam az enyhébb lejtőn. Persze tőlem jobbra, balra a sok-sok idegen síző száguldott. Legszebb emlékeim közé tartoznak azok a csendes percek, mikor otthagyva a forgalmas sípályát, a hatalmas, hóval borított fenyők közé siklottam, majd egy kis tisztáson megállva, a ragyogó napsütésben csillogó hóban, hallgatva a csendet, végigénekeltem az összes dicsérő éneket, melyet kívülről tudtam. S akkor a hófödte hegycsúcs is „belső szobává” változott, az igaz imádat helyévé: „Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban, mely felém hajolt… belémerülök mit se kérdve az úr szerelme tengerébe.” Dobó Józsefné

(A fenti írás a húsvéti lapszámunkban közölt felhívásunkra érkezett. „Belső szoba” jeligével továbbra is várjuk olvasóink egy-két oldalas vallomásait arról, hogy mikor, hol és hogyan szeretnek elcsendesedni – A szerk.)

Dobó Józsefné