A közelmúlt krónikája

Az idei aranydiplomás lelkészek évfolyam-találkozójukat a jubileumi év alkalmából Sopronban tartották. Ötven évvel ezelőtt itt kezdték el tanulmányaikat, és ez az időszak meghatározó volt mindannyiuk számára.

A szeptember eleji két és fél nap az emlékezés és hálaadás jegyében telt el. Mindjárt a megérkezés napjának délutánján szép élményben lehetett részünk: meghívást kaptunk a Luther Szövetség ülésére. Különös érzés volt évtizedek után ismét felmenni az ódon lépcsőkön a gyülekezeti terembe, ahol a falakon lévő régi festményekről a gyülekezet volt lelkészei tekintettek le ránk. A sort Luther ember nagyságú tablója zárja le.

A meleg fogadtatás után Gabnai Sándor, a gyülekezet fiatal lelkésze köszöntötte nagy szeretettel az egybegyűlteket, majd Szimon János évfolyamtárs, ny. lelkész tartott rövid áhítatot Ef 3,14–21 alapján. Igehirdetésében kiemelte: Isten szeretetének múltbeli megtapasztalása adjon erőt a jelenben. Tudjunk meghajtani térdeinket és dicsőíteni Őt, akié a jövő.

A jubiláló évfolyamot Cserháti Sándor képviselte, miután a találkozó főszervezője, Madocsai Miklós a családjában előforduló betegség miatt – mindenki sajnálatára – nem tudott eljönni a találkozóra. Felolvastuk dr. Hafenscher Károlynak az aranydiplomások könyvéről szóló értékelését (egy másik együttléten Szabóné Mátrai Mariann ugyanezen témáról készült írását is bemutattuk). Meghallgattuk Szimon János humoros-komoly jellemzését az évfolyam tagjairól, majd pedig a jubilánsok vallottak röviden magukról. Mély, itt-ott megrendítő, őszinte bizonyságtételek hangzottak el. Mindegyikünk szavából kicsengett, hogy a Sopronban kapott útravalónak megtartó ereje volt.

Másnap a templomban úrvacsorai istentiszteleten vettünk részt. Nem lehetett ősz fejjel megrendülés nélkül beülni azokba a padokba, és letérdelni az előtt az oltár előtt, ahol 18-20 évesen ültünk és térdeltünk... Ez alkalommal Gabnai Sándor hirdette az igét a jubilánsok emlékkönyvének bevezetőjében is olvasható 103. zsoltár alapján. Fiatal létére beleélte magát az idősek lelkiállapotába, és a zsoltár mondanivalójával igyekezett tekintetünket felemelni a minket továbbra is vezető, bűnbocsánatot adó és örök életet készítő Istenre.

Az egykori alma mater, a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Kara (ma általános iskola) épületén elhelyezett emléktábla megkoszorúzása és az épületben tett rövid látogatás után – ahol az evangélikus igazgatónő kitüntető tisztelettel fogadta és tájékoztatta a látogatókat – az évfolyam felkereste a temetőben az elhunyt, szeretett professzorok sírját.

Pihentető szállás, jó ellátás, valamint szívélyes légkör fogadott minket a Zerge utcai evangélikus vendégházban. Jó volt nekünk az a hely… Az időt leginkább beszélgetéssel töltöttük el. Tudat alatt mindenki érezte, hogy jól ki kell használni az időt az egymással való közösségre. Sajnáltuk, hogy az évfolyamtársak közül többen nem lehettek közöttünk.

Elbúcsúztunk Soprontól. Köszönjük Istennek, hogy ezt az évet megérhettük. Köszönjük a múltunkkal való találkozást a valamikor járt utcák, épületek, még élő emberek, emlékek által. Köszönjük… Ez a legutolsó emlék bizonyára elkísér minket azon az útszakaszon, amely még előttünk áll… .

(A jubilánsok emlékkönyve – „Krisztus meghalt és feltámadott értünk” címmel – még kapható kiadónk Üllői úti könyvesboltjában és a Huszár Gál könyvkereskedésben!)

Kinczler Irén