Élő víz
Naplemente előtt...
Nézem a Balaton szárszói partján az augusztus végi naplementét. Ezen a nyáron már csak öt óra után mentem a vízbe fürödni. Negyvennyolc évvel ezelőtt napközben, a tűző napon is bírtam a napozást, vállalva a leégés kockázatát. Életem során nemcsak testileg „égtem le”, hanem Isten és emberek előtt lelkileg is. Még nem volt késő bűnbánatot tartani és az égési sebekre a bűnbocsánat gyógyírját elfogadni.
Életem naplementéje előtt jólesik a balatoni naplementékben gyönyörködni. Olyan jelenségekre figyelek fel, melyekre eddig nem is gondoltam. Jólesik a hosszúra nyúló árnyak alatt elterülni.
Ezen a nyáron a part közelében a késő délutáni órákra 30-31 fokra is felmelegedett a Balaton. A szárazság hatására egyre sekélyebbé vált a víz, és több száz métert kellett befelé sétálni, mire úszni lehetett. De örömtől sugárzott az idősek arca, amikor látták a kicsinyeket zavartalanul lubickolni az alacsony vízben, a hetvenen túliak pedig megmozgathatták megfáradt tagjaikat. Mivel itt, Szárszón a nagy szórványterületen kezdtem megalapozni reumatikus nyavalyámat (melyet a józsefvárosi szeretetvendégség tomboláján nyert fagykenőcs sem akadályozott meg), most eljött az ideje, hogy a vízben gyalogolva, majd a tihanyi kéttornyú templomot célba véve, úszva gyógyítassam magam. Jézus is azt mondta egykor tanítványának, aki egész éjjel eredménytelenül halászott: „evezz a mélyre”. Azokhoz szólt így, akik parancsát nem látták „szakmailag indokoltnak”. Még nem volt késő engedelmeskedniük. Talán nekem sem késő a mély vízben megmozgatni fájó tagjaimat.
Aztán most vettem észre először, hogy a lebukó nap sugarai végig aranyszőnyeget terítenek az általa épített hídra, és teljesen összekötik a két partot Szárszótól balra, Révfülöp irányába. Káprázatos látvány, bár csak napszemüveggel tudtam élvezni. Zsongtak bennem Berzsenyi Istenről írt verssorai: „de szemünk bele nem tekinthet”. És meditáltam: Urunk megépítette a partokat és az embereket, egyházakat, népeket összekötő hidat Jézus Krisztusban. Keresztje titka jobban tündököl, mint a naplemente fényei, és olyan összekötő szeretet-hatalom, mely nem tűnik el, amikor a nap „leáldozik”. Még életünk naplementéje után is összekötő hatalom! Miért nem vesszük igénybe ezt mi, különféle partok között élők? Nem félünk, hogy egyszer késő lesz? Ma még nem az. Ezért ma, amikor Urunk szavát halljuk, meg ne keményítsük a szívünket (Zsid 3,15)!
Szimon János