Napról napra

„Uram, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” Zsolt 41,5 (1Thessz 5,9; Mt 8,5–13; Róm 1,/14–15/16–17; Zsolt 107,23–43) Nincs gyógyítás diagnózis nélkül. A nyugtalan, frusztrált ember panaszkodik: „Valami nincs rendben nálam.” Nem tudja, mi az oka. A Biblia határozott választ ad erre. Sajnos sokan nem veszik komolyan, pedig világos a felelet: minden emberi nyomorúság, testi, lelki baj végső oka az Istentől való elfordulás. Ez ront meg mindent… A zsoltáríró nagy lépést tett előre, amikor végre megvallotta: gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened. Kérdés, hogy mi elfogadjuk-e ezt a diagnózist és Isten gyógyító munkáját?

„Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” Jak 1,19 (Péld 15,1; Ézs 19,19–25; Róm 3,21–26) A gazdag igéből csak egy vonást emelünk ki: legyünk késedelmesek a szólásra. Mások bűneivel, rendezetlen dolgaival szívesen foglalkozunk, szívesen ítélgetünk. Jól tudjuk másra terelgetni a nekünk szóló igei intést. Bizony vigyáznunk kell a szólással. Sokszor az ítélgető szavakkal megbántunk valakit. Mielőtt megszólalunk, gondoljuk végig, hogy amit mondunk, azzal építjük-e a másikat, vagy rombolunk a lelkében. Csak ahhoz az emberhez tudunk valóban építő módon szólni, akiért rendszeresen imádkozunk.

„Jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer.” Zsolt 84,11 (ApCsel 2,46–47; 1Kir 17,8–16; Róm 3,27–31) Életünkben sokszor kerülünk döntéshelyzetek elé, amikor bizony nem egyszerű a választás. Ám a legnagyobb, legkínzóbb kérdés mégis az marad: Istennel vagy Isten nélkül éljek? Irigylésre méltó a zsoltáríró: ő már döntött. Számára már világos, hogy mi a jobb. Mi van az ilyen elhatározás mögött? Sok minden. Például kiábrándulás a világból, pénzből, emberekből. Tapasztalás arról, hogy bár rengeteget elértem, de a lelkem üres és kielégítetlen maradt. Észrevetted-e már, hogy te sem vagy kivétel? Mindnyájunk legfőbb hiányérzetét egyedül Jézus oldhatja fel, aki megbékít Istennel, emberekkel, önmagunkkal, sorsunkkal, gondjainkkal.

„Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait.” 5Móz 4,2; (Mt 5,17; Ruth 1,1–8/9–15/16–17a/ 17b–21/; Róm 4,1–12) Azért kell megtartanunk Isten törvényeit, hogy benne maradhassunk az Ő szövetségében, vagyis hogy élhessünk. Templom, igeolvasás, úrvacsora, imádkozás – mindez csak akkor ad áldást, ha értjük már, hogy csupán egy cél van: állandó élő kapcsolatban lenni Istennel. Egyiptomból is azért hívta ki a népet Isten, hogy megszabaduljanak attól a szellemtől, gondolkodásmódtól, amely ott körülvette őket. Kánaánba is azért kellett eljutniuk, hogy végre szoros közösségben élhessenek Istennel.

„Meglátogatta Isten az ő népét.” Lk 7,16 (1Sám 12,22; ApCsel 13,42–52; Róm 4,13–25) Ugye milyen csodálatos, hogy mindig Isten a kezdeményező? Ádám és Éva bűnesete után is Ő keresi újra meg újra a kígyó által becsapott embert. Ő köt szövetséget Noéval, Ábrahámmal... Isten utána megy az eltévedt embernek. Jézus tanított, gyógyított, sőt igénk szerint feltámasztotta a naini ifjút. De észrevettük-e már, hogy többről volt itt szó, mint hogy egy síró asszonynak visszaadta a halott fiát? Jel volt ez! Egyik jele annak, hogy itt a várva várt Messiás. Boldogok, akik úgy tudják várni és befogadni Jézust, mint személyes Urukat és Megváltójukat.

„Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, aki a magasban lakik, és a mélybe néz, az égre is, a földre is?” Zsolt 113,5–6 (Róm 8,32; Lk 4,22–30; Róm 5,1–5) Isten a mélybe néz. Itt nem fizikai mélységről van szó, hanem a szegény bűnösről, akinek a bűne olyan lett, mint a pusztulás gödre, amelyből nem tud kijönni. Isten lefelé néz. Arra néz, aki tudja már, hogy szabadulni kellene eddigi állapotából. Nagy vigasztalás van számunkra abban, hogy Isten nem a teljesítményeinkre, eredményeinkre, sikereinkre kíváncsi, hanem a csődjeinkre, kudarcainkra, vergődő lelkiismeretünkre. Sőt ezeket azért engedi meg, hogy így kemény szívünk összetörjön, és végre kinyíljon az Ő számára.

„Így szólt Jézus:»Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.«” Mt 26,52 (Ézs 9,4; Jel 15,1–4; Róm 5,6–11) Naponta hallunk háborúkról a világban, békétlenségről a családban, munkahelyen. A megoldást többnyire a megfizetésben, a szópárbajban látjuk. Hamar elfelejtettük karácsony próféciáját: megszületett a Békesség Fejedelme, uralmának és békéjének nem lesz vége. Ő az erős Isten, a Szabadító. Tőle kell kérnünk a megoldást: fékezze meg indulatainkat, nyelvünket. A vitában nem az győz, aki tovább bírja haraggal, érvekkel, hanem aki elcsendesedik, aki „leteszi a fegyvert”.

Gáncs Aladár