Egyházunk egy-két hete

Ittzés János prédikál

A múlt heti lapszámunkban az új esztergomi prímás-érsek beiktatásáról adhattunk hírt. Akkori szentbeszédében Erdő Péter hangsúlyozta, hogy örömmel készül az ökumenikus imahét megnyitó alkalmára. Erre is utalt bevezetőjében Szabó Géza kanonok, a budapesti Szent István-bazilika plébánosa köszöntőjében, amikor január 19-én este templomában üdvözölte a testvéregyházak vezetőit, és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 35. ökumenikus imahét.

A zsúfolásig megtelt templom szentélyében az igeszolgálat résztvevőjeként jelen volt dr. Erdő Péter prímás, esztergom–budapesti érsek és Ittzés János evangélikus püspök, illetve a közös imádság szolgálatát végző dr. Márkus Mihály református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, D. Szebik Imre evangélikus elnök-püspök, dr. Mészáros Kálmán baptista egyházelnök, Csernák István metodista szuperintendens, Pavel orosz ortodox érsek, Sofronie román ortodox püspök, Kalota József érseki vikárius (Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus), Bózsity Jován szerb ortodox pap és Denis Moss anglikán kanonok.

Az ökumenikus igeliturgia keretében elsőként Erdő Péter prímás-érsek mondott szentbeszédet az imahét ez évi vezérigéje (2Kor 4,7) alapján. Kiemelte, hogy a keresztény egységnek már e világon Isten szeretetét kellene megjelenítenie, ám az évszázadok során elkövetett hibák, bűnök, tévedések miatt nem tudjuk elég átható módon felmutatni ezt a világban. A Szentlélek egyesítő erejét sokszor nem engedtük munkálkodni. De megosztottságunkba a Krisztustól kapott hitünk alapján nem nyugodhatunk bele. Isten kegyelme indított sok keresztényt az egység keresésére. A múlt bűneinek közös megbocsátása által kereshetjük mi is a párbeszédet. Ez tükröződik a közelmúltban megszerkesztett közös esketési liturgiában, valamint az Ökumenikus Charta aláírásában is. Az egység kereséséhez a saját fáradozásaink nagyon kevesek: ehhez Isten erejére van szükség, hiszen Benne nem csupán elméleti, hanem látható módon is megjelenik együvé tartozásunk.

Ezután Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Az emmausi tanítványok párbeszédéből emelt ki egy mondatot, a Jézust fel nem ismerő tanítványok imádságát: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már. Az ökumenikus helyzetet a küllős kerék képéhez hasonlította. Krisztus az agy, mi pedig a küllők mentén helyezkedünk el. Ebből jól látható, hogy minél közelebb megyünk a középponthoz, egymáshoz is automatikusan közelebb kerülünk. Ezen a héten Jézus egységre szólító akaratát igyekszünk megismerni. A benne megtalált hit és reménység a legfőbb kincsünk. Bár törékeny az edény, a benne lévő kincs mégis örökkévaló. De hogyan juthat az ember erre a hitre, hiszen ma úgy tűnik, mintha Isten egyre erőtlenebb, egyre kisebb lenne? Ha megragadjuk az imádság lehetőségét, akkor velünk is megeshet a Bibliából ismert csoda.

Ha úgy éljük le életünket, mintha a húsvét meg sem történt volna, akkor mindig „este” van számunkra, és sötétségben járunk. Hiszen Jézus az elkeseredett emmausi tanít- ványoknak is megmutathatta volna átszúrt testét, vagy „megnyithatta volna” szemeiket, de ő inkább az Írást magyarázta nekik. Végigjáratta velük Isten ígéretének és megtartott szavának útját. Ez a csoda ma is átélhető. Isten az igehirdetés szavaiban nyitogatja szemünket, hogy meglássuk: ő velünk van, mi pedig körülötte. Ez indította meg az ökumenikus mozgalom kialakulását is.

Beszédében a püspök rámutatott arra is, hogy Jézus mennyire türelmes. Kivárja, amíg megszületik a vallástétel, a hit születésének vajúdó, csodálatos pillanata. Éppen ezért az egyház szétszakadozottságánál csak a türelmetlensége botrányosabb.

A főpásztor végül azt kérte, hogy a feltámadott Úr az Írás mélységével vezessen el bennünket az igazi forráshoz, hogy mi is oda tudjunk vezetni másokat, akár ellenfeleinknek tűnő embertársainkat is…

Az igeliturgiában a megjelent egyházi vezetők imádsággal, áldással, hitvallással vettek részt. A Bazilika kórusa énekkari szolgálattal tette még emlékezetesebbé az istentiszteletet. Az a reménységünk, hogy nemcsak egy emlékezetes eseményként marad meg ez az alkalom az utókor számára, hanem úgy is, mint az ökumenikus közeledés egyik fontos bizonysága.

Menyes Gyula