Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 4 - A "Biblia éve" hazánkban

Keresztutak

A "Biblia éve" hazánkban

Hafenscher Károly lelkész, az Országos Egyházi Iroda igazgatója lapunknak elmondta, hogy hittudományi egyetemünk tanárai és hallgatói közül néhányan azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy Németországhoz, Ausztriához, Svájchoz hasonlóan nálunk, Magyarországon is szervezzenek különféle programokat és alkalmakat a „Biblia éve” jegyében.

Egyházunk elnöksége is azt szeretné, hogy a Szentírás nagyobb hangsúlyt kapjon egyházon belül és kívül egyaránt. Úgy határoztak, hogy kifejezetten a „Biblia évéhez” kapcsolódóan nem terveznek rendezvényeket, de arra törekednek, hogy a székesfehérvári országos találkozót is részben ez a mottó határozza meg. Emellett céljaik közt szerepel még, hogy a következő hónapokban olyan kiadványok és segédanyagok jelenjenek meg, melyek ösztönzik a gyülekezeti és regionális munkát ebben a témában. Remélik, hogy például igehirdetés-sorozat vagy bibliaóra keretében egyházi közösségeink többet foglalkoznak majd a Könyvek Könyvével. Továbbá azt is szeretnék, ha az országos protestáns napok rendezvényei közt is teret nyerhetne néhány, valamilyen módon a „Biblia évéhez” kapcsolódó program.