Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 4 - Könyvek a Könyvek Könyvéről

Keresztutak

Könyvek a Könyvek Könyvéről

A közelmúltban, karácsony előtt jelent meg Dávid Katalin művészettörténész új kötete, „A teremtett világ misztériuma. Bibliai jelképek kézikönyve”. Céljáról így vall a szerző: „Ha e könyv segítséget tud nyújtani a jelképeken keresztül a Biblia megközelítéséhez, netán kedvet ébreszt e több mint csodálatos, inkább életadó könyv elolvasásához, elegendő módon elérte célját – reményeim szerint.”

A sok szép színes képpel illusztrált kiadvány törzsanyaga alfabetikus sorrendben, hármas tagolásban ismerteti az egyes jelképeket: bemutatja a szimbólumok ó- és újszövetségi jelentéseit, valamint a korai kereszténységben való megjelenésüket. A kötéstervet és a tipográfiát Szántó Tibor készítette. Az egyetemes könyvművészet e kiemelkedő mesterének ez volt az utolsó munkája. A kötet a Szent István Társulat kiadásában jelent meg.

*

A Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány (KIA) az Ó- és Újszövetséget magyarázó, olvasmányos, a laikus olvasók számára is közérthető stílusban megírt két kiadványt jelentetett meg újra. Samuel J. Schultz „Üzen az Ószövetség” című művében kijelenti: „A Biblia ma is élő Istene, aki a múltban hatalmasan szólott és cselekedett, az Ószövetség lapjain keresztül mutatkozik be a mai kor emberének. Leszögezem, hogy az Ószövetség helyes megértésének előfeltétele a Biblia tekintélyének és a kinyilatkoztatás bibliai tényének az elfogadása.”

Miről üzenhet ez az Ószövetségről szóló mű a mai olvasóknak? – kérdezhetnénk. Azon kívül, hogy átfogó képet fest annak irodalmi és történelmi hátteréről, kitűnő áttekintést nyújt az egyes bibliai könyvek témájáról, összefoglalva az azokban szereplő személyeket, eseményeket és helyeket. Ami azonban még ennél is fontosabb: segít azt megérteni, hogy az Ótestamentum könyvei és történelme teológiai szempontból hogyan kötődnek Isten és az emberiség kapcsolatához. A kötetben számos időrendi táblázat, fénykép, jegyzet és korabeli térképvázlat segít az Ószövetség mai üzenetének megértésében.

A KIA másik kötete, Merrill C. Tenney „Újszövetségi bevezető” című írása szintén nem csupán a teológiával foglalkozók számára készült, hiszen a Biblia átfogó ismerete az alapműveltség szerves részét képezi.

A Szentírás panorámaszerű áttekintése minden bibliatanulmányozás alapvető része. Az Újszövetség értelmezése azonban elsősorban nem az ókori történelem ismeretétől függ. Tanításai ma is érvényesek, mert az Örökkévaló Isten élő evangéliumát közvetítik a halandó és bűnös ember szomjas lelkének. Az etiópiai kincstárnoknak is szüksége volt Fülöp segítségére ahhoz, hogy megértse a prófétai szöveget. Ennek a kiadványnak az a legfőbb célja, hogy egy összefoglaló értelmezést nyújtva hozzájáruljon az Újszövetség megértéséhez és megkedveléséhez.

Ezt a szándékot szolgálja az is, hogy az evangéliumok ismertetésének végén (a 240–245. oldalakon) található egy „szinopszis”, a „Krisztus életének harmóniája” című összeállítás, amelynek segítségével időrendben, az események és a helyszínek ismeretében párhuzamosan lehet olvasni a négy evangélium megfelelő igeverseit. Ha rászánjuk magunkat ennek áttanulmányozására, csodálatos megtapasztalásokban, felfedezésekben lesz részünk Jézus földi életének áttekintése során – az Ő „idegenvezetésével”!

*

Végül egy új, zsebbe illő könyvet ajánlok jó szívvel az új esztendőre, amely célját már a címében elárulja: „Közelebb Hozzád! Áhítatok az év minden napjára”. A kiadvány egy-egy bibliai verset, valamint az ehhez fűződő rövid igemagyarázatot, történetet vagy verset tartalmaz.

A német GBV megbízásából a magyar Evangéliumi Kiadó jelentette meg ezt a válogatást. Minden további ismertetés helyett olvassuk együtt a január 31-re közölt szöveget:

Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: „Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! (Jel 22,20)

Utolsó idő Utolsó idő! Történelmi kor! Néha, mint gyermekek színes kockájuk, e súlyos szavakat játszva dobáljuk, pedig egy is mi mindent eltipor!

Hiszen elbíbelődni még lehet kicsi magunkkal! Mi fontosabb nálunk? Ha szalmaszál az útban, már megállunk, s évek suhannak el fejünk felett.

Nem érjük fel az óriás napok titkát: kisgyerek a koránkapott kincsét… csak vesztegetjük tékozolva!

Nem halljuk, hogy ezekben a napokban az Eljövendő súlyos lépte dobban. Pedig még annyi megbízása volna!

  1. E.

Összeállította: Garai András