A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 16. vasárnap

Rosszul feltett kérdésre csak rossz válasz adható. Amikor a hívő keresztények Mózes törvényéhez fűződő viszonyát vizsgáljuk, különösen is ügyelnünk kell a kérdés korrekt megfogalmazására.

Pál apostol a mai igében is a rá jellemző pontossággal fejti ki hitvallását: „tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei által igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által”. Arra a kérdésre, hogy a mózesi törvénynek van-e szerepe a bűnös megigazulásában, Pál egyértelmű, határozott nemmel válaszol. Ezzel nem azt mondja, hogy a törvény érvénytelen, hanem arról vall, hogy nem a törvény betöltésével akarja elnyerni az Isten előtti igazságot. Krisztus óta nem a törvény betöltése a megigazulás útja. Ebben az értelemben mondja Pál, hogy meghalt a törvénynek. Máskor ezt így fejezi ki: nem él többé a törvény uralma alatt. A halál ugyanis megszabadítja a szolgát földi urától. A halott szolga fölött már csak a mennyei Úrnak van hatalma. „Meghaltam a törvény által a törvénynek – mondja Pál, és rögtön hozzáteszi –, hogy Istennek éljek”. Megszabadult földi urától, hogy a mennyeinek élhessen. Mert a törvénynek – mint „urunknak” – csak földi életünk idejére vagyunk alávetve. A törvény betöltése éppen ezért nem szerez Isten előtt érvényes igazságot. A törvény cselekedetei csak a földön érvényes „igazságot” kölcsönöznek. Más alkalommal Pál is elismeri, hogy aki a törvény cselekedeteit cselekszi, annak van mivel dicsekednie. Ám rögtön hozzáteszi: nem Isten előtt! Isten előtti igazságunkat nem cselekedeteink miatt veszítettük el, ezért nem is szerezhetjük vissza cselekedetekkel!

Isten előtt azért nem vagyunk igazak, mert hiányzik szívünkből az Isten iránti feltétlen bizalmat tápláló hit. Szívünk Isten iránti bizalmát pedig a törvény nem képes helyreállítani, más szóval: a törvény nem tudja felszítani bennünk az Istenbe vetett hitet.

Csak a Jézus Krisztusban való hit útján járva tanulhatunk meg újra gyermeki bizalommal hinni Istenben, ezért a megigazulás egyetlen lehetséges útja a Jézus Krisztusban való hit.

Pál nem azért vallja magát a törvény számára halottnak, hogy a törvénytől való szabadság ürügyén rendezetlen, feslett életet éljen. Eszébe sem jut, hogy – a törvény hatálya alól kikerülve – szabad utat nyisson a tagjaiban lakó bűn kívánságának, és zabolázatlanul élje ki bűnös hajlamait. Ellenkezőleg! Most akar csak igazán leszámolni bűneivel! Ezért nemcsak bűnös cselekedeteinek üzen hadat – amelyeket a törvény korábban eredménytelenül üldözött –, hanem egész bűnös valójának. Pontosan tudja, hogy a cselekedeteiben megnyilvánuló bűn csak a felszín. A bűn valójában teljes személyiségének legmélyebb romlottságát jelenti, ezért ha valóban le akar számolni életében vele, akkor önmagát kell keresztre adnia.

A Jézus Krisztusban való hit útján járva Pálnak a bűn elleni küzdelemben a mózesi törvénynél sokkal keményebb és hatékonyabb eszköze van: a kereszt. Nincs már szüksége a törvényre, hiszen az csupán leleplezi a bűnt, de nem akadályozza meg, sőt – mint két hete olvastuk – még inkább felszítja bennünk a bűnös kívánságot! A törvény erőtlen eszköz, a kereszt azonban leszögezve tartja a kezet, amikor bűnt cselekedne. Ínyhez tapasztja a nyelvet, hogy a száj ne tudjon gonosz szót kimondani. A kereszt elnémítja az elmét, mielőtt gondolattal vétkezne. Megbénítja a bűn kívánságára hajló tagokat, és elapasztja a szívben a bűn forrását. A kereszt nemcsak a törvény számára tesz holttá, hanem a bűn számára is. A keresztnek azért van erre hatalma, mert eggyé forraszt a megfeszített Krisztussal, aki maga a diadal minden bűn fölött. De éppen ezért a kereszt nemcsak megöl, hanem új életre is támaszt. Olyan új életre, melyben Pállal együtt vallhatjuk: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”

Szinte hallom az ellenvetést: ez is csak erőtlen szó, „üres szöveg”! Hol vannak azok a keresztények, akikben felismerhetően él Krisztus, mert önmagukat nap mint nap vele együtt keresztre feszítik? Hol vannak azok a keresztények, akikben már nem az egó tombol, hanem szavukkal Krisztus vigasztal, kezükkel Krisztus simogat és gyógyít, akiknek szívéből Krisztus szeretete sugárzik? Tényleg, hol vannak? „Bizony ritka az igaz keresztény, mint a fehér holló” – mondta egykor Luther. A te dolgod mégsem az, hogy ezen keseregj, hanem az, hogy ilyen fehér holló akarj lenni! Kérd hozzá nap mint nap Isten Szentlelkének segítségét!

Imádkozzunk! Mindenható Isten! Kérünk, tisztíts meg minket minden hamisságtól és képmutatástól, és segíts győzedelmeskednünk bűneink fölött az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Véghelyi Antal