A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 19. vasárnap

Teológus számára ismerős az érzés: amikor beül az iskolapadba, a padon előtte fekvő, nyitott Biblia hirtelen „tankönyvvé” válik. Az eredeti héber, illetve görög nyelvből le kell fordítani a szent szöveget, ki kell elemezni, fel kell ismerni a textus első látásra rejtett utalásait, összefüggéseit, esetleges ellentmondásait, egyszóval „dolgozni kell” a Szentírással. Különleges és szinte szorongást keltő érzés ez, hiszen nem egy Ady-kötetet, nem Homérosz műveit, nem is Luther hitvallási iratait „kutatjuk”, hanem az Írást, a nagybetűset, az isteni kinyilatkoztatást, a törvényt és az evangéliumot, a szent szöveget, amelyben Krisztust, a testté lett igét imádjuk!

Sehogy máshogy, mint mélységes mély alázattal, a „vedd le a sarudat, mert szent az a hely, ahol állasz” szellemében tudom csak elképzelni a Szentírás tanulmányozását. És hiszem, hogy ha így, ha a hit térdeplő pozíciójából nyitom fel a Könyvek Könyvének fedelét, és így akarok minél többet megtudni róla, akkor Isten áldása lesz a Biblia kutatásán, és kérdéseimre megkapom a válaszokat.

A mai igében Krisztus szava igencsak kemény, és önvizsgálatra indít. „Nehéz” ez a textus a mai igeolvasó számára, mert érvelési módja az ókori ember logikájának szempontjai szerint épül fel, s szerkezete is szokatlan: nem egyenesen halad, hanem visszatér korábban felvetett, ki nem fejtett kérdésekhez. De megéri a figyelmes, imádságos, elemző értelmezést, mert most is hozzánk és rólunk beszél az Úr! Hogyan olvassuk helyesen a Bibliát? – ez gyakorló keresztények visszatérő kérdése. Jó, ha ezt kérdezzük, és jó, ha magát a Bibliát, azaz ha Jézust kérdezzük erről, mert ő válaszol. Ebben az igében is.

Jézus szava nagyon sok ember számára nem lett életformáló erő akkor, amikor testben járt az emberek között – mert nem hittek benne. Az Írásokat tanulmányozó, annak betűjét értő, de Urát nem ismerő zsidókról találunk itt kristálytiszta érvelésű látleletet: Jézus ugyanis pontosan ismeri és érti magatartásukat, látszatkegyességük mögött rámutat az igazi istenfélelem hiányára. Az örök életet a Szentírásban kereső ember végzetes tévedésére mutat rá: az Írás nem ment meg, ha abban nem ismered fel a Megváltót, és nem látod meg, hogy Krisztus nélkül reménytelenül elveszett vagy.

Az Ószövetség leírja, megprófétálja azokat a csodákat, amelyeket Jézus tett, ahogyan beteljesítette az Írást. Ha értelmesen olvasnák a Szentírást Jézus vádolói, akkor megértenék, hogy mindaz, ami benne az eljövendő Messiásról szól, Krisztusban teljesedett be. A zsidók ezzel szemben Mózes és a próféták szavait keverik össze saját gondolataikkal, Isten igéjét a saját véleményükkel, tanításaikkal. A Szentírás igazi értelmét nem értik, Jézust nem ismerik fel. Ennek következménye súlyos: az ítélet napján maga Mózes fog előállni, és fogja vádolni őket. Ha Izrael Mózesre hallgatna, akkor hittel elfogadná Jézust mint Megváltóját, felismerné, hogy Mózes őróla írt.

Jézus szava nem lesz életformáló erő nagyon sok ember számára ma sem. Hiába van benne jelen Szentlelke által, ha nem hisznek benne, ha nem ismerik fel, és nem fogadják el, hogy általa az Atya igénye szólal meg, aki nem látszatkegyességre, hanem szívbéli bűnbánatra és megtérésre hív. Nem öndicséretre, önigazolásra, hanem Jézus dicsőítésére és imádására. Nem az Írás betűjének, hanem az Írás Urának szolgálatára. Milyen kemény szavak: „nincs meg bennetek az Isten szeretete.” Nem áll meg ezzel szemben semmilyen mentegetőzés. Isten szeretetének hiánya elválaszt Jézustól, mert a kemény szívű ember nem fogadja el őt, az Atya küldöttét, Isten szeretetének szavát, amely gyökeres fordulatra, azaz megtérésre hív. „Egymást dicsőítő” nemzedék a miénk csakúgy, mint Jézus kortársai, akik nem borulnak le az Élet Ura előtt. Jaj nekünk, ha nem halljuk meg és nem értjük meg a figyelmeztetést: nincs örök élet másban, csak Jézusban! De most még szól ez a hang, még van idő a megtérésre, még megtalálható Krisztus a Szentírás kinyilatkoztatásában, a szentségekben, a hirdetett igében.

A Szentírás helyes értelmét csak Jézus Krisztusban lehet megtalálni. Az Ő kihagyásával nem érthető az ószövetségi, de az újszövetségi kinyilatkoztatás sem. Aki viszont megismeri Jézusban a Megváltót, az a kinyilatkoztatás lényegét érti meg. „A Biblia nem teológiai tankönyv…” (C. H. Spurgeon), hanem az élő Krisztust hordozó bizonyságtétel. Az Írások tanulmányozása önmagában nem vezet üdvösségre. A Biblia olvasása közben magával Krisztussal találkozhatunk, és kell is találkoznunk, hogy mindnyájunkat üdvösségre vezessen!

Imádkozzunk!

ÚR Jézus Krisztus, adj nekem helyes látást, hogy felismerjelek, adj tiszta elmét, hogy megértselek, adj engedelmes szívet, hogy kövesselek, és hűséges lelket, hogy téged mindig imádjalak! Ámen.

Kőháti Dorottya