Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 46 - Magyar ökumenikus bizonyságtétel - Egyiptomban

Keresztutak

Magyar ökumenikus bizonyságtétel - Egyiptomban

Részlet az útról
A titokzatos, távoli Egyiptomot felkereső zarándokútra invitálta az Ökumenikus Tanulmányi Központ a közelmúltban az evangélikus, református, római katolikus egyház híveit. A megannyi élmény közül talán a legtöbbet mégis az jelentette a résztvevőknek, hogy igazi ökumenikus közösségre lelhettek az utazás során. Ennek szép példájaként az alábbiakban egy református lelkésznő beszámolóját olvashatják.

„Az időt Isten csorgatja szent kezéből” – mondta nemrégiben a neves írónő, Szabó Magda. A zarándokút befejeztével éreztük igazán, hogy az indulás, az ott-tartózkodás, a hazaérkezés ideje mennyire Isten szent kezéből csorgatott idő volt. Kis csoportunk merész vállalkozását 1Móz 46,3–4 versének kiemelt igeszakasza kísérte: „Ne félj lemenni Egyiptomba... Én megyek veled (...), és én is foglak visszahozni.” Ez az ige az út folyamán mindvégig biztatást, bátorítást jelentett számunkra. Amikor az útitervet láttuk, mindannyian úgy sóhajtottunk fel, mint egykor Mózes az égő csipkebokor előtt: „Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát” (2Móz 3,3). Valóban csodának tűnt, hogy eljuthatunk oda, ahol bibliai ősatyáink jártak, ahol a szent család vándorolt, ahol Márk evangélista hirdette először az evangéliumot; ahol megismerhetjük a legősibb és ma is élő keresztény egyház, a kopt közösség életét; láthatjuk az ókori, több ezer éves egyiptomi civilizáció páratlan emlékeit, amelyeknek ma is csodájára jár a világ.

A viszonylag rövid ideig tartó út rengeteg színes programot tartalmazott: háromnapos hajózást a Níluson, kairói városnézést, a gizai piramisok, a Szfinx, Luxor, az Egyiptomi Múzeum, a függő és a Mária-templom, az asszuáni gát, a befejezetlen obeliszk, a Memmon-kolosszusok, a karnaki templom, a Királyok völgye feltárt sírjainak, Philae és Hatsepszuet királynő templomának megtekintését, valamint a kopt egyház vezetőinél tett látogatást. Sőt a keresztény egyháztörténetben nagy szerepet játszó Alexandria, illetve az ősi kolostorok, katakombák és a bibliai Gósen földjének felkeresése is szerepelt a programok között.

A csodálatos látnivalókon túl felejthetetlen élményt nyújtott számunkra a kopt egyház vezetőivel való találkozás, akik meleg testvéri szeretettel, terített asztallal vártak bennünket. Magyarországról még soha nem látogatta meg keresztény csoport őket. Beszámolójukból megtudhattuk, hogy a kopt ortodoxok igen jelentős kisebbséget képviselnek Egyiptomban. Sajnos a mohamedánokhoz fűződő viszonyuk nem felhőtlen. A nagy ország, Egyiptom lakossága mintegy 70 millió, és ennek csupán 10%-a, azaz 7-8 millió fő vallja magát koptnak, de a Közel-Keleti Egyházak Tanácsában együttműködnek más, kisebb keresztény felekezetekkel is. Maguk a kopt keresztények az ősi egyiptomiak leszármazottainak tekintik magukat. Ezerháromszáz épületet tartanak fenn, amelyben 2000 papjuk szolgál. Negyven egyházmegyében élnek, melyek élén egy-egy püspök áll. Istentiszteleteiken a kopt nyelvet használják, írásuk az egyiptomi hieroglifákból és a görög betűkből tevődik össze. A koptoknak külön városrészük van Kairóban, és a kulturális elitet képviselik. Ökumenikus előrelépést tükröz a Közel-Keleti Egyházak Tanácsának kairói irodája, amelyet felkerestünk, és ahol köszönetet mondtunk azért, hogy velük együttműködve jöhetett létre ez a zarándokút is.

Istennek legyen hála, hogy az ökumenikus zarándoklat tervezett programja pontosan megvalósulhatott. A világ minden részéről érkező sokaság közé vegyülve, naponta hálát adtunk a sok-sok élményért. Mindez az út főszervezőjének – aki maga is lelkész, a Bibliát szakszerűen és hittel értő vezető –, illetve a nagy műveltségű, egyiptomi–magyar származású, kopt idegenvezető hölgynek is köszönhető, aki biztos kapcsolatokkal és helyismerettel végezte a tolmácsolás nem könnyű munkáját.

Csoportunk minden tagja jól tűrte az erős napsütést, a szokatlan meleget, a több száz kilométer megtételét, hiszen ez feltétele volt a sok kincs befogadásának, hazahozatalának, amelyet szemünk és lelkünk „lefényképezett”. A hatalmas élményhalmazból egy dolog mégis kiemelendő: az, hogy a különböző keresztény egyházak tagjaiként ökumenikus közösséggé lehettünk. Ennek jegyében útközben többször is elénekeltük: „Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát”. Hazatérve is e szavakkal mondhatunk köszönetet Istenünknek…

P. Hanzlik Mária