A közelmúlt krónikája

Valójában nincs túl sok különbség aközött, ahogyan Pilátus bekerült a Credóba, illetve ahogy én részt vettem a dél-pesti egyházmegye katechetikai napján, és tessék: rögtön engem ért a megtiszteltetés, hogy beszámoljak róla. Ha valaki e jeles alkalom előtt nekem szegezte volna a kérdést, hogy „Te, Balázs! Mi az a katechetika?”, akkor a nagy hebegés-habogás közepette biztosan nem lettem volna képes olyan tömören fogalmazni, mint ahogy Bakos Ferenc tette az Idegen szavak és kifejezések szótárában. Épp ezért talán itt sem fölösleges a szó jelentését már a legelején tisztázni: katechetika = hitoktatástan.

Sándor Éva Deák téri hitoktató szervezésében Nyáregyháza evangélikus gyülekezete adott otthont a november 8-ai egyházmegyei katechetikai napnak, melyen lelkészek, valamint az evangélikus iskolák nem lelkész hitoktatói vettek részt (és kakukktojásként ott voltam én is).

A szakmai előadást Zsugyel Adél, hittudományi egyetemünk doktorandusza tartotta, aki a nap témájául a hittanórai imádkozást, illetve csendességet választotta.

Amikor mi, evangélikusok imádkozásra gondolunk, feltehetőleg egy összekulcsolt kezű, tekintetét a földre szegező ember képe jelenik meg előttünk. Talán nincs ez másképp a hittanórán részt vevő diákokban sem. Ugyanakkor érdemes tudatosítani magunkban, majd pedig személyesen is gyakorolni, hogy az imádkozásnak semmilyen formai követelményét nem írja elő nekünk senki (legfőképpen Jézus nem), így az imádkozás témájától függően szabad és helyénvaló azzal összhangban testhelyzetet is választani. A teljesség igénye nélkül: imádkozhatunk kitárt karokkal és az égre szegezett tekintettel; terpeszállásban, azaz egy szilárdabb testtartásban, amikor köszönetet mondunk azért, hogy „sziklára állítottad lábamat”; kéréssel fordulva Istenhez imádkozhatunk kinyújtott és felfelé fordított, mintegy kanalat formáló kezekkel; imádkozhatunk az ortodox liturgiából átvett módon, amely során kezünket keresztben helyezzük a saját vállainkra (ez az Isten és ember közötti ölelés szimbóluma); arcunkat a kezünkbe temetve, melynek során arcunk érintésével Isten vigasztalását is átélhetjük; mondhatunk áldást a másik fejére tett kézzel, vagy épp gyakorolhatjuk az imádság egy igen-igen bensőséges és meghatóan szép formáját, a homlokra rajzolt keresztet, amint a családfő reggel (az ároni) áldással bocsátja el a családtagokat.

A nap folyamán a legtöbb szó mégis a zsoltárokról esett, amelyek az imádkozásnak különösen nagy kincsei: jól válogatva közöttük nagy segítségünkre lehetnek hittanosaink aktuális problé- máinak megoldásában. Ezt úgy érhetjük el, ha kreativitásunkra építve zsoltárparafrázisokat készítünk, vagy olyan szituációkat találunk ki, amelyben egy-egy zsoltárvers különlegesen „ütős” lehet, vagy legalábbis jó alapot teremthet egy beszélgetés elindításához. Ezek után pedig vagy az élet hozza a szituációt, vagy akár mi is kialakíthatjuk – éppúgy, mint az imádkozás előtti csöndet.

Miért fontos a katechetika?

Elsősorban azért, mert a hittanórák nagyban befolyásolják a gyerekekben azt a képet, amely az egyház(unk)ról alakul ki bennük. Legyen hát pozitív ez a kép! Másrészt azért is fontos, mert órarendbe illesztve nagy rendszerességgel találkozhatunk olyanokkal, akikkel egyébként talán csak alig-alig.

A katechetika így eszközzé válhat abban, hogy az egyházellenes marxista sztereotípiákat leromboljuk (vigyázat: ha rosszul csináljuk, az ellenkezőjét érjük el vele!), és természetesen arra is kitűnő lehetőség, hogy a Jézusban nekünk adott szabadságot kézzelfoghatóvá tegyük a diákok számára. Zárásként ezt a megjegyzésemet a nap témájával, az imádkozással szemléltetném: amikor imádkozunk, azt bizonyosan valamilyen formában tesszük. Miért ne pont úgy tegyük, mint ahogy azt az imádság témája igényli? A könyörgés különbözői formáira való ráébresztéssel pontosan azt mutathatjuk meg, hogy egész lényünkkel, érzelmeink tetszőleges konstellációjában testi-lelki összhangban fordulhatunk Menynyei Atyánkhoz, aki olyan közel van hozzánk, hogy ízületeink és izmaink feszülése és az ezekhez kapcsolódó szimbólumok is mind-mind tőle, érte és általa vannak.

Kis Ferenc Balázs

Regionális hozzárendelés: Dél–Pest Megyei Egyházmegye