evél&levél

Lapunk október 26-i számában a címlapon találkozhattunk ezzel a kérdéssel: „Evangélikus vagy-e még?” A cikk szerzője megdöbbentő tapasztalatát osztotta meg az olvasókkal: egyik híve elmesélte neki, hogy annyiféle egyházi műsort hallott, hogy most már maga sem tudja, milyen vallású. Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy minden műsorban talált valami jót, ami megerősítette őt hitében, és Krisztushoz vitte közelebb, így nem tudta, hogy melyikhez is kötődik inkább. A cikkíró továbbmegy, és azt kérdezi: mit jelent nekem, hogy evangélikus vagyok? Én magam abban a különös (szerencsés) helyzetben vagyok, hogy lelkészként több evangélikus egyházban is szolgálhattam, így megtapasztalhattam, többféleképpen lehet az ember evangélikus (lutheránus). A dán egyházban például az evangélikusok vasárnap délelőtt misére mennek, ahol a lelkész miseruhában áll az oltár előtt, és minden vasárnap van úrvacsora, de gyónás nélkül… Venezuelában, ahol több református testvérünk is tagja volt az egyháznak, ez természetesen egészen másképp volt, de másképp van itthon, Magyarországon vagy Szlovákiában és Erdélyben. Mióta nyugdíjas vagyok, én is több felekezet istentiszteletein vehettem részt, és hallgattam rádiós műsoraikat is. Többször előfordult, hogy csodálkozva láttam, milyen különös utakon lehet eljutni az üdvözítő Krisztushoz. Mert ahhoz nem fért kétség, hogy mindnyájan felé igyekszünk. Természetesen tudom, hogy evangélikus vagyok, de azt is tudom, hogy nem ez a fontos. Luther sem akart lutheránus lenni, hanem keresztény – azaz „krisztusi” – hívő, Bibliával a kezében, az apostolok és az egyházatyák nyomában. Igaz, hogy evangélikus vagyok, de sokszor egynek érzem magam a többi felekezethez tartozókkal. Otthon érzem magamat közöttük, mert együtt haladunk az úton a cél felé.

Szilas Attila (Zirc)