A vasárnap igéje

Örök élet vasárnapja

Vasúti átjáró előtt három egymást követő táblával találkozik az autóvezető. Ezeken a táblákon egyre ritkuló piros vonalak jelzik, hogy veszélyes zónához közeledünk. Aki nem veszi komolyan a táblák üzenetét, végzetes bajba kerülhet. Aki figyel rájuk, elérheti kitűzött célját. Az egyházi év utolsó három vasárnapjának igéi – mint lelki KRESZ-táblák – nemcsak egy időszak végét jelzik, de intenek a végső „átjáró” közeledtére is. Két hete az ítéletről, múlt vasárnap az eljövendő Krisztusról szólt az ige. Az egyházi év utolsó vasárnapjának tábláján ez áll: „Az újjáteremtő Isten színe elé”.

A mindennapi közlekedésben gyakran bosszankodunk azon, hogy ezek mellé az életet védő táblák mellé odakerülnek másféle táblák, óriásplakátok is, amelyek elterelik a figyelmet az igazán lényeges információról. A sátán, a zseniális „reklámszakember” is elhelyezi a maga tábláit úton-útfélen, és ezekkel igyekszik kitakarni az Isten által adott figyelmeztető jelzéseket. Kit érdekelnek Mózes ormótlan kőtáblái a fogyasztói társadalom színes nyüzsgésében? Ki gondol gigantikus bevásárlóközponttá tett világunkban arra, hogy egyszer mégiscsak megérkezünk a túlvilági átjáróhoz, s talán ideje lenne fékezni a hajszát? Élünk egyik napról a másikra, ahogy Noé korának emberei élték távlatok nélküli életüket: „ettek, ittak, házasodtak...”

Gondolunk-e arra, hogy senki sem kerülheti el a nagy világbazár labirintusában a végső, egyre szűkülő sikátort, amelyben már csak előre lehet menni? Itt már nincsenek színes kirakatok, nem korbácsolják fel az érzékeket harsány reklámok, mindössze egy kérdésre szűkül a lét: megérkezünk – de hova és hogyan? Áprily a Kérés az öregséghez című versében így fohászkodik:

„Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek (...). Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez egy pátosztalan, kurta szó elég lesz, a túlsó partot látó révülésben a „Készen vagy?” -ra ezt felelni: – Készen.”

Ki tudjuk-e majd mondani ezt a „gyökeres szót”, ha a tág ölelésű filozófiák, a szabadossá lazított normák feledtették velünk az igazi célt? A készenlétet meg kell előznie a felkészülésnek – a felkészüléshez létfontosságú információkra van szükség.

Dániel könyve több ilyen információt közöl, most csak kettőt emelünk ki. „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.” Nem bizonytalan a prófétai szó! Bizonyosan tudhatjuk, hogy a halottak föltámadnak, mert a prófétai szót megerősíti az Úr szava: „Én élek, ti is élni fogtok” (Jn 14,19) és az apostoli bizonyságtétel is: „Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk” (Róm 6,8). Tudhatjuk azt is, hogy az élet utáni létezés kétféleképpen valósul meg. Vannak, akik örök életre, mások örök gyalázatra ébrednek fel. Ez ellen annyira berzenkedik a liberális értelem, hogy egyszerűen semmisnek tekinti, mintha nem szólna róla az Úr. „Hogyan büntethet a szeretet Istene örök kárhozattal emberöltőnyi vétket?” – hördül fel könyvében a neves teológus, aki csak azt felejti el, hogy Isten komolyan veszi az istenképű ember döntését; senkit sem üdvözít akarata ellenére. Aki belehajt a vasúti kereszteződésbe, noha látja a vörösen villogó fénysorompót, csak magát okolhatja a tragédiáért. Isten igéje arra való, hogy komolyan vegyük!

„Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” Ez is olyan információ, amely fontos a fölkészüléshez. Az üdvösséget azok érhetik el, akik másokat is az igazságra vezettek, vagyis akik nem a maguk szája íze szerint tanítanak, hanem Krisztushoz vezetik a rájuk bízottakat. Ők a zsoltár (Zsolt 12,2) szerinti kegyesek, akik bizonyos korokban nagyon megfogyatkoznak. Ők azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, akik nem a maguk igazságában bíztak, hanem megmosták ruhájukat a Bárány vérében, és kegyelmet nyertek (Jel 7,14). Nem magukat prédikálják, hanem Krisztushoz vezetnek másokat, mert benne ismerték fel a mindenekfelett való igazságot (Jn 14,6).

Dániel könyvét ritkán vesszük kézbe. Nem szeretjük erőteljes próféciáit, inkább meghagyjuk a világvégével riogató szektáknak. Ez nem csupán az Isten igéje iránti alázat hiánya, hanem nagy felelőtlenség is. Örök élet vasárnapján különös hangsúlyt kap a textusunkban megszólaló „üzenet a jövőből”. Vegyük komolyan, és Lutherhez hasonlóan evangéliumi örömöt találunk benne mi is. Ő ezt írja Dániel könyvéről: „Dániel próféciái nem egyedül azért írattak, hogy e történetről és az elkövetkező sanyarúságokról tudomást szerezzünk, és kíváncsiságunkat új hírekkel elégítsük meg, hanem hogy a kegyesek megvigasztaltassanak, szívük felviduljon, hittel és reménységgel erősíttessenek meg állhatatosságukban... Nyomorúságuknak egyszer vége szakad, megszabadulnak a bűnöktől, a haláltól, az ördögtől és minden gonoszságtól, és felmennek Krisztus után a mennybe, az Ő örök égi birodalmába. Amint Krisztus is vigasztalja az övéit: »Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel fejeteket, mert elközelgett a ti váltságtok!«”

Imádkozzunk!

„Uram, sárgul a lomb, Uram, elfogy a fény, Itt az ősz, jő a tél, s Tefeléd megyek én. Alkonyul idelenn, a homály mindent elfed: hogy ne lássa szemem, csak az arcod, a szentet. Ez az arc tölti el derűs fénnyel szívem. Ez az arc néz reám szenvedés éjiben. S von a vágy, egyre von, hogy színről színre lássam, teljes szépségiben, örök, nagy ragyogásban!”

(Túrmezei Erzsébet: Fölfelé, Tefeléd)

Győri Gábor