Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 47 - Orgona és szolgálat

A közelmúlt krónikája

Orgona és szolgálat

Bencze István, az ünnepelt
A zene és az önzetlen szolgálat állt a középpontjában annak a hangversenynek, melyet november 14-én tartottak a pesterzsébeti evangélikus templomban. A gyülekezet főorgonásáért, Bencze Istvánért szólt a hálaadás, aki 65 éve ül az egyházközség orgonája mellett.

A meghívott Vox Nova baptista férfikar éneke betöltötte a templomot, megmelengette a szíveket és a lelkeket. A lélegzetelállító énekszámok mellett, melyek több alkalommal is felcsendültek a hangversenyen, természetesen maga az ünnepelt, Bencze István orgonajátékában gyönyörködhetett a zsúfolásig megtelt templom közönsége. A 80 éves főorgonás játéka mindenkinek lehetőséget nyújtott egy kis befelé fordulásra, elmélyülésre, és ízelítőt adott az 1938 óta (!) a gyülekezetben szolgáló egyházzenész művészi játékából.

A meghitt ünnepségen D. dr. Harmati Béla szolgált igehirdetéssel. Prédikációjában hangsúlyozta a zene Isten dicséretében betöltött szerepét, és méltatta Bencze István sokévi odaadó szolgálatát, a fiataloknak is példát mutató egyházzenei tevékenységét. Ezek után Drüszler Ferenc, a gyülekezet felügyelője köszöntötte az ünnepeltet. Beszédében kiemelte, hogy bár az emberiség vagy az egyház 2000 éves történetében 65 év nem nevezhető meghatározó hosszúságúnak, a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség 102 éves templomának – és főleg 77 esztendős orgonájának – életében Bencze István szolgálata mindenféleképpen komoly jelentőséggel bír. A felügyelő az elmúlt 65 év történelméből vett példákkal szemléltette, hogy mi minden történt az alatt az idő alatt, melyet az egyházzenész „végigorgonált” – és orgonál ma is.

Bencze István 15 évesen kezdte meg szolgálatát, majd a kántori teendők mellett hosszú időn át a gyülekezet felügyelői tisztét is ellátta. Ezen tisztségét – csakúgy, mint harangozói feladatát – legjobb tudása szerint, nagy precizitással és odaadással végezte. Örökös tiszteletbeli felügyelőként ma is aktív részese az egyházközség életének. A főorgonás mindig is sokkal szebben játszott, mint ahogy azt a gyülekezet megérdemelte volna – mondta Düszler Ferenc, de egyből le is szögezte, hogy ez a játék nem feltétlenül nekünk szól: egyedül Istené érte a dicsőség, neki szól a harang, az orgona és minden dicséret. Végül a gyülekezet nevében megköszönte az önzetlen szolgálatot, és Isten áldását kérte a főorgonás további szolgálatára.

Az ünnepi alkalmat – több lelkipásztor mellett – megtisztelte jelenlétével Pesterzsébet polgármestere és alpolgármesterei is. Szabados Ákos polgármester az egybegyűltek előtt jelentette be, hogy az önkormányzat képviselő-testülete Bencze Istvánt Pesterzsébet díszpolgárává választotta.

Az oltári szolgálat, áldás és imádság után a gyülekezet szeretetvendégségén minden résztvevőnek lehetősége nyílt arra, hogy szót válthasson a fáradhatatlan főorgonással, Bencze Istvánnal.

Ahogy Drüszler Ferenc felügyelő is mondta: „Bis hundertzwanzig” – 120 évig vagy az emberi élet végső határáig szeretnénk Bencze Istvánt templomunkban hallgatni. Ehhez kérjük a Mindenható áldását!

Sághy András

Regionális hozzárendelés: Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség