Keresztutak

Krajna egyik temploma

Sokan óvtak attól, hogy elfogadjam az eszperantisták 6. nemzetközi tudományos és kulturális Duna fórumára szóló kedves meghívást, ugyanis a vendégszerető hívogatás Banja Lukából érkezett, Bosznia-Krajna fővárosából. Nemrég még véres harcok dúltak ott. Ki tudja, nem maradt-e vissza a háborúból egy-két akna, és szeretik-e ott a magyarokat – fogalmazták meg többen aggodalmaikat. Ha hallgattam volna rájuk, most jó néhány nagyszerű élménnyel lennék szegényebb…

Az első kellemes meglepetés akkor ért, amikor kedves vendéglátóim egyike – a kora hajnali óra ellenére – kocsijával várt a vasútállomáson. Mint megtudtam, a hangzatos nevű városka neve fürdőt jelent, mert a környéken gyógyfürdő található. Az épületek gazdag díszítéseikkel a huszadik század elejére, a monarchia idejére emlékeztetnek. A mintegy hatszázezer lakosú szépséges település tiszta utcáin frissen tatarozott házak között békésen sétálnak az emberek. Az üzletekben mindenféle jó minőségű áru kapható, méghozzá igen olcsón.

Csak az emberek megviselt arcán, gondterhelt, feszült viselkedésén láthatók a háború nyomai. Vallási mezbe öltöztetett nemzetiségi ellentétek okozták a tragédiát: az ortodox szerbek háborúztak a mohamedán albánokkal, illetve más, itt élő népcsoportokkal. A római katolikus horvátokkal és szlovénekkel ugyancsak gyilkolták egymást. Látszólag tehát etnikai ellentétek és vallási meggyőződések csaptak össze. Mondják, hogy a háttérben valójában különféle anyagi és maffiaérdekek, illetve fegyverkereskedelem húzódott meg.

Templomok tövében

A hangulatos városkában első utam a gyönyörű, hatalmas ortodox szerb templomhoz vezetett, mely a jellegzetes vonalú, narancssárga-barna színű püspöki palota mellett áll. Nagy örömömre szolgált, hogy külön vezetővel nézhettem meg az értékes festményekkel ékesített gazdag építményt. A barátságos pap még egy zacskó tömjént, képecskéket és néhány gyertyát is ajándékozott emlékül. Ő tanácsolta, hogy a szomszédos katolikus templomba is menjek el.

A két esztendeje rendbe hozott építmény modern mintájú, szép üvegablakaival fogadja a híveket. A most boldoggá avatott albán Teréz anya képe díszíti az oltárt. A székesegyház közelében a kilencvenes évek óta építik a másik ortodox templomot. A körülötte lévő téren egy többnyelvű tábla hirdeti, hogy a harmincas években a horvát usztasák rombolták le a most újjáépülő hajlékot.

A 20. század ’80-as éveiből származó útikönyvem a város fő látványosságaként hívja fel a figyelmet a messze földön híres, gazdag dzsámikra. Ám hiába érdeklődtem a mohamedán templomok felől, a helybeliek kitértek a válaszadás elől. Úgyse mehet be oda nő, különben is miért akarok én mohamedán templomot látni – válaszolták. Állhatatos kérdezősködésemre az éppen kiállítást nem tartó múzeumban egy ismeretlen látogatótól kaptam tájékoztatást. Miután a közelben három ortodox szerb falu teljes lakosságát legyilkolták a mohamedánok, Banja Lukában több mint tíz mohamedán templomot romboltak le – úgymond – ismeretlen tettesek. És mit tett közben a rendőrség? – kérdeztem. Nagyon rossz a fizetésük, nem mertek közbelépni. Különben is éjszaka történt a dolog – hangzott a nem éppen meggyőző válasz.

A mohamedán lakosságot elűzték a városból. Mégis büszkén mutatják a külföldieknek az épségben megmaradt mohamedán temetőt. Bezzeg Szarajevóban – panaszkodnak –, ott az összes ortodox temetőt feldúlták, kifosztották. Ott mohamedán fennhatóság alá került a város. Jelenleg nemzetközi békefenntartó alakulatok vigyáznak arra, hogy a háború borzalmai ne ismétlődhessenek meg. A kölcsönös gyűlölet ugyanis él. Egyetlen szikra elég ahhoz, hogy ismét lángba borítsa a vidéket. Ez az ellenségeskedés okozza a levert, viszszafojtott hangulatot. Az itt élők szavaiból kiderül: kilátástalannak látják a helyzetet.

Protestánsok nyomában

Egyesek tudtak arról, hogy a békefenntartó ESFOR-katonák számára vasárnaponként katolikus és protestáns istentiszteletet tartanak. A helybeliek hathatós segítségével én is részt vehettem alkalmukon. Még egy kísérőt is adtak, hogy a számomra ismeretlen katonai területre elvezessen.

Ezen a vasárnapon tizenhatan gyűltek össze a raktárból templommá előléptetett világos helyiségben. Voltak közöttük katonák és civil dolgozók is, még néhány nő is eljött. Az oltárnak kinevezett asztalhoz egy naivan bájos, angyali üdvözletet ábrázoló alkotást támasztottak.

A Biblián kívül énekeskönyvet és szertartáskönyvet is használnak. Lelkészük, az anglikán vallású Johnson maga is katona. Tereptarka egyenruhája fölé öltötte a fehér papi öltözetet, és nyakába rakta az anglikán lelkészek szokásos sötétkék jelét.

Az istentiszteleten magnóról szólt a szép és derűs egyházi zene, de a hívek örömmel énekeltek együtt vele. Johnson tiszteletes a 7. zsoltár alapján szólt a gyülekezet közösségéhez. Prédikációjában hangsúlyozta, hogy a katonának nem a gyilkolás a feladata, hanem az igazság védelmezése. E nemes feladat megfelelő végrehajtásához a lelkész Isten segítségét kérte.

Az istentisztelet után kávézásra hívták a megjelenteket. A beszélgetés során megtudtam, hogy éppen e miatt az egész országban érezhető visszafojtott gyűlölet miatt állomásoznak itt a katonák. Ha bárhol kirobbanna valamiféle ellenségeskedés, ezek a katonák azonnal közbeavatkoznának. Jelenleg Banja Lukában kanadai és angol békefenntartók tartózkodnak. Mint a lelkész elmondta, két-három evangélikus is akad köztük. Szarajevóban az Esfor-erők finnekből állnak, így azok mind evangélikusok. Itt, Banja Lukában Johnson lelkész látja el az összes protestánst. A vasárnapi istentiszteleten kívül egész héten látogatja az egyes állomáshelyeket, és igyekszik segítséget adni a katonáknak gondjaikban. Tábori lelkészként csak három hónapig tartózkodik egy helyen, aztán egy másik egységhez irányítják szolgálatra. Felesége Belgiumban lakik, három gyermeke Angliában jár középiskolába. Szabad idejükben a katonák együtt sportolnak a lelkésszel. A többiek szerint Johnson tiszteletes különösen ejtőernyőzésben tűnik ki.

Banja Luka lakóinak közös vágya, hogy az ESFOR-nál találjanak munkalehetőséget, ugyanis nagy a munkanélküliség, és ez az állás biztos megélhetést ígér. A munkanélküliség ellenére egyetlen koldus sincsen az utcán, az emberek jól öltözöttek, bőségesen étkeznek. Sajnálattal közlik, hogy az elmúlt háborús évek szabályszerűen kiestek, elvesztek az életükből. A háborútól való félelem miatt külföldi nemigen mutatkozik Banja Luka szép – és ma már békés – tájain.

Utak a jövőbe

A látottakból azt a következtetést szűrtem le, hogy Jézus sokszor idézett mondása: „Ha valaki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel” nem csak erkölcsi szempontból követendő, hiszen a gyakorlat is bebizonyította, hogy ez az egyetlen békés elintézési mód. Így kellene eljárniuk valamennyi vallás követőinek is, másként sohasem lesz béke.

Egyfajta útkeresés azért mégis elkezdődött. Ennek a jele volt ez a Duna konferencia is. Kilenc ország eszperantistái fáradoztak az összejövetel megszervezésén, melyre harminchat vendég érkezett. Sokan lemondták a részvételüket, mivel megriadtak a háborús hírektől. Egy román állampolgár pedig azért nem jöhetett el, mert nem kapott vízumot. Akik azonban ott voltak, színvonalas programokon vehettek részt.

Egy montenegrói vendég saját városáról, Prilepről tartott ismertetést. Egy másik előadó a számítástechnikának az orvostudományban való alkalmazhatóságáról számolt be. E sorok írója az eszperantó szabadkőműves mozgalom történetéről beszélt.

A lelkes rendezők gyönyörű hangversenyről is gondoskodtak. Az egykori báni palotában tartott koncerten fiatal művészek léptek fel. A tehetséges zongorista Újvidéken végezte a Zeneakadé- miát, és most Banja Lukában folytatja tanulmányait. Liszt 13. magyar rapszódiáját adta elő. Mint kiderült, magyar tanára volt…

A Duna találkozónak otthont adó galériában egy képkiállítást is megnyitottak a szervezők. Ugyancsak ezen a helyen a legújabb eszperantó nyelvű könyvekkel is megismerkedhettek az érdeklődők.

Csak egyetlen hiányt éreztem fájdalmasan: hol vannak a mohamedán résztvevők a kongresszusról? – Legközelebb azok is lesznek! – felelték elszántan.

Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes