Evangélikusok

Jantos Istvánné

Az idei protestáns kulturális esten Péterfy Sándor oktatási díjjal tüntették ki Jantos Istvánnét, az Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatónőjét. Munkatársunk ebből az alkalomból beszélgetett vele.

– Gratulálok ahhoz a szép kitüntetéshez, amelyet október 26-án a Budapest Kongresszusi Központban adott át Önnek egyházunk elnök-püspöke és országos felügyelője.

– Köszönöm. Nagyon jólesett az elismerés. Különösen sokat jelent számomra, hogy megbecsülik az egyházért végzett szolgálatomat, amelyet a hatalmas felelősség ellenére is Isten ajándékának tekintek.

– Szülei vagy inkább tanárai indíttatására döntött a pedagógusi hivatás mellett?

– Szép gyermekkorom volt, szerető keresztény családban nőttem föl. Szüleim egyszerű kétkezi munkások voltak, de én már gyermekként is „iskolást” játszottam a többiekkel. A tanáraim közül jó néhánynál azt éreztem, hogy az óráikon valahogy „hiányzik a lélek”, de természetesen voltak olyanok is, akikre még ma is szeretettel emlékszem vissza.

– Hitbeli háttere az ötvenes években minden bizonnyal egyfajta „terhet” is jelenthetett az Ön számára.

– Valóban így van. Volt, hogy csak ketten jártunk evangélikus hittanra, a lelkész lánya és én. Ennek aztán meg is voltak a következményei, éreztem, hogy a hitem miatt hátrányban vagyok a többiekkel szemben.

– Szerencse, hogy nem keseredett meg a történtek miatt.

– Semmi esetre sem. Amint azt már említettem, a családi háttér fontos szerepet játszott az életemben. Édesanyám Csepregi lány, és az ő családján keresztül kapott élmények mindmáig meghatározóak számomra. Ezenkívül természetesen sokat jelentett az orosházi gyülekezet közössége és konfirmáló lelkészem, Fürst Ervin személye is.

– A családról és a gyülekezetről az oktatásra visszatérve azt is el kell mondanunk, hogy Orosházán – negyvenévi szünet után – 1992-ben indult újra az egyházi nevelői-oktatói munka. Önt is ebben az esztendőben nevezték ki az orosházi evangélikus iskola igazgatójává. Ebben a kezdeti stádiumban milyen problémákkal kellett szembenéznie?

– Az orosházi iskola folyamatos fejlődésen ment keresztül. Először az épület került vissza az egyházhoz, majd elindítottuk az első osztályt, később pedig a hat- és négyosztályos gimnáziumi képzést. Jelenleg a 12. évfolyamot végzi, és idén nyáron érettségizik a ’92-ben beiskolázott egyházi osztály.

A kilencvenes évek elején sem volt egyszerű a helyzet, és sajnos sokszor még ma sem az. Erős az „ellenszél”, több esetben nemhogy nem elfogadó, hanem egyenesen ellenséges is a társadalmi közeg. Előfordult, hogy a diákjainktól megkérdezték: „Azon kívül, hogy imádkoztok, azért tanultok is valamit?”

Emellett kellő figyelmet kellett fordítani a tantestületre is. 1992-ben egy korábban önkormányzati oktatási intézményt vettünk át „világi” tanerőkkel, így itt is átszervezésre volt szükség. Most egy remek gárdával – szeretetteljes, jó emberi és szakmai légkörben – dolgozom együtt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy október 26-án, a díj átadásakor a teljes tanári kar elkísért Budapestre.

– A Budapest Kongresszusi Központban dr. Frenkl Róbert országos felügyelő a következő szavakkal méltatta az Ön személyét és munkáját: „A saját és az általa vezetett iskola legfőbb nevelési célkitűzése Jézus tanításának továbbadása.” Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Még napjainkban is sok a kereső fiatal. Remélem, hogy közülük többen éppen a mi iskolánkon keresztül találhatnak rá az Istenhez vezető útra. Munkatársaimmal együtt családias hangulatot igyekszünk teremteni, amelyben továbbadhatjuk „felülről kapott” ajándékainkat.

Gazdag Zsuzsanna

Regionális hozzárendelés: Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium