Keresztutak

A fejedelem hete

A Rákóczi-évnek kinevezett esztendő vége felé újra előkerült a fejedelem neve, alakja, a ma-gyar történelemben betöltött szerepe, akit rendszerint a győztesnek indult, majd elbukott szabadságharc vezéreként emlegetünk. Ám nem feledhetjük, hogy az első korszak dicső győzelmeit, szép jövőt ígérő eseményeit szomorú, a bujdosók panaszdalaitól hangos idők követték… Vajon hogyan tudta mindezt feldolgozni a fejedelem? Kire számíthatott a száműzetés nehéz pillanataiban?

A Rákóczi-szabadságharc leverését követően a „minden elveszett” életérzés vált jellemzővé hazánkban. A török uralom után német (osztrák) gyarmattá lett az országunk, a fejedelem elmenekült Franciaországba, majd – csalódva az ígért francia segítségben – elhagyta Európát, és Törökországban keresett és kapott menedéket. Először Galliopolisban szállt partra, később pedig Rodostóban telepedett le. A száműzetésbe óriási könyvtárából 290 könyvet vitt magával. Ezek fele keresztény irodalom volt: Augustinus, a középkori misztikusok, illetve a korabeli janzenisták művei (a janzenizmusról lásd keretes írásunkat).

Bár az Unigenitus pápai bulla eretneknek nyilvánította a janzenistákat, és az egyház üldözte őket, indexre tette irataikat, de ugyan ki törődött azzal, hogy egy bukott magyar fejedelem milyen könyveket visz magával… Rákóczit azonban ezek a kötetek keresztény hite elmélyüléséhez, teológiai ismeretei bővítéséhez segítették. Már eddig is ismerte ezeket az iratokat a fejedelem, de a száműzetésben több ideje jutott az elmélkedésre. Rákóczi franciául olvasott és írt, ezen a nyelven írta naplóját is. Lassan teológusnak képezte ki magát, komolyan érdekelte a Szentírás. A korai keresztény írók tanúságtétele, a különféle írásmagyarázatok, majd a Port Royal szelleme ihlette a keresztény tanítás mélyebb megismerésére. Benne tovább élt a janzenizmus, mint általában Európában (Pascalt kivéve, akire nagyon hatott a janzenisták tanítása, még akkor is, amikor szóban már elhatárolta magát ettől a teológiai iskolától).

Magyarországon nem sokat tudtak erről az irányzatról. A római katolikus püspökök olvasatlanul kihirdették és elfogadták az Unigenitus bullát, mert itthon nem kellett félni az eretneknek nyilvánított mozgalomtól. Eljutottak ugyan ide Mikes Kelemen híradásai, illetve Rákóczinak egyes imádságai és meditációi, de ezekkel ilyen szempontból nem foglalkoztak. Csak jóval később hívta fel rájuk a figyelmet Thaly Kálmán, a kuruc költészet iránt fanatikusan érdeklődő költő.

Arra már elég hamar felfigyeltek, hogy a bukott sorsú fejedelem szépíróként is maradandót alkotott a felvilágosodás előtti irodalom képviselői között, de vallásos, mélyen hívő keresztényként kevesen ismerték. Római katolikus létére protestáns imakönyvekben is megtalálható néhány imádsága. Gondolok most elsősorban a dr. Ladányi Sándor által összeállított Szüntelen imádkozzatok című gyűjteményre (Budapest, 1979), amelyben két fohásza (egy 1703-ból származó, a katonái számára írt, illetve egy reggeli könyörgése) található. Az előbbiben a magasztalás, bűnvallás és könyörgés szavai szólalnak meg. Néhány sorát hadd idézzük: „Kegyelmes Urunk, tekintsed meg e nyomorúságoknak tengerében siránkozó népedet, hallgasd meg sok szegénynek, özvegynek, árvának és Neked könyörgőknek kiáltásokat, lássad az ártatlanoknak kiöntetett véreket, és el ne felejtsed irgalmasságidat, melyeket régen választott, de fogságban tartott népednek méltóztattál megmutatni, és mivelhogy elménket szabadulásunknak igyekezetére méltóztassad megmozdítani, cselekedeteink is igazgassad és karjainkat erősítsed.”

Rákóczi szövege nagyon hasonlít a legtöbbet forgatott református imádságos könyvre, az „öreg Szikszaira”. (Szikszai György református esperes volt, Rákóczi halála évében született, és Keresztyéni tanítások és imádságok című munkája századokon át az egyik legkedveltebb olvasmánya volt a magyar református népnek.) A mi énekeskönyvünkben is olvasható egy, Rákóczi tollából származó pünkösdi fohász (a 712. oldalon). Ez a könyörgés is janzenista hatást tükröz: az Úr befejezte megváltásunk művét. Elküldte Szentlelkét, hogy igazságát megerősítse a szeretet által. „Ez ideig nádszálak voltak tanítványai, a szeretet által oszlopokká erősödtek… Tekintsd hát egyszerűségemet, növeld szeretetemet, hogy Néked tetsző módon teljesíthessem akaratodat, és mindazt, amit rendeltél.”

Nem csak mi fogadjuk el fenntartások nélkül a janzenista Rákóczit, de úgy látszik, a mai római katolikusok sem érzékenyek erre az Unigenitus bulla által kiátkozott mozgalomra. A legújabb magyar katolikus imádságos könyvben (Híd az égbe, Szent István Társulat, 2003) öt Rákóczi-imádság található: egy reggeli, egy étkezés előtti és utáni, illetve két zsoltárszövegre emlékeztető könyörgés. Ízelítőül egy mondat: „Mennyei Atya! Csak a mindennapi kenyeret kértem tőled, és Te nekem ennyi fogást méltóztattál adni, tekints törékenységemre, és add, hogy ne legyen a torkosság szennyévé az, aminek a test táplálékának kell lennie… Legfőbb pásztor, Jézusom, ne kelj ítéletemre, íme, amíg én ennyire bővelkedem ajándékod folytán, hány őrzésemre bízott juh van, amelyik éhségtől pusztul el. Kérlek, gondoskodjék jóságod azokról, akiknek szükségét elfedi tudatlanságom.”

A két másik imádságban népéért felelős őrnek tekinti magát, és azért könyörög, Isten rendelkezésének útjáról le ne térjenek. Jellemző a negyedik, beszélgetés közbeni ima is: „Megváltó Krisztusom, Te beszélgettél az emberekkel üdvösségükért. Add kegyelmedet, hogy beszélgetésed ereje beszélgetésemet is megszentelje.” Ezek az imádságok jól mutatják Rákóczi üdvtörténeti ismereteit, őszinte bűntudatát, az irgalmas Istenbe vetett bizalmát, alázatos engedelmességét, a nehéz körülményei között is jó reménységét – és legjellemzőbbként az egyszerűség lelkéért való könyörgését.

Hűséges szolgája, Mikes Kelemen leveleiből (a saját kézzel írott leveleit tartalmazó könyv az egri római katolikus érseki könyvtárban található) tudjuk, hogy a rodostói száműzött úgy halt meg, ahogyan élt. Nagypénteken adta vissza lelkét Teremtőjének 1735-ben. A hívő fejedelem egyetlenegy segítőjét Jézusban látta, zsoltáros hangú imádságait is hozzá fohászkodva mondta. Nemcsak testi életéért könyörgött, hanem azért is, hogy Ura készítse fel őt az üdvösségre, és amíg itt él, tartsa meg benne a hitet és a szeretet.

Jól látható tehát, hogy sem a nyomorúságos sors, sem a megpróbáltatások nem gyengítették a fejedelem hitét, mely Gerhardt Pál, a vak Milton és az univerzális tudású Comenius Istenbe vetett bizodalmára emlékeztet. Béza genfi zsoltárait éppúgy ismeri, mint a középkori himnuszokat, Szenczi Molnár Albert vagy Huszár Gál kifejezéseit.

Az elmúlt héten a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulója alkalmából a Magyar Televízió és a Duna Tv több ünnepi műsort is vetített. Ezekben nagyrészt a győztes, majd elbukott forradalom vezetőjét mutatták be, de ilyen mondat is elhangzott: Rákóczi elve az volt, hogy „a szeretet által kell uralkodni”. Műveltségét, szabadság-szeretetét, politikai kapcsolatait, Európában (Erdélyben, Felvidéken, Ukrajnában, Lengyel-országban, Franciaországban) jól ismert nevét hitelesen mutatták be, de imádságos életéről egyáltalán nem szóltak. Feladatomnak éreztem, hogy amint egykor megpróbáltam bemutatni István királyt fiának írt Intelmei alapján vagy Széchenyit keresztény olvasmányai és istentiszteleti buzgósága fényében, akként most a remetéként Rodostóban élő, imádkozó, meditáló, istenfélő Rákóczi képét kíséreljem meg felvázolni. Rákóczi nemcsak az ország fejedelme, hanem – nekünk, evangélikusoknak is – keresztény testvérünk volt.

Dr. Hafenscher Károly