Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 48 - Jány Gusztáv emlékezete

Evangélikusok

Jány Gusztáv emlékezete

„Nem én vagyok erős, hanem aki mögöttem áll, Krisztus” – egyebek mellett Jány (Hautzinger) Gusztáv evangélikus vezérezredes ezen – szinte szállóigévé lett – szavai is elhangzottak azon az ünnepi alkalmon, amelyet november 24-én tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Az intézmény hallgatói önkormányzata által szervezett megemlékezésen teológusok, a fasori gimnázium 12. c osztályának diákjai és Jány Gusztáv tisztelői vettek részt. Az emlékező alkalmat az ezredes halálának ötvenhatodik és rehabilitációjának tizedik évfordulója alkalmából szervezték. Az egybegyűltek elsőként dr. Galli István jogász előadását hallgathatták meg, aki az egy évtizeddel ezelőtt folytatott felülvizsgálati eljárásban a 2. magyar hadsereg parancsnokának védője volt. Ezután id. dr. Fabiny Tibor ny. teológiai tanár, egyháztörténész méltatta Jány Gusztáv érdemeit. Végül Gazdag Sándor, a Donnál harcoló egykori honvéd és Jásdiné Gajárszky Magdolna (Jány Gusztáv sógornője) osztotta meg személyes emlékeit a jelenlévőkkel.

Gazdag Zsuzsanna

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem