Evangélikusok

Az Evangélikus Élet hasábjain hét évvel ezelőtt huszonhárom héten át egy-egy evangélikus templomot mutattunk be olvasóinknak. Sorozatunkat 1996. október 20-án azzal fejeztem be, hogy „elfogytak a budapesti evangélikus templomok – búcsúzik a krónikás”. Azóta ezen ismertetők alapján elkészültek a több nyelvre lefordított, bekeretezett és a templomok falain olvasható, illusztrált szövegek is – sőt két örömteli esemény kapcsán frissíteni is kellett a leírásokon: miután a Fasorban Róth Miksa eredeti rajzai alapján pótolták a háborúban elpusztult ablakokat, illetve azt követően, hogy a Deák téren felszerelték a harangjátékot. A krónikás, a Városvédő Egyesület Templomtörténeti Csoportjának (azóta Podmaniczky-díjjal kitüntetett) tagja most ismét örömmel jelentkezik, hogy két akkoriban elmulasztott feladatot pótoljon, és egy időközben felépült új templomot is bemutasson.

A budapesti német, szlovák és kis számban magyar evangélikusok háromnyelvű egyházközségét a gyülekezet alapításától, 1787-től 1819 novemberéig Molnár János lelkész pásztorolta, 1834-től 1843-ig pedig Kollár János volt a gyülekezet szlovák lelkésze. Istentiszteleti helyként eleinte egy ideiglenes imatermet, majd 1811-től a Deák téri templomot használták. 1838-ban az egyre szaporodó számú szlovák hívek számára már kevésnek bizonyult a háromnyelvű gyülekezet egyetlen temploma, és a magyar, illetve a német hívek támogatásával József nádorhoz fordultak, hogy egyházi és iskolai célokra alkalmas telket kaphassanak. A nádor intézkedése révén jutottak hozzá az akkor Kerepesi, ma Rákóczi úti telekhez. A templomépítést számos alapítvány támogatta. 1854-ben írták alá a válószerződést, és 1855-ben megalakult az önálló szlovák evangélikus egyház.

A később Luther-udvarnak nevezett területen még ebben az évben iskolát és paplakot emeltek, majd 1856-ban a két, szimmetrikusan tervezett, neoromán stílusú földszintes épület között Diescher József tervei alapján megkezdték a templom építését. A gyülekezet sok nehézség után 1867 decemberében vehette birtokba az új hajlékot.

A templom büszkesége a műemlékileg védett oltárkép, mely a gecsemánéi kertben imádkozó Jézust ábrázolja. Than Mór 1867-ben készített festménye most a dunavarsányi evangélikus templomban látható. Walser Ferenc harangmíves 1869-ben három harangot öntött a toronyba, ebből kettőt az első világháború alatt hadi célokra vittek el. A harmadik 1965-ben Szügybe került, ahol ma is használatban van. A padokat Nigrinyi György asztalosmester készítette 1875-ben. A neoromán stílusú márvány keresztelőmedence Dunaiszky László szobrászművész alkotása 1885-ből. Ugyanebben az évben készül el az oltárt övező vaskorlát is. A tölgyfából faragott neoromán stílusú szószék oldalán – 200 aranykoronás adományáért – Kvačala Julia nevét örökítették meg, a másik oldalon szlovákul ez áll: „A magyarországi testvér szlovák evangélikus egyházak adományából, 1885”. A keresztelőmedencén pedig a következő felirat olvasható: „Bachát Dániel lelkész szolgálati ideje és J. Knazko kurátorsága alatt, 1885”. A Rieger testvérek szintén neoromán stílusú hatalmas orgonája 1888-ból származik.

Az I. világháború után a hatezres gyülekezet a visszatelepülések miatt rohamosan apadni kezdett, 1928-ra lélekszáma 1000-1200-ra csökkent.

A II. világháború súlyos károkat okozott a templomban. A hajlékot 1950-ig rendbe hozták, így ha csak tizenöt évre is, de újra megnyithatta kapuit.

Az épületet később elveszítette az egyházközség. Eladták, s mindenféle egyéb célokra használták, legutóbb például kaszinóként működött. Jelenlegi tulajdonosa eladásra kínálja, de miután a műemlék jellegű épületet rendelet alapján vissza kell alakítani, egyelőre nincs rá vevő.

A szlovák evangélikus gyülekezet istentiszteleteit most a régi iskolaépület első emeletén tartja, az 50-60 férőhelyes „kápolnában”. A templomból sikerült átmenteni a Szarvasról adományozott szószéket, a fehér márvány keresztelőmedencét és a régi, hatalmas orgonát, amelyet átépítve, „kicsinyítve” használnak.

Kovács Mária

Regionális hozzárendelés: Szlovákajkú Evangélikus Egyházközség