e-világ

Amint két héttel ezelőtti számunkban, a lapzárta előtti percekben már jeleztem, visszatérek a Magyar Nemzet 2003. november 8-i számában Sípos Ete Álmos református lelkészszel készült interjúhoz, és megosztom gondolataimat az ökumenéről, az Egyházak Világtanácsáról kifejtett álláspontjával kapcsolatban. A „visszatérek” egyes szám első személyben megfogalmazott kifejezése azt jelenti, hogy saját véleményemet szólaltatom meg ebben az ügyben, sem a magyarországi Evangélikus Egyház (MEE), sem a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) vezetői nevében nem szólhatok, csupán a MEE ökumenikus tanácsadójaként, lelkiismereti kényszerből írok.

Máté evangéliumának 25. fejezetében olvasható megrázó példázatban Jézus Urunk az utolsó ítéletről szól (innen származik a cím is). Ezt a mélyen megrendítő jézusi szót az interjú alanya elővételezi, és a juhok és kecskék közötti ítéletet már most megejti.

Sípos Ete Álmos nekem Jézus Krisztusban testvérem, egyházát, a klasszikus protestantizmus magyarországi ágát testvéregyháznak tekintem, nagyon szeretem. Kapcsolatainkat megpróbálom minden vonalon erősíteni, publikációit olvasom. Az elmúlt években több alkalommal is tartottam előadásokat Debrecenben, Sárospatakon, Pápán és Budapesten, a Doktorok Kollégiumában; és többször prédikáltam református szószéken. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán – a tanári kar felkérésére – hét évig ökumenikát, majd a II. vatikáni zsinat utáni római egyházzal kapcsolatos ismerteket tanítottam, valamint evangélikus egyházunkat mutattam be a hallgatóknak. Az Egyházak Világtanácsa (EVT) 1948-as alapokmányát ismerem és vallom, amely szerint „tagegyház csak az lehet, amelyben Jézus Krisztust Úrnak, Megváltónak és Istennek tartják”. Ez a feltétel 1961-ben az ortodox egyházak kérésére – vállalható módon – kiegészült a Szentháromság-formulával is.

Amikor a Magyarországi Ökumenikus Tanács 50 éves jubileumára emlékeztünk, én állítottam össze az ünnepi kötetet, jelezvén azt is, hogy a mi tanácsunk öt évvel megelőzte az EVT hivatalos megalakulását. (Akkoriban csak a két egyház legkiválóbb képviselői tanácsára, az egyházak hivatalos képviselő-testületeinek tudomásulvételével alakult meg ez az ökumenikus szervezet. Néhány nevet hadd említsek: Ravasz László, Victor János, Muraközy Gyula, a Czeglédy család több tagja, a Makkai család tagjai, Papp László, Nagy Barna stb.) Az EVT megalakulásában is híres református tudósok és nagy tekintélyű vezetők vettek részt: például W. Visser’t Hooft, Lucas Vischer, Karl Barth, M. Boegner. Nem sorolom fel ebben a keretben valamennyi evangélikus alapító tag nevét, csak Kendeh György, valamint Ordass Lajos tevékenységére emlékeztetek. (Ordass Lajos a ’48-as alakuló gyűlésen nem lehetett jelen személyesen, helyette Vajta Vilmos, Pósfay György, Jánossy Lajos képviselte egyházunkat.) Ugyanebben az évben nyertem el az EVT első ösztöndíjainak egyikét az egyesült államokbeli Gattysburgbe. Ilyen értelemben ötvenöt éve vagyok elkötelezett híve az EVT szolgálatának. Megismertem teológiai törekvéseit, világméretű segélymunkáját, információs szolgálatát. Nincsenek illúzióim, csak reménységem van. Nem tartom az EVT-t societas perfectának (tökéletes társadalomnak), de az egész keresztény világ egységre törekvésében áldott eszköznek tekintem. Ezért írtam emlékkönyvünk előszavának címeként: Illúziók nélkül – reménységben. Egy római katolikus morálteológus (Häring professzor) egyik művének elején így vall egyházáról: „Lehet, hogy csúnyácska, de én nagyon szeretem”. Ezzel már utalok arra is, hogy a római katolikus egyház sokáig mellőzte az EVT törekvéseit (sőt tagjait, teológusait bárminemű részvételtől eltiltotta), de a II. vatikáni zsinat alatt és után már nem tehette, hogy ne vegye tudomásul ezt a ma már 332 tagegyházat tömörítő ökumenikus tanácsot.

Ezek után testvéri szándékkal jegyzem meg a következőket:

1. Amennyire egyet tudok érteni a Heti Válaszban (2003. október 31.) közölt Fel kell ébredni című interjú hangjával, a városi misszió hangsúlyozásával, a kortársak iránti felelősséggel, a lelki ébredés állandó szükségével az egyházban, annyira nem tudok már egyetérteni a Juhok és kecskék című interjúban a lelkipásztornak az ökumenizmust érintő két kérdésre adott válaszával.
2. Amit az interjú alanya az EVT-vel kapcsolatban állít, az csupán egyik részlege az ökumenikus szervezetnek, tudniillik az úgynevezett gyakorlati kereszténység mozgalom (Life and Work), amely a főleg karitatív munkát hangsúlyozta (jelszava: a dogma szétválaszt, a szeretet összeköt). Ez a mozgalom Nathan Söderblom svéd evangélikus érsek kezdeményezésére indult az első világháború után, 1925-ben Stockholmban. A Hit és Egyházszervezet ága már két év után jelentkezett, és a tanítást, a hitvallás jelentőségét szükségszerű egyesítő tényezőként (in sacris) hangsúlyozta. A harmadik ág, a Nemzetközi Missziói Tanács (IMC) már 1910 óta állandóan emlegette, hogy a kereszténység szétszakadozottsága, időnkénti felekezeti harcai hiteltelenítik a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételt. Másként: az egység nem öncélú, hanem arra való, hogy elhiggye a világ, kicsoda Jézus Krisztus. Erre Sípos testvérem is nyilván igent tud mondani.
3. Bizonyára nem kétséges, hogy ma is több köt össze bennünket, különböző felekezetek Krisztus-hívő tagjait, mint ami szétválaszt: a Jézus Krisztusban való hit, a Szentírás megbecsülése, a Szentháromság-tan vállalása, az imádság egyéni és gyülekezeti gyakorlata, az új élet valósága, közös múltbeli kincseink, az énekek és a veretes imádságok. A bűnbánat, bűnbocsánat, megtérés követelése, a nyugati egyház 1500 éves együttléte úgyszintén. Mindez nem azt jelenti, hogy az EVT csúcsegyház vagy „protestáns Vatikán”, de állandó figyelmeztető jel arra, hogy együvé tartozunk.
4. Az sem kétséges, hogy Jézus Krisztus nem vette ki a világból tanítványait, de imádkozott értük, hogy megmaradjanak a világban, és a világ iránt felelősséget érezzenek, gyakoroljanak.
5. Ismerős az elmúlt évtizedek párbeszédeinek jelentősége. Azelőtt ellenséges viszony vagy közömbösség jellemezte a felekezetek létét, ehelyett a testvéri beszélgetés, kölcsönös megértés és gazdagodás lehetőségével ajándékozott meg minket Isten.
6. AZ EVT-nek nem ideológiája vagy filozófiája van, hanem Krisztus-hite. Pascallal, Lutherrel, Kálvinnal együtt valljuk, hogy nem a filozófusok Istenében, hanem Ábrahám, Jákób és Izsák Istenében hiszünk.
7. Nem lehet tagadni, hogy az EVT az elmúlt fél évszázadban mennyi segítséget jelentett tagegyházaink számára: szellemiekben, az épületek rendbe hozásában, a szeretetszolgálatban, a kapcsolattartásban és többek között abban, hogy a hidegháború jeges légkörében szinte egyedüli átjárható tényezőt jelentett Kelet és Nyugat között. Jogsérelmet szenvedett vezetőink (Ordass Lajos, Ravasz László, Kendeh György, Papp László, Keken András stb.) rehabilitálása mögött az EVT munkája is benne volt. Ezeket a pozitív tapasztalatokat nem semmisíti meg az EVT hallgatása vagy sok esetben téves ítélete. Az is kétségtelen, hogy az európai keresztényeket szélesebb látásra, az úgynevezett harmadik világ komolyan vételére is megtanította. Az Európa-centrikus kereszténység figyelmét a déli félteke kereszténységének létére irányította.

E néhány megjegyzés leírására senki sem kért, mert – kifejezett kérésem ellenére – sem a MEÖT vezetői (elnöke és főtitkára), sem evangélikus egyházunk püspökei nem tartották időszerűnek a véleménynyilvánítást. Vezetőinkkel telefonon azonnal kerestem a kapcsolatot, ám ők nem tekintették elég fontosnak ezt az ügyet. Így nem tehettem mást, mint hogy írásban jelentkezem. Urunk könyörüljön rajtam és rajtunk!

Két végső megjegyzés: Jézus Krisztus imádkozott a tanítványok egységéért (Jn 17) és a világért, akik majd hisznek tanítványainak. Még mielőtt ítéletre jön, könyörgött értünk, és feláldozta önmagát, hogy ne elveszettek, hanem megtalált emberek legyünk.

Egy kívülálló bölcs rabbi, Gamáliel (ApCsel 5,31–42) ezt mondta: „mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok”. Ezt mondom én is. Önmagamért pedig egy ősi középkori ítélettel kapcsolatos ének szavaival imádkozom: „Báránykáid közé végy föl, válassz el a gödölyéktől, jobbra álltass ama széktől. Térden kérlek görnyedetten – ott a végnél állj mellettem.”

Id. Hafenscher Károly