Evangélikusok
Maradj életben! (II.)*
Górcső alatt a gyülekezet
(ApCsel 2,42–47)
A gyülekezetről sokan sokféleképpen gondolkozunk. Én a magam tapasztalataiból azt a következtetést vontam le, hogy – a gyülekezet nem kulturális központ, de életét különféle programok színesíthetik, – a gyülekezet nem élményszerző közösség, de élmény ott tartózkodni, – a gyülekezetbe járás nem szabadidős tevékenység, de aki szívvel-lélekkel tagja egy közösségnek, annak nemigen marad szabadideje.
Aki csak kulturális vagy közösségi élményre vágyik, vagy a szabadidejét tölti el a gyülekezetben, még nem szembesült azzal, hogy Isten vérén vásárolta meg azt. A világban pedig helye és küldetése van az egyénnek és a közösségnek egyaránt. Természetesen sok mindent tudunk adni a világnak – szolgálhatunk kultúrával, tudománnyal, közösségélménnyel, a szabadidő értékes felhasználásával –, de a kifejezetten ránk, keresztényekre szabott küldetés az, hogy Jézus Krisztus váltságára irányítsuk az emberek figyelmét. Arra, hogy Istennek úgy tetszett, hogy Fiában megbékéljen a világgal – és ezt nem Pál apostol mondta, hanem Isten Szentlelke nyilatkoztatta ki általa nekünk, hitből hitbe: „Őbenne pedig titeket is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel.” (Ef 1,13)
A kihívottak közösségét pedig maga Krisztus táplálja, gondozza, szereti, egykor pedig maga elé állítja majd. A folyamatos gondoskodás irányát elvétik azok, akik úgy gondolják, ez csupán arra való, hogy Isten kihozzon és gyógyítgasson minket balga döntéseink következményeiből. Persze ezt is tapasztalhatjuk, de az Úr gondoskodása inkább hasonlítható egy edzőtáborhoz – hogy ne mondjam egy kiképzőtáborhoz –, melynek az a célja, hogy a Krisztus teste, a láthatatlan egyház épüljön, és vele együtt a látható egyház tisztuljon, erősödjön. Nem a külsőségek változtatása, alakítása a megoldás tehát, hanem a belső rendeződés: először visszatalálni a helyes útra, majd határozott utat mutatni az el nem pecsételteknek, azután beilleszkedni a Krisztus testébe, végül pedig a beilleszkedésben segíteni másokat.
Az efezusiaknak írt levelében (4. fejezet) Pál apostol felvázol egy csodálatos működési modellt, amelyben a Szentlélek különféle ajándékaival bírók – apostolok, próféták, pásztorok, tanítók, evangélisták – felkészítik a Szentlélek pecsétjével eljegyzetteket (a szenteket) a gyülekezet építésére. Az így működő élő szervezet az egyéni adottságok szerint szolgálva, szeretetben egybefonódva mutathatja fel azt, hogy az Isten élő valóság. Így végezheti misszióját azok felé, akik sóvárogva várják az Isten fiainak megjelenését.
A gyülekezet élete mint céltudatos tanulás áll előttünk, amely nem önmagáért van csupán. A tanítványképzés fontos eszköze lehet a gyülekezet továbbélésének. A képzésben részt vevők betölthetik fenti küldetésüket. Gyülekezeti tapasztalataim azt mutatják, hogy bármilyen háttérből származók részt vehetnek a képzésben – legyenek bár fiatalok, idősebbek, iskolázottak és kevésbé iskolázottak, erősek és gyengék, egészségesek és betegséget hordozók –, mind alkalmasak a tanulásra, ha a szívükben ég a tűz Isten szolgálatára, és van bennük hajlandóság meglévő ismereteik bővítésére.
Az élő gyülekezeti tagok által él a gyülekezet és az egyház.
Győrfi Mihály