Evangélikusok
Maradj életben! (II.)*
Górcsõ alatt a gyülekezet
(ApCsel 2,42–47)
A gyülekezetrõl sokan sokféleképpen gondolkozunk. Én a magam tapasztalataiból azt a következtetést vontam le, hogy – a gyülekezet nem kulturális központ, de életét különféle programok színesíthetik, – a gyülekezet nem élményszerzõ közösség, de élmény ott tartózkodni, – a gyülekezetbe járás nem szabadidõs tevékenység, de aki szívvel-lélekkel tagja egy közösségnek, annak nemigen marad szabadideje.
Aki csak kulturális vagy közösségi élményre vágyik, vagy a szabadidejét tölti el a gyülekezetben, még nem szembesült azzal, hogy Isten vérén vásárolta meg azt. A világban pedig helye és küldetése van az egyénnek és a közösségnek egyaránt. Természetesen sok mindent tudunk adni a világnak – szolgálhatunk kultúrával, tudománnyal, közösségélménnyel, a szabadidõ értékes felhasználásával –, de a kifejezetten ránk, keresztényekre szabott küldetés az, hogy Jézus Krisztus váltságára irányítsuk az emberek figyelmét. Arra, hogy Istennek úgy tetszett, hogy Fiában megbékéljen a világgal – és ezt nem Pál apostol mondta, hanem Isten Szentlelke nyilatkoztatta ki általa nekünk, hitbõl hitbe: „Õbenne pedig titeket is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívõkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel.” (Ef 1,13)
A kihívottak közösségét pedig maga Krisztus táplálja, gondozza, szereti, egykor pedig maga elé állítja majd. A folyamatos gondoskodás irányát elvétik azok, akik úgy gondolják, ez csupán arra való, hogy Isten kihozzon és gyógyítgasson minket balga döntéseink következményeibõl. Persze ezt is tapasztalhatjuk, de az Úr gondoskodása inkább hasonlítható egy edzõtáborhoz – hogy ne mondjam egy kiképzõtáborhoz –, melynek az a célja, hogy a Krisztus teste, a láthatatlan egyház épüljön, és vele együtt a látható egyház tisztuljon, erõsödjön. Nem a külsõségek változtatása, alakítása a megoldás tehát, hanem a belsõ rendezõdés: elõször visszatalálni a helyes útra, majd határozott utat mutatni az el nem pecsételteknek, azután beilleszkedni a Krisztus testébe, végül pedig a beilleszkedésben segíteni másokat.
Az efezusiaknak írt levelében (4. fejezet) Pál apostol felvázol egy csodálatos mûködési modellt, amelyben a Szentlélek különféle ajándékaival bírók – apostolok, próféták, pásztorok, tanítók, evangélisták – felkészítik a Szentlélek pecsétjével eljegyzetteket (a szenteket) a gyülekezet építésére. Az így mûködõ élõ szervezet az egyéni adottságok szerint szolgálva, szeretetben egybefonódva mutathatja fel azt, hogy az Isten élõ valóság. Így végezheti misszióját azok felé, akik sóvárogva várják az Isten fiainak megjelenését.
A gyülekezet élete mint céltudatos tanulás áll elõttünk, amely nem önmagáért van csupán. A tanítványképzés fontos eszköze lehet a gyülekezet továbbélésének. A képzésben részt vevõk betölthetik fenti küldetésüket. Gyülekezeti tapasztalataim azt mutatják, hogy bármilyen háttérbõl származók részt vehetnek a képzésben – legyenek bár fiatalok, idõsebbek, iskolázottak és kevésbé iskolázottak, erõsek és gyengék, egészségesek és betegséget hordozók –, mind alkalmasak a tanulásra, ha a szívükben ég a tûz Isten szolgálatára, és van bennük hajlandóság meglévõ ismereteik bõvítésére.
Az élõ gyülekezeti tagok által él a gyülekezet és az egyház.
Gyõrfi Mihály