Napról napra

Jézus mondja: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9) (Péld 12,20; Mk 4,35–41; 2Kor 1,8–11; Zsolt 30) Isten embereinek alapvonása az öröm. Gondoljunk például a szántóföldbe rejtett kincs példázatára. A történetben szereplő ember megtalálja a kincset a földben, örömében mindenét eladja, és megveszi a szántóföldet. Ha valami jellemzi a keresztény embert, az nem a komorság, a ridegség, hanem az öröm. Az öröm teszi képessé arra, hogy a békességet munkálja, tehát nem lázít, ingerel, hanem szelídséget, békességet munkál szóval és tettel. A mi életünk mit sugároz? Örömöt, békességet, derűt – vagy nyugtalanságot, keserűséget?

„Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem.” Zsolt 143,8 (Jn 12,26; Mt 21,18–22; Róm 5,12–21) Jézus tanítványait az ő juhainak nevezi. Mi jellemzi őket? Jézus szerint az első jel, hogy hallják az Ő szavát. Megértik az igét, sőt szomjazzák, éhezik, vágynak rá. Amikor egyszer csak elkezd érdekelni a prédikáció, és rájövök, hogy rólam szól. Felvetődik a kérdés: vajon mit jelent nekünk ez a reggeli igeolvasás? Csak szokás, kötelesség? Csupán a szemünk fut át a Biblia betűin, s közben szívünk, gondolataink távol járnak? Sokan mondják boldogan, hogy számukra már az élet kenyerévé lett Jézus beszéde.

„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.” Ef 1,3 (1Móz 49,25; Mt 8,28–34; Róm 6,1–11) „Emberé a munka – Istené az áldás.” Talán a gazdák ismerik legjobban ezt a közmondást. Szántanak, vetnek, és az esőtől függ, hogy lesz-e termés, gyümölcs, vagyis áldás. Az áldás Isten titka. Vannak testi, anyagi és lelki áldások. A gyülekezeti munkában is tapasztaljuk, hogy minden Isten áldásán múlik. Ha Ő nem nyitja meg a szíveket, hiába áll a templom, szól a harang, hangzik az ige. Imádkozzunk, hogy Isten adjon halló füleket és megnyíló szíveket!

„Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében.” Ef 5,21 (Zsolt 130,4; Jer 5,20–25; Róm 6,12–23) Ha tovább olvassuk a következő verseket, kiderül, hogy mennyire életközeli és gyakorlati ez az ige. Egyébként minden reggel érdemes kikeresni és elolvasni a kiírt vershez tartozó környező verseket is! Ezek az igék mutatják meg itt is, hogy a családban csakis úgy lehet rend és békesség, ha ki-ki tud engedni, valamit a másik kedvére tenni. A Biblia világosan mondja, hogy nem az önmegvalósítás teszi boldoggá az embert, hanem ha tudunk alkalmazkodni egymáshoz. Akkor borulnak fel a házasságok, ha mindenki ragaszkodik a maga igazához. Persze az önfeláldozó élethez Jézus ereje szükséges.

„Pál Jézus hangját hallotta: »Kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni.«” ApCsel 26,16 (Ézs 44,8; ApCsel 28,1–8; Róm 7,1–6) Pál megtérésének történetét sokan ismerik. De tudjuk-e, mire hívta el őt Jézus? Arra, hogy róla tegyen bizonyságot, és hogy így általa mások is eljussanak a sötétségből a világosságra. Ahogyan őt megragadta Jézus, úgy legyen ő eszköz abban, hogy mások is eljussanak erre a boldogító világosságra. Ha már hiszünk, akkor adjuk tovább ezt az örömöt egyszerű szavakkal és bizonyságtevő, vonzó élettel.

„Az Úr ezt mondta Salamonnak álmában: Kérj valamit, én megadom neked! Salamon ezt felelte: Adj szolgádnak engedelmes szívet.” 1Kir 3,5.9 (Zsid 3,12; Lk 11,14–23; Róm 7,7–13) Milyen meseszerűen hangzik, hogy kérj valamit, és megkapod. Azt is gondolhatjuk, hogy könnyű dolog kérni, de ez nem igaz. Mert bölcsen kérni, és úgy, ahogy Istennek az tetszik – bizony nehéz. Salamon azért kapott annyi áldást, mert nem hosszú életet, gazdagságot kért, hanem bölcs és engedelmes szívet. Ezért tapasztalta meg azt, amit Jézus a Hegyi beszédben ígért: „Keressétek először Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt 6,33) Mit szoktunk imában kérni magunk vagy gyermekeink számára? Csak mulandó anyagi sikereket vagy Istent kereső, bölcs szívet?

„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.” 1Pt 5,6 (Zsolt 121,5–6; Ézs 51,1–6; Róm 7,14–25) Bizony nagyon távol áll tőlünk az alázat. Magát a szót sem is igen használja a modern ember, és hallani sem akar róla, hogy bárki előtt megalázkodjék. Szánalmas és pipogya embernek tartja azt, aki alázatos. De az egész Biblián végigvonul, hogy Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad, és felmagasztalja őket. Ezt kellene komolyan venni! Istennek nem tetszik a magabiztos, öntelt ember. Sok minden történik életünkben, amivel Isten alázatosságra akar nevelni. De elérte-e már, hogy tudunk előtte őszintén térdet hajtani? Álljunk oda ebben is a Biblia mércéje alá!

Gáncs Aladár