A hét témája
Beszéld el ezeket fiaidnak...
Könyvbemutató a Terror Házában
Mindez a legméltóbb helyen, a Terror Házában tartott könyvbemutatón hangzott el, Jeszenszky Iván „Kitelepítettek” című művének 3. kiadása alkalmából. A jeles eseményen Kövér László országgyűlési képviselő tartott bevezető előadást. A dokumentumregényt maguk a kitaszítottak, a hontalanná, nincstelenné tett, Hortobágyra száműzöttek adták ki. (Budapesten 12 700 személynek kellett otthonát és javait elhagynia. Ekkor hétezer „osztályidegen” került a Hortobágyra.)
A szerző az adatokat édesapja naplóiból, jegyzeteiből szedte össze, s azokból írta meg hátborzongató, megrázó, letehetetlen történetét, meghurcolt családja sorsán keresztül bemutatva a közelmúlt szégyenteljes eseményeit.
„Hét évvel a második világháború után vagyunk” – írja az Előszóban. Míg nyugaton lassan talpraálltak az emberek, s újra felpezsdült az élet, „Magyarországon a hatalom birtokosai egy társadalmi osztály teljes likvidálását készítették elő. Az ország újjáépítésével kapcsolatban elhangzott ígéreteket a tettek nem igazolták. E regénynek én csak leírója vagyok. Az eseményeket az élet diktálta. A könyv fabulája igaz történet, egy a sok közül, melyet az akkori idők írtak.”
A könyv egy családról és mindennapi életükről szól. Arról, hogyan igyekeznek ép ésszel, lélekkel túlélni a nehézségeket, amikor a cél a megalázás, az emberi méltóságtól való megfosztás. Mindent elvettek tőlük: „jó alattvaló az, akinek nincs semmije…” A mű különleges értéke, hogy vádaskodás és gyalázkodás nélkül eleveníti fel az Ebesre kitelepítettek kálváriáját. Soraiból nem a bosszúvágy, hanem a humanista bölcs megértése sugárzik.
Az életük végéig szánt, majd 15 évre csökkentett ítéletnek végül Sztálin halála vetett véget. Nagyon sokan nem élték túl a borzalmakat, s akik mégis átvészelték őket, azoknak sem volt hová menniük. Mindenüket elvették, a diákok nem folytathatták tovább tanulmányaikat az egyetemeken. S ez így volt a rendszerváltásig. Az utóbbi időben azt hangoztatják: csak előre kell nézni. Pedig a múltat fel kellene dolgozni. Mindaz, ami velük történt, a jelennek is része. Tudni kell, hogy mi különbözteti meg a bűnt az erénytől, a hóhért az áldozattól! A történelemkönyveket a győztesek írják, a történelmet pedig az idő. És múlt nélkül nincs jövő.
Ebes főterén templom épült, kertjében emlékmű áll, a sztálinista diktatúra áldozataira emlékeztetve. „Itt állunk, és joggal kérdezhetjük: miért ilyen az ember? Miért ilyen a történelem? … Miért a száműzés, kitelepítés, elhurcolás? … Mi szükség volt erre? Miért a dühödt koncepciók és szabadnak hitt, önrácsozó ideológiák?” – kérdi a költő, Juhász Ferenc bevezetőjében.
A kérdésre nincs válasz. Legfeljebb Batári Gábor Hortobágy száműzöttjeire emlékező, „Irgalom” című gyönyörű verse, amit a helyszínen az egykori fasori diák, Bitskey Tibor mondott el, s amely a bemutatott könyv végén is olvasható: megbékélés és irgalom – de feledés nem!
A könyv a Terror Házában kapható (1062 Budapest, Andrássy út 60).
Kovács Mária