Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2003
- 5
- Beszéld el ezeket fiaidnak...
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
Beszéld el ezeket fiaidnak...
Könyvbemutató a Terror Házában
A szerzõ egyetemi elõadásán szomorúan állapította meg, hogy a fiataloknak fogalmuk sincs arról, ami velünk történt. Nem az érdeklõdés, a törõdés, hanem az ismeret az, ami hiányzik. Pedig a hallgatás bûn. Át kell dolgozni a középiskolai tankönyveket, és a háborút követõ szenvedéseket ugyanúgy be kell mutatni, mint ahogy az a zsidó sorstragédiával történik. Az errõl szóló könyveket el kellene juttatni az iskolákba és elolvastatni a diákokkal. A múlttal foglalkozni kell: megismerni, elmondani a történteket. A történelmi tájékozatlanság veszélyes, mert a történelem igenis ismétli önmagát – nehogy ez a tragédia is újra megtörténjék!
Mindez a legméltóbb helyen, a Terror Házában tartott könyvbemutatón hangzott el, Jeszenszky Iván „Kitelepítettek” címû mûvének 3. kiadása alkalmából. A jeles eseményen Kövér László országgyûlési képviselõ tartott bevezetõ elõadást. A dokumentumregényt maguk a kitaszítottak, a hontalanná, nincstelenné tett, Hortobágyra számûzöttek adták ki. (Budapesten 12 700 személynek kellett otthonát és javait elhagynia. Ekkor hétezer „osztályidegen” került a Hortobágyra.)
A szerzõ az adatokat édesapja naplóiból, jegyzeteibõl szedte össze, s azokból írta meg hátborzongató, megrázó, letehetetlen történetét, meghurcolt családja sorsán keresztül bemutatva a közelmúlt szégyenteljes eseményeit.
„Hét évvel a második világháború után vagyunk” – írja az Elõszóban. Míg nyugaton lassan talpraálltak az emberek, s újra felpezsdült az élet, „Magyarországon a hatalom birtokosai egy társadalmi osztály teljes likvidálását készítették elõ. Az ország újjáépítésével kapcsolatban elhangzott ígéreteket a tettek nem igazolták. E regénynek én csak leírója vagyok. Az eseményeket az élet diktálta. A könyv fabulája igaz történet, egy a sok közül, melyet az akkori idõk írtak.”
A könyv egy családról és mindennapi életükrõl szól. Arról, hogyan igyekeznek ép ésszel, lélekkel túlélni a nehézségeket, amikor a cél a megalázás, az emberi méltóságtól való megfosztás. Mindent elvettek tõlük: „jó alattvaló az, akinek nincs semmije…” A mû különleges értéke, hogy vádaskodás és gyalázkodás nélkül eleveníti fel az Ebesre kitelepítettek kálváriáját. Soraiból nem a bosszúvágy, hanem a humanista bölcs megértése sugárzik.
Az életük végéig szánt, majd 15 évre csökkentett ítéletnek végül Sztálin halála vetett véget. Nagyon sokan nem élték túl a borzalmakat, s akik mégis átvészelték õket, azoknak sem volt hová menniük. Mindenüket elvették, a diákok nem folytathatták tovább tanulmányaikat az egyetemeken. S ez így volt a rendszerváltásig. Az utóbbi idõben azt hangoztatják: csak elõre kell nézni. Pedig a múltat fel kellene dolgozni. Mindaz, ami velük történt, a jelennek is része. Tudni kell, hogy mi különbözteti meg a bûnt az erénytõl, a hóhért az áldozattól! A történelemkönyveket a gyõztesek írják, a történelmet pedig az idõ. És múlt nélkül nincs jövõ.
Ebes fõterén templom épült, kertjében emlékmû áll, a sztálinista diktatúra áldozataira emlékeztetve. „Itt állunk, és joggal kérdezhetjük: miért ilyen az ember? Miért ilyen a történelem? … Miért a számûzés, kitelepítés, elhurcolás? … Mi szükség volt erre? Miért a dühödt koncepciók és szabadnak hitt, önrácsozó ideológiák?” – kérdi a költõ, Juhász Ferenc bevezetõjében.
A kérdésre nincs válasz. Legfeljebb Batári Gábor Hortobágy számûzöttjeire emlékezõ, „Irgalom” címû gyönyörû verse, amit a helyszínen az egykori fasori diák, Bitskey Tibor mondott el, s amely a bemutatott könyv végén is olvasható: megbékélés és irgalom – de feledés nem!
A könyv a Terror Házában kapható
(1062 Budapest, Andrássy út 60).
Kovács Mária
::Nyomtatható változat::
|