Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 50 - Keresztény hálózat a környezetvédelemért

e-világ

Üzenet az Ararátról

Keresztény hálózat a környezetvédelemért

Bár hazánkban is sokan foglalkoznak környezetvédelemmel egyházi körökben vagy azok vonzásában, és több ilyen témájú konferenciát is rendeztek már, még mindig nem alakult ki kellően széles körű összefogás és információáramlás. Ezt ellensúlyozandó szeretnénk most bemutatni az olvasóknak az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózatot, amely mára több száz tagot számlál.

A Keresztény Környezetvédelmi Hálózat – a Grazban tartott II. európai ökumenikus találkozó ajánlására – 1998-ban Csehországban, a Vilemovi Ortodox Akadémián alakult meg. Tagjai egyházi intézmények, valamint egyházakhoz közel álló civil szervezetek munkatársai. Kitűzött céljukat, a fenntartható fejlődés érvényre juttatását a környezet iránti felelősség keresztény megközelítésének hirdetésével, gyülekezetek, gyülekezeti tagok konkrét cselekvésre ösztönzésével szeretnék megvalósítani.

A szervezet tagjainak kiindulópontja a teremtett világ iránt érzett felelősség. Ehhez kapcsolódik a hálózat egyik legaktívabb munkacsoportjának tevékenysége, mely célul tűzte ki az egyházi liturgikus gyakorlatban a teremtés ünnepének bevezetését. Az egyházi esztendő ünnepei ugyanis csaknem kizárólag az Apostoli hitvallás második és harmadik hitágazatához kapcsolódnak. Az említett munkacsoport az ünnep megtartására a szeptember elseje és október második vasárnapja közti időszakot javasolja, a különböző felekezetek hagyományaira alapozva. Tagjai segítséget nyújtanak az ünnep liturgikus anyagainak, imáinak és szövegeinek összeállításában. Eddig két ilyen anyag készült el: az egyik a Lélek mint Teremtő jelenlé-téhez kapcsolódik, a másik az eljövendő generációk iránti felelősségre világít rá.

Az Európai Keresztény Hálózaton belüli munka úgynevezett „koalíciókban” folyik, amelyek az egy-egy adott téma iránt érdeklődőket fogják össze. A már említetten kívül az egyes koalíciók az éghajlatváltozással, a motorizált közlekedéssel, a környezeti menedzsmenttel és a környezeti neveléssel foglalkoznak. A teológiai alapvetést az alakuló közgyűlésen elfogadott állásfoglalás fogalmazza meg, de ennek kidolgozására és megerősítésére 2004-ben egy teológiai szemináriumot is terveznek.

Az egyesület titkárságának az Európai Egyházak Konferenciája ad otthont, de a protestáns és ortodox egyházak hivatalos képviselete mellett római katolikus tagjai is vannak a hálózatnak. A területi kiegyenlítettség is fontos szempont a szervezet számára, és ezt a találkozókon való részvétel terén, illetve a vezetőség összetételében egyaránt igyekszik szem előtt tartani.

Magyarországról eddig dr. Széchey Béla a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend, Karsay Eszter a református egyház, Béres Tamás, Thuránszky István, valamint e sorok írója pedig az evangélikus egyház képviseletében vett részt az eddigi közgyűléseken.

A hálózat döntéshozó testülete az átlagosan kétévente összehívott közgyűlés, melyet mindig más-más országban, átlagosan mintegy 80 fő részvételével rendeznek meg. A tisztségviselők megválasztásán kívül azonban a közgyűlés a szervezet működéséhez más szempontból is nélkülözhetetlen: alkalmat ad a tagok közötti személyes tapasztalatcserére, valamint mindig egy-egy aktuális környezetvédelmi problémát tárgyal meg, keresi annak megoldásában az egyházak szerepét, illetve megfogalmazza állásfoglalását.

Az eddigi közgyűlések témái szinte maguktól adódóak voltak: az 1998-as alakuló ülésen – amikor még friss volt a pecsét az ENSZ kyotói egyezményén –, majd az 1999-es loccumi közgyűlésen – mivel az Egyházak Világtanácsa 1990 óta részese volt az egyezményt előkészítő tárgyalásoknak – érthető módon az éghajlatváltozás állt a középpontban. Loccumban ehhez társult a „motorizált közlekedés” témája, mely egyik fő előidézője az éghajlatváltozásnak. A 2001 májusában a fehéroroszországi Raubichiben rendezett közgyűlés tagjai – a 15 évvel azelőtti csernobili katasztrófa kapcsán is – az energia kérdésére összpontosítottak.

A hálózat tagjai legutóbb 2003 májusában a görögországi Voloszban gyűltek össze. Tanácskozásuk középpontjában a víz kérdése, illetve a 2002-ben, Johannesburgban megrendezett fenntartható fejlődés konferencia – melyen az ECEN is képviseltette magát – értékelése volt. A hálózat kiadványai és állásfoglalásai elérhetők a www.ecen.org honlapról, ahol a munkacsoportok tevékenységéről, rendezvényeinkről és működésünkről is bővebben olvashatnak az érdeklődők.

Dönsz Teodóra