A vasárnap igéje

Újév ünnepe

Vannak egészen fontos kincseink, amelyek nélkül egyetlen percünket sem tudjuk elképzelni, és vannak olyan értékeink, amelyekről – mások kedvéért – akár lemondani is tudunk. Rangsoroljuk is ezeket az értékeinket. Megállapítjuk, mi a fontos, és mi az, ami nem lényeges. Az egyik legdrágább kincsünk a múló idő. Bár gyakran elfecséreljük, de ilyenkor óév-újév fordulóján rádöbbenünk, mennyire fontos és drága. Isten igéje átrendezi, meggyógyítja értékrendünket. Talpra állított értékpiramisunk csúcsán a vele való közösség ragyog. Ez boldogít már itt, a földön, és majd teljességre jut az üdvösségben.

Ünnepünk evangéliuma (Lk 2,21) Jézus szabadítást hirdető nevével indít útra. S bár ez a legrövidebb összes ünnepi olvasmányunk között, mégis benne van minden. Jézus Urunk neve nemcsak az éppen előttünk lévő 365 napot jelöli ki számunkra, hanem életünknek távlatot nyit a földi lét határain túlra is, az üdvösségig. Igazán újjá akkor lesz az esztendő, ha horizontját nem december 31. határolja, hanem ha megértjük, hogy – Isten kegyelméből – ez a Jézus-év is az eljövendő örök új esztendő, a vele való teljes közösség felé vezető út egy szakasza. Isten ezen az ünnepen így nyitja meg szívünket a valóban új ígéretére. És ha ezt megértettük, akkor ehhez még két felismerés társul.

Az egyik, hogy ez az újdonság nem valós vagy vélt erényeink jutalma. Ezért mondja az apostol: nem cselekedeteink jutalma az, hogy új lehetőséget kapunk. A megnyíló jövő mindig ajándék, mindig kegyelem, sohasem tegnapi hűségünk, kitartásunk, hitünk jutalma. Emberi életünk logikája – a tegnap és a ma sikerei alapozzák meg a jövendőt – csődöt mond hitünk dolgaiban. Semmink sincs, amivel büszkélkedve állhatnánk Isten elé. Hiszen csak azt tettük – ha tettük –, ami a kötelességünk volt. Néha olyan szánalmas, hogyan állnak sorba az emberek kitüntetésekért, elismerésekért; és vérig sértődnek, ha kimaradnak az éppen aktuális névsorból. Ez nem Isten országának rendje, hiszen ott nincs érdem, és nincs érdemrend, csak a meg nem érdemelt kegyelem ajándéka van. Ezért aki az újévet nemcsak jeles dátumként köszönti, és nem is csak úgy örül az új évszámnak, mint kisebb-nagyobb botlások, bűnök utáni tiszta lapnak, hanem Istentől fogadja életének ezt az új szakaszát, az pontosan tudja, hogy csak Jézusért virradhattunk új napra, új esztendőre.

Ezen a ponton kísértő gondolataink is támadhatnak. Ha így van, hogy nincs semmi múltbeli érdemünk, akkor nyilván ugyanez lesz érvényes ezután is. Akkor pedig egyáltalán nem fontos, hogyan s mivel töltjük ki a múló időt. De csak addig gondolkozhatunk így, amíg meg nem értjük igénk második felét. Mert miközben szó sem lehet arról, hogy érdemeink elismeréseként kapnánk az előttünk álló esztendőt, azt halljuk: azért kapjuk, hogy a ránk váró alkalmakkal és elkészített lehetőségekkel Istennek szolgáljunk. Furcsa a kép, de elképzelhetjük úgy az előttünk lévő időt – akár ezt az új évet is – mint egy hatalmas kelléktárat, ahol 365 polc egyenként 24 fiókjában feladatok várnak ránk. Nem cselekedeteinkért, hanem cselekedetekre kaptunk időt. És van mit tennünk. Nézzünk csak körül! Kisebb-nagyobb közösségeink tele vannak mindenféle nyomorúsággal, kártékony szenvedélyekkel, széthulló családokkal, lazuló erkölccsel, sokak szegénységének gondjával. Aki Isten kegyelmének új esztendejébe Jézus nevével indul, az nem hordhatja fenn az orrát, s nem mondhatja, hogy „ez nem az én gondom”. Miközben Isten ezen a napon hitünk szárnyán az égbe emel, parancsával a földre állít. Mert a végső cél felé vándorolva mindkét lábunkkal a földön járunk.

Mindezt Jézus Urunktól tanulhatjuk meg. Tőle tudjuk, hogy amink van, ami még előttünk van, az kegyelemből van. Nem siratjuk a múló időt, hanem örömmel töltjük ki a ránk váró jó cselekedetek szolgálatával. Nem vádolunk másokat, hanem végrehajtjuk a magunk feladatait. Elvégezzük, amit Isten tőlünk vár. S akkor lesz új esztendőnk. Mert különben ugyanolyan lesz ez is, mint az éppen elmúlt. Vagy még rosszabb. Nemcsak gazdaságilag, hanem minden tekintetben. Új csak akkor lesz ez az év, ha megújulunk mi, akik belakjuk, és – ha Isten engedi – végigéljük az esztendőt. Mindez kegyelemből van, nem érdemeinkért, hogy senki ne dicsekedjék, de mindenkinek azért adatik, hogy dicsérje az Urat. S ha így történik, akkor boldog és új esztendőnk lesz.

Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk! Köszönjük, hogy kivezettél az óévből, és kegyelmed új esztendejével megajándékozol bennünket. Tedd hatékonnyá szívünkben igéd üzenetét, hogy megértsük: csak akkor szolgálhatjuk szent neved dicsőségét, ha – Jézus Urunkat követve – szolgálatunkat hűségesen betöltjük. Így adj boldog új esztendőt mindnyájunknak! Ámen.

Ittzés János