EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 

Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 51

51. szám – 2003/12/21

   Advent 4. vasárnapja

Napról napra

ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM
*Ez az én szolgám, akit lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.* Ézs 42,1 (Jn 18,37; Lk 1,/39–45/46–55/56/; Fil 4,4–7; Zsolt 74) Törvényt hirdet Isten szolgája, Jézus Krisztus, azaz Isten akaratát. De nem úgy, mint eddig hirdették: nem karddal, mint Illés, és nem jajkiáltásokkal, mint Ézsaiás. Nem átokkal, nem vasveszszővel, nem kiabálva, hanem szelíden, csendesen, de érvényt szerezve a törvénynek. Igazán hirdetett törvényből így lesz evangélium, örömhír. Jézus érvényt szerez küldője kegyelmes akaratának: szabadulást hirdet a foglyoknak, a megkínzottaknak szabadon bocsátást, a vakoknak szemük megnyílását, örömhírt a szegényeknek és az Úr kedves esztendejét mindenkinek. >>

ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM
*Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.* Mik 7,9 (2Kor 4,6; Lk 2,/22–24/25–38/39–40/; 1Jn 1,1–4; Zsolt 40) Az igazságban csupán az képes gyönyörködni, aki újjászületett az igazság egyetlen forrása által. Ez a gyönyörködés azonban nem semmittevést jelent, hanem Krisztus arcának szüntelen felismerését a másik ember arcán. >>

Liturgikus sarok

A liturgia mindig karácsonyi...
A szent zenéről szóló sorozatunkat egy alkalomra megszakítjuk, hogy az ünnep csendjében és fényében a liturgia karácsonyi vonásaira figyeljünk. >>

Élő víz

"Most is egy év határánál..."
Óév este. Sokan vidáman, zenével, tánccal töltik ezeket az órákat, ám a zene és a tánc sokszor csak a felejtés eszköze. Azt szeretnénk elfeledni, hogy voltaképpen milyen szomorú a sorsunk, hogy mulandók vagyunk. Mások talán úgy vélekednek: sok év van már mögöttünk, így jól ki kell használnunk a hátralévő időt. Vagy arra gondolnak: meg kell ugyan halnom, de a gyermekeimben tovább élek… Amíg magunkban gondolkodunk, nem jutunk sokra. Ha Isten nélkül vagyunk, nincs világosságunk. Így az idő rohanását sem értjük helyesen. >>

HETI ÚTRAVALÓ
51. hét Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Az Úr közel! (Fil 4,4–5b) >>

HETI ÚTRAVALÓ
52. hét Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. (Jn 1,14a) >>

Jelek égen-földön
Jól ismerjük a történetet: pásztorok tanyáztak azon a vidéken, őrizték a nyájat, és megjelentek nekik az angyalok, hogy tudtukra adják, megszületett a Megváltó, a Megmentő, a várva várt Szabadító. Ó, nem értettek ők sem mindent, hiszen olyan különösen hangzott az egész, de tudták, ez a jel nekik szól, és észrevették benne Isten feléjük irányuló szeretetét. >>

Áldott karácsonyt!
Isten Fia, áldott Urunk, előtted térden hódolunk. Betlehemi gyermek voltál, értünk haltál, feltámadtál! Rég ott ülsz az Atya jobbján, értünk buzgón imádkozván. Lám, így lehet mindig nekünk, boldog karácsony ünnepünk. (2003) >>

Egyházunk egy-két hete

Karácsonyi ajándék az otthon lakóinak
„A házon most nem látszik, hogy több mint 90 éves” – mondta Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke azon az ünnepi alkalmon, melynek során lakói „hivatalosan is” használatba vették a felújított Győri Evangélikus Szeretetházat. Az eseményen Balogh József győri polgármesteren kívül részt vettek a ház lakói, dolgozói, a város gyülekezeteinek tagjai, és sokan azok közül, akik tervezőként, kivitelezőként, segítőként hozzájárultak a munkálatok sikeres elvégzéséhez. Az ünnepségen a győri Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei rövid műsorral szolgáltak. >>

Élő egyház Egyházán
Bács-Kiskun Egyházmegye legősibb gyülekezetében – Dunaegyházán – advent 2. vasárnapján templomszentelési emlékünnepet ültek. Igaz, nem kerek évfordulót tartottak (a gyülekezet 228 évére emlékeztek), de akadt néhány olyan esemény, melyért méltán hálát adhattak e napon. A parókiára új tető került, felújították a gyülekezeti termet, és beiktatták az új gondnokot, Szurma Imrét, valamint új kántorukat, Csernus Ferencet. >>

"Legyen ünnep a földön..."
Még csupán két gyertya égett az adventi koszorún – Brebovszkyné Pintér Márta és a Női Misszió Osztálya szervezésében mégis feldíszített karácsonyfa, sütemény, ajándék mellett ünnepelhettek az egyedülálló édesanyák és gyermekeik a Deák Téri Evangélikus Gimnázium egyik ünneplőbe öltöztetett tantermében. Hagyományról beszélhetünk immár, hiszen e kis közösség tagjai december 13-án másodszor (elő)karácsonyoztak együtt. >>

A "meder" kész - épüljenek a pillérek!
Hosszú és részletes tárgyalás, vita és egyeztetés előzte meg a „Magyarországi Evangélikus Szeretetszolgálatért” létrehozandó alapítvány alapító okiratának ünnepélyes aláírását, amelyre 2003. december 12-én került sor az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában. >>

Esperesiktatás a Budai Egyházmegyében
Egyházunk 16 esperesének munkáját, szolgálatának hatékonyságát nemcsak az adott egyházmegye összetétele, lehetőségei, az ott szolgáló lelkészek hozzáállása határozza meg, hanem az esperes „otthonának” számító gyülekezet készsége, olykor megértése is. A nagy múltú budavári evangélikus gyülekezet már nem első ízben ad esperest a Budai Egyházmegyének, így tisztában van a feladat súlyával és szépségével. A hívek éppen ezért örömmel fogadták a hírt, hogy ismét egy budavári lelkész nyerte el az egyházmegye tagjainak bizalmát, és Bence Imre vállalta az esperesi tisztséget. Mint ismeretes, az időközi választást az új országos evangelizációs és missziói lelkész, Szeverényi János hivatalból való távozása tette szükségessé. Az új esperes iktatására december 13-án délelőtt került sor a budavári templomban. >>

Készítsétek az Úr útját Palotán!
A várból halk zene szól. Harci riadóra szólító kürtzengés helyett karácsonyi dallamok csendülnek fel a kőfalak mögül. A hóesésben sétáló, vásárlás lázában égő ember nagy változásra figyelhet fel. Megváltozott a város hangulata, a Krisztust követő közösségek gondolkodása is. Várpalotán a történelmi egyházak meghirdették az újraevangelizációt. Az egyházak szinte egy időben ismerték fel azt a pillanatot, amikor korunk sok nehézséggel küszködő embere Isten felé fordul. Úgy vélték: az egyház nem maradhat meg a templom falai között lelki kincseivel, az igazi karácsonyi ajándékkal, hanem ki kell mennie az emberek közé, és át kell adnia a kapott örömhírt. >>

15 éves a Mevisz
Tizenöt évvel ezelőtt, 1988. december 17-én alakult meg a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz). Az évforduló megünneplésére múlt szombaton a budahegyvidéki gyülekezet otthonában került sor. Abban a templomban, amelynek tervezésekor már eleve figyelemmel voltak a mozgássérültekre. A közösségi helyiségek számukra itt csaknem teljesen akadálymentesek. Sajnos manapság még nagyon kevés az ilyen egyházi épület... >>

Prédikáló kövek
Hagyománnyá vált a szekszárdi evangélikusok között, hogy jeles alkalmakkor ünnepi nyilatkozatban foglalják össze az esemény számukra legfontosabb üzenetét, jelentőségét. A mostani ünnepen a következő nyilatkozatot fogadta el egyhangúlag a közgyűlés: „A kilencvenöt éves szekszárdi evangélikus gyülekezet vezetősége és hívei a templomszentelés 75. jubileumi ünnepén hálával köszönik meg a kegyelmes Istennek, hogy Szekszárd város és környéke evangélikusait gyülekezet szervezésére-alapítására indította és segítette; hogy ezt a gyülekezetet az azóta lefolyt kilencvenöt esztendőnek – a két világháború okozta válságai és nehézségei közepette is – megtartotta, igéjével és szentségeivel épülni és szolgálni engedte; hogy bár az első húsz év áldozatainak látható eredményei kétszer is elértéktelenedtek, 75 évvel ezelőtt sikerre segítette újabb erőfeszítéseit, és templommal, egyházi épületekkel ajándékozta meg. Haló porukban is hálával emlékeznek Németh Gyula gyülekezet- szervező és templomépítő lelkészre, elhunyt felügyelőikre, gondnokaikra, presbitereikre és kántoraikra. A jövőbe tekintve az Úr színe előtt ígérik, hogy az elődök által továbbadott áldott örökséget úgy őrzik meg, hogy meggyarapodva adhassák át a gyülekezet következő nemzedékének.” >>

Egy hullámhosszon
Könyvbemutatóval egybekötött adventi találkozó színhelye volt december 15-én, hétfőn a teológia díszterme. Az ünnepi alkalom apropóját a most megjelent, Hullámhossz című prédikációs kötet adta, amelyben félszáznál is több lelkész egy-egy igehirdetése olvasható az egyházi év ünnepeire, a 2003–2004-es esztendőre. >>

"Zengjen az Úrnak hálaszó..."
A Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnázium harmadik alkalommal invitálta az ország templomába mindazokat, akik a karácsonyi rohanásban megpihenni, a zenében és az Igében megnyugodni vágytak. >>

Pécsi advent
„Pécsi advent 2003” címmel első alkalommal rendezett adventi kulturális programsorozatot és vásárt a pécsi katolikus püspökség. Az önkormányzat által is támogatott, hagyományteremtő céllal megrendezett két és fél hetes rendezvény-sorozat idején megnyitotta kapuit a pécsi bazilika, valamint a világörökség részét képező ókeresztény sírkamrák is ingyen látogathatók. A püspökség részéről örvendetes kezdeményezés, hogy a pécsi protestáns egyházakat is felkérték az együttműködésre, így a helyi evangélikus közösség is kivette részét a zenei programokból. Fellépett a Kis szekund kamaraegyüttes (Kapi Zsófia és Szabó Anna), valamint a pécsi evangélikus ifjúság gospelkórusa (képünkön), akik december 9-én este egyórás műsorral szolgáltak a székesegyházban. >>

Keresztutak

Lelki segély - szenvedélybetegeknek
Advent első vasárnapján mintegy hatvanan töltötték meg a pusztavámi gyülekezeti termet, hogy – a Fraternitas lelkészegyesület szervezésében – a lelki segély, közelebbről az iszákosmentő misszió szolgálatának sikeréért könyörögjenek. >>

Bajor-magyar vezetőségi megbeszélés
Hagyományosan minden év decemberében találkozik a bajor és a magyar egyház néhány vezetője és munkatársa, hogy kiértékeljék a mögöttünk lévő esztendő főbb eseményeit, és megbeszéljék a következő 12 hónap teendőit. Idén is így történt. A tavalyi, révfülöpi találkozó után idén a bajor fél volt a vendéglátó. December 6–10. között a tartomány északkeleti csücskében, Bad Alexandersbadban találkozott Wolfgang Töllner egyházfőtanácsos, Szebik Imre elnök-püspök, Karl-Heinz Ulrich, a kelet-európai bizottság elnöke, valamint Hafenscher Károly országos irodaigazgató, Ulrich Zenker egyháztanácsos és Szirmai Zoltánné külügyi osztályvezető. Ezen a megbeszélésen három terület kapott különösen is hangsúlyt: a közös óvodaprogram, az iskolák közötti partnerkapcsolat, illetőleg az ifjúsági programok. >>

Tanácskozó vállalkozók
Advent első hétvégéje gazdag programkínálattal várta az Iniciativa Protestáns Vállalkozói Egyesület tagjait. Mint arról lapunk múlt heti számában már tudósítottunk, pénteken vincellérszemináriumon vehettek részt az érdeklődők Kiskőrösön, szombaton viszont az egyesület éves közgyűlésével összekötött konferenciára került sor a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A résztvevők számára már nem újdonság, hogy ezeket az alkalmakat mindig más és más helyszínen rendezik meg, hogy a tagok jobban megismerhessék protestáns egyházaink intézményeit. Ezeken a találkozókon egy gazdasági és egy egyházi tájékoztató is elhangzik. >>

Évtizedek a Biblia szolgálatában
Az időtartamát és az elvégzett munkát tekintve is jelentős időszak zárult le 2003. december 3-án nemcsak a Magyar Bibliatársulat (MBT), de a magyar nyelvű protestáns Biblia történetében is. Évi rendes közgyűlésén új vezetőséget választott a társulat: D. dr. Harmati Béla püspök elnöki szolgálatát D. Szebik Imre püspök, míg Tarr Kálmán főtitkári szolgálatát Pecsuk Ottó vette át. >>

Örök érvényű újdonságok
Ulrich Fick evangélikus lelkész a németországi Heilbronn városában született 1923-ban. Teológiát Tübingenben, Berlinben és Bonnban hallgatott. 1954-ben a Württemberg tartományi egyházban szentelték lelkésszé. 1957 és 1961 között a Stuttgarti Rádióban és Televízióban volt rádiós, illetőleg televíziós lelkész. 1961-től 1967-ig az addisz-abebai (Etiópia) „Evangélium Hangja Rádió” műsorigazgatója. 1967-től főtanácsosként a missziói és az ökumenikus ügyek referense, s ekkor lett a Württembergi Bibliatársulat igazgatótanácsának az elnöke is, majd a Bibliatársulatok Világszövetsége európai biblia- fordítás-ügyi bizottságának az elnöke. 1973-tól 1988-ig, nyugalomba vonulásáig volt a Bibliatársulatok Világszövetségének főtitkára. 1979-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia (ma: Károli Gáspár Református Egyetem) díszdoktorává avatta. A Kálvin Kiadó gondozásában két kötete is megjelent magyar nyelven: az „Útközben” (1992) és a „Bárhol megtörténhetett” (1997). >>

Evangélikusok

"Mindenkinek az anyanyelvén"
A Magyarországi Evangélikus Egyház legnagyobb esperese, már ami a termetét illeti. Ehhez tartozik még egy erős, mély hang, mely a templomot erősítés nélkül is betölti. Ő Krähling Dániel, a Baranya megyei Bonyhád evangélikus esperes-lelkésze. Évtizedek óta gondozza a környék német ajkú gyüle- kezeteit, és a rendszerváltás után a német kisebbségi önkormányzat munkájába is bekapcsolódott. >>

Egy évvel a tűz után
Karácsony előtt két héttel, tavaly december 10-én kigyulladt a bobai evangélikus parókia egyik helyisége, és leégett az épület. A tűzben odaveszett a lelkészcsalád javainak túlnyomó többsége, és lakhatatlanná vált a lelkészlakás. >>

Püspökök sofőrje voltam
Egymillió kilométer, huszonegy év, öt autó, két püspök – ez Leidal János pályájának számszerűsített mérlege. A Déli Egyházkerület gépkocsivezetője 1982. szeptember 1-jétől 2003. augusztus 31-ig állt egyházunk alkalmazásában: először Káldy Zoltán, majd Harmati Béla mellett szolgált hűségesen. A nyugállományba vonult sofőrrel hivatásának áldásairól és nehézségeiről beszélgettünk. >>

Feltárt egyházi kincs
Februárban lesz nyolcvan éve annak, hogy D. Kapi Béla dunántúli püspök körlevelében minden lelkésze számára kötelezővé tette a belmissziói munkát. Kimondta, hogy ez a lelkipásztor egyik hivatásbeli kötelessége, ezért azt el kell végeznie, és arról számot is kell adnia. A belmissziói munkatervben évenként kidolgozott anyagot bocsátott rendelkezésre az egyházi év különböző alkalmaira. „Hogy pedig ne legyen meddő az én követelésem – írta utóbb –, évenként részletes beszámolót írtam elő úgy, hogy az egyházmegyék esperesei és én is meggyőződést szerezhettünk a tényleg elvégzett belmissziói munkáról”. >>

e-világ

"A mi mindennapi információnkat add meg nekünk ma..."
Közel egy hónapja egy szokatlan bibliai parafrázissal indítottuk útjára a Déli Evangélikus Egyházkerület internetes hírlevelét, a Déli Harangszót: „A mi mindennapi információnkat add meg nekünk ma…” A beköszöntőben a következőket írtuk: „Korunk egyik sajátos vonása, hogy a mindennapi kenyérhez hasonlóan igényeljük a rendszeres tájékoztatást, a friss információt. Ennek egyik leggyorsabb és leghatékonyabb eszköze éppen az internet, amely behálózza az egész világot, egyre inkább átszövi és összeköti az egyházakat is. (…) Nap mint nap szomorúan tapasztaljuk, hogy a pletykák, híresztelések, félinformációk és féligazságok mennyire rombolják egyházunk közösségét. A hamis, egyoldalú, eltorzított hír nem informál, hanem deformál. Ebben az összefüggésben is reformációra van szükség a deformációból. A friss informálás, a korrekt tájékoztatás is sokat segíthet, hogy egyházunkban erősödjön a bizalom, az összetartozás, a közös felelősség és küldetéstudat…” >>

Mádl Ferenc egyházvezetőket fogadott
December 9-én magyarországi történelmi egyházak, felekezetek vezetőivel találkozott Mádl Ferenc köztársasági elnök a Sándor-palotában. A katolikus egyház Erdő Péter bíboros vezette képviselői mellett részt vett a találkozón Szabó István református püspök, Nagy Sándor főgondnok, illetőleg Gáncs Péter evangélikus püspök és Frenkl Róbert országos felügyelő. Ugyancsak jelen volt az államfőnél tett látogatáson Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Rázmány Csaba unitárius püspök és Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke. >>

"Szaporodjatok és sokasodjatok...!"
Mi is a szaporodás célja az ember életében? Fajunk fenntartása? Nemzetünk megőrzése? Önmagunk reprodukciója vagy vágyaink kiteljesítése? Egyáltalán nevezhetjük-e (pusztán) szaporodásnak a családtervezés, gyermekvállalás, várandósság folyamatát? Lehet-e, kell-e a családot „tervezni”, s ha igen, hogyan? S mi végre a gyermek? Hatalmi ambícióink legegyszerűbb kiélését szolgálja, vagy csupán ajándék, vendég házunkban? Mindezen kérdések – még ha magunktól nem is keresnénk választ rájuk – minket is elgondolkodtatnak: a biotechnológia és a genetika lehetőségei ugyanis állásfoglalásra kényszerítenek bennünket, miközben újabb megválaszolatlan kérdések sora tolul elénk. >>

A Kárpát-medencei népek együttélése a XIX-XX. században
Az emberiség történelme sajnos háborúk sorozatából áll. Más-más okokra vezethetők vissza az ellenségeskedések, de az elmúlt utolsó két évszázad összeütközései között vezető szerepet játszott a Kárpát-medencében a különböző népek kölcsönös gyűlölködése. Ezért volt helyes kezdeményezés a Politikatörténeti Intézettől, hogy kétnapos tudományos konferenciát rendezett az események feltárására 2003. december 11–12-én. >>

Keresztény szemmel

Szamár mint státusszimbólum
Napjainkban az autó státusszimbólum: minél nagyobb, minél gazdagabban felszerelt, annál nagyobb a valószínűsége, hogy gazdája jómódú ember. A közlekedési eszközök nemcsak motorizált világunkban árulkodnak tulajdonosuk pénztárcájáról, így volt ez az ókori világban is. A vagyonos embereknek szépen felszerszámozott ló dukált, a szegényeknek pedig az igénytelen, nagy munkabírású szamár. >>

Saslesen
Ilyesmire ritkán kerül sor. A sas túlságosan távolságtartó ahhoz, hogy meg lehessen lesni. Túlságosan nagy és feltűnő ahhoz, hogy meg kelljen lesni. Túlságosan éles szemei vannak, ezért mielőtt az ember lesni kezdené őt, már ő maga áll megfigyelés alatt. Saslesre mégis szükség van, s köszönet illeti azokat a természetbúvárokat, akik dacolva meredek szirtekkel, nem undorodva az állati terror véres jeleneteitől e magaslati életmódot tanulmányozták, s feljegyzéseiket közrebocsátották. A saslét legmarkánsabb mozzanataiból leginkább nem a biológusok, hanem a keresztények profitálnak. >>

Karácsonyi konfliktusok
Persze elsősorban bennem, netán bennünk vannak a karácsonyi konfliktusok, nem az ünnepben. Azaz karácsonykor – ki tudja pontosan, milyen katalizáló tényezők következtében – megnyilvánulnak azok a feszültségek, amelyek egyébként rejtve maradnak. Az ünnep okán, de nem az ünnep miatt. >>

A veszteség
I. Az öregúr az utolsó, akit beengedtek a karácsonyfával díszített és ajándéktárgyakkal megrakott szobába. A szoba különösen elváltozott ez estére: mintha rejtélyes erő tört volna be ide, vad és kedves kalandor, s mindent elmozdított helyéről. Ez a kalandor a szeretet volt. >>

A hét témája

Harcok között békességben
Szerkesztőségünk arra kérte az idén arany-, gyémánt-, vas- vagy rubindiplomát kapott lelkészeinket, hogy – „Legemlékezetesebb adventem”, illetve „Legemlékezetesebb karácsonyom” témacímmel – személyes vallomásaikkal gazdagítsák ünnepi lapszámainkat. Most ezekből az írásokból nyújtjuk át az utolsó csokrot. >>

Sztálingyertyás karácsonyest
Szerkesztőségünk arra kérte az idén arany-, gyémánt-, vas- vagy rubindiplomát kapott lelkészeinket, hogy – „Legemlékezetesebb adventem”, illetve „Legemlékezetesebb karácsonyom” témacímmel – személyes vallomásaikkal gazdagítsák ünnepi lapszámainkat. Most ezekből az írásokból nyújtjuk át az utolsó csokrot. >>

Engedd magad Istentől vezettetni...
Szerkesztőségünk arra kérte az idén arany-, gyémánt-, vas- vagy rubindiplomát kapott lelkészeinket, hogy – „Legemlékezetesebb adventem”, illetve „Legemlékezetesebb karácsonyom” témacímmel – személyes vallomásaikkal gazdagítsák ünnepi lapszámainkat. Most ezekből az írásokból nyújtjuk át az utolsó csokrot. >>

Istentisztelet az "összmagyarság" körében
Szerkesztőségünk arra kérte az idén arany-, gyémánt-, vas- vagy rubindiplomát kapott lelkészeinket, hogy – „Legemlékezetesebb adventem”, illetve „Legemlékezetesebb karácsonyom” témacímmel – személyes vallomásaikkal gazdagítsák ünnepi lapszámainkat. Most ezekből az írásokból nyújtjuk át az utolsó csokrot. >>

Megtapasztalt égi szeretet
Szerkesztőségünk arra kérte az idén arany-, gyémánt-, vas- vagy rubindiplomát kapott lelkészeinket, hogy – „Legemlékezetesebb adventem”, illetve „Legemlékezetesebb karácsonyom” témacímmel – személyes vallomásaikkal gazdagítsák ünnepi lapszámainkat. Most ezekből az írásokból nyújtjuk át az utolsó csokrot. >>

Gyermekek és fiatalok között
Szerkesztőségünk arra kérte az idén arany-, gyémánt-, vas- vagy rubindiplomát kapott lelkészeinket, hogy – „Legemlékezetesebb adventem”, illetve „Legemlékezetesebb karácsonyom” témacímmel – személyes vallomásaikkal gazdagítsák ünnepi lapszámainkat. Most ezekből az írásokból nyújtjuk át az utolsó csokrot. >>

Kiszolgáltatottan,de nem elhagyatva
Szerkesztőségünk arra kérte az idén arany-, gyémánt-, vas- vagy rubindiplomát kapott lelkészeinket, hogy – „Legemlékezetesebb adventem”, illetve „Legemlékezetesebb karácsonyom” témacímmel – személyes vallomásaikkal gazdagítsák ünnepi lapszámainkat. Most ezekből az írásokból nyújtjuk át az utolsó csokrot. >>

evél&levél

Adventi koszorúm története
Adventi időben koszorúm ebédlőnk gyönyörű 12 ágas faragott csillárján szokott függeni. Túlzás nélkül mondhatom, ez így lakásunk legszebb darabja. Ámulva áll meg alatta minden látogatónk... Nem azért, mintha a rajta függő hatalmas adventi koszorú nem lenne kevésbé figyelemreméltó, hanem azért, mert valahogy megérzik, hogy a csillárnak is, meg az adventi koszorúnak is „története” van. Erre pedig mindenki kíváncsi szokott lenni. Én most mindkettőt elmondom. Mivel pedig a csilláré egyszerűbb történet, azzal kezdem. >>


Bizonyára mások is örömmel hallgatták november 22-én, szombat este a Kossuth rádió „Tallózó” című műsorát, amely komoly figyelmet szentelt a legutolsó Misszió magazin témaválasztásának („Fókuszban: a humor”), és hosszan méltatta azt. Ők is kiemelték, de én is megerősíthetem, hogy egytől egyig remek cikkeket közöl az újság. Milyen jó lenne, ha egy „rosszkedvű ország” pesszimizmusra hajló népe felfigyelne azokra, akik különböző módon vallanak a derűről, jókedvről, humorról. Az orrlógató, fanyar, örömtelen kereszténység önmagában is ellentmondás. Pedig a kívülállók közül sokan ilyennek látnak bennünket (tegyük hozzá, erre sokszor rá is szolgálunk). XXIII. János pápa mondta: „Aki hisz, az derűs, és derűje Istentől származik.” Megkockáztatom, hogy sok megüresedett, beteg házasságot is meg lehetne menteni jó humorral. A magazinból kiemelnék még egy aforizmát: „A humor a szeretet kifejezése, amely mindnyájunkat közelebb hoz egymáshoz, mert megakadályozza, hogy a kelleténél komolyabban vegyük magunkat.” Sok ilyen merész és jó választású magazint kívánok! >>

Közlemények, nyilatkozatok

Kedves Olvasóink!
Az elmúlt hetekben többen is érdeklődő levélben jelezték szerkesztőségünknek, hogy szeretnének bővebb információt kapni az új liturgia bevezetésének „menetrendjéről”, az istentiszteleti megújulással kapcsolatos folyamatok pillanatnyi állásáról. Tekintettel arra, hogy néhány gyülekezetben már 2004-től a két év múlva bevezetendő Agenda szerint zajlik majd az istentisztelet, egyházunk liturgikus bizottságának elnökét arra kértük, hogy jövő évi első lapszámunkban ismertesse a tudnivalókat. Maradjanak tehát velünk jövőre is! >>

Áldott ünnepeket!
Kiadónk és szerkesztőségünk munkatársai nevében minden kedves olvasónknak áldott karácsonyt és örömökben gazdag új esztendőt kívánunk! >>

A közelmúlt krónikája

Altatás vagy gyülekezetépítés?
A gyülekezetépítés volt a témája az EBBE (Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület) ez évi utolsó ülésének. Bevezető áhítatában Szeverényi János, az egyesület lelkészi elnöke Lk 21,25–36 alapján arról szólt, hogy Isten kegyelme mellett nem hallgathatjuk el az ítélet valóságát sem, még ha sokan tagadják is manapság ennek létezését, még ha akadnak olyanok, akik azt állítják, hogy a Tízparancsolat már nem érvényes. Ám Jézus a bűneik alatt roskadozóknak, kétségeskedőknek ezt mondja: „Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok”. >>

Kórusban zengett az ének
A kőszegdoroszlói társegyházközség hétköznapjai a templomrenoválás jegyében telnek. E dolgos hétköznapokba hozott igazi ünnepet a közelmúltban a győr-ménfőcsanaki evangélikus gyülekezet Soli Deo Gloria kórusa. Az énekkar tagjait egy-egy család látta vendégül ebédre, így már családias körben is alkalom nyílt az ismerkedésre, beszélgetésre. >>

E heti Luther-idézet

Luther-idézet
"Dávid királyi nemzetsége leszegényedett, lenézett volt, mint holt törzsök, úgy hogy nem volt már semmi remény vagy kilátás arra, hogy belőle nagy tekintélyű király származzék. S éppen akkor, amikor tekintélye a legmélyebbre száll alá, akkor jön el és születik meg a Krisztus a lenézett törzsből, igénytelen, szegény leánykától; abból a személyből fakad a vessző és virágszál, akit Annás vagy Kajafás úr leánya még arra sem méltatott volna, hogy legkisebb cselédje lehessen. Így irányul Isten munkája és tekintete a mélység felé, az emberek munkája és tekintete pedig a magasba." Luther Márton: Magnificat (Takács János fordítása) >>

Luther- idézet
"A magunk körében is azt tapasztaljuk: ha valaki különös jót tesz velünk, egész életünk felé hajol, és azt mondjuk: »de nagyra tartom őt«, vagyis »lelkem magasztalja őt«. Mennyivel inkább megindul a lelkünk (szellemünk) Isten jósága megtapasztalásán, ami pedig minden művében hatalmasan megnyilatkozik, minden szó, gondolat kevés ennek kibeszélésére; az egész életünk és szellemünk átforrósodik, és szeretnénk mindenkinek elmondani és elzengeni, ami bennünk él." Luther Márton: Magnificat (Takács János fordítása) >>

Kultúrkörök

Betlehemek tárlata
Jubileumi kiállításmegnyitóra és díjátadó ünnepségre került sor advent első hetében az impozáns budapesti Néprajzi Múzeumban. Méltóbb helyet nem is kaphatott volna az a 300 alkotás, mely a „Betlehemi jászol” című nyilvános pályázatra érkezett hazánkból és a határokon túlról. >>

Karácsony fényei egy pincegalériában - ahogy egy csángó művészasszony látja
Tiszta öröm tüze átég a szemeken a harangjáték szél, éjféli üzenet: Kis Jézuska született! (Dsida Jenő) >>

Az Úr érkezését várva...
Az elmúlt hetekben öt különböző műfajú, ünnepi ajándéknak is kiváló könyv, kazetta kerülhetett a kezembe. Néhány szóval örömmel ajánlom a kedves olvasó figyelmébe ezt a vegyes, de „egy-ügyű” összeállítást, amely tartalmas időtöltést kínál az Úr érkezését várva… >>

A vasárnap igéje

Mi marad a mindennapokra?
A karácsony egyedülálló az ünnepek sorában. Nem csupán az Istenben hívő keresztények tartják számon. Hosszas készülődés, sürgés-forgás, takarítás után karácsonyeste megtelnek a templomok. Olyanok is eljönnek, akiket máskor ilyen helyen nemigen látni. Azt mondják, ilyenkor még a fegyverek is hallgatnak. A Földre érkezett szeretet – Jézus születése – ünnepéhez nem méltó a fegyverropogás. Elemi erővel tör be csendjével hangos-rohanó világunkba a Békesség Fejedelme, aki „nem lármáz az utcán”. A mindennapos kis csatákban is szűnik a zaj: a jászol mellett halkan lépdelünk. Mindenkinek meg kell állni, hiszen Isten Fia érkezett közénk. Reméljük, talán akad, aki a csendben meghallja az angyalok szózatát: „Üdvözítő született ma nektek!” >>

Érted van minden
A mai este más, mint a többi. Ha máskor nem is hajtjuk úgy álomra fejünket, hogy lepergetjük szemünk előtt az elmúló nap eseményeit, ha más estéken nem is helyezzük mérlegre cselekedeteinket, a velünk történeteket, az évnek ezen az utolsó estéjén mégis arra kényszerít minket a múló idő, hogy hátratekintsünk, hogy számba vegyük a tovatűnő év napjait. Gyarapodásunkat és veszteségeinket. Örömeinket és bánatainkat. Hova jutott életünk, merre haladt családunk, gyülekezetünk? Miben növekedtünk, erősödtünk, miben fogyatkoztunk meg, gyengültünk el? Különösen érezzük ma hiányainkat. A fogyatkozó erő, a megroppant egészség, a fakuló haj, a sajgó tag, az elment családtag, templomunk megüresedett padjai mind a mulandóra irányítják figyelmünket. Azt nézzük, és azt vesszük számba, ami számolható, ami mérlegre tehető. Ami látható. Az elmúlás erőit látjuk. A „külső embert”, amely leépül, tönkremegy, amit a halál tart uralma alatt. Pedig egész lényünket, testünket és lelkünket is magával ragadja a halál, és felülmúlhatatlan erővel sodorja a pusztulás felé, ha csak a láthatókra nézünk. Gyülekezetünk, egyéni és családi életünk is az enyészet martaléka, ha csak a láthatókra tekintünk. >>

A kegyelem új esztendeje
Vannak egészen fontos kincseink, amelyek nélkül egyetlen percünket sem tudjuk elképzelni, és vannak olyan értékeink, amelyekről – mások kedvéért – akár lemondani is tudunk. Rangsoroljuk is ezeket az értékeinket. Megállapítjuk, mi a fontos, és mi az, ami nem lényeges. Az egyik legdrágább kincsünk a múló idő. Bár gyakran elfecséreljük, de ilyenkor óév-újév fordulóján rádöbbenünk, mennyire fontos és drága. Isten igéje átrendezi, meggyógyítja értékrendünket. Talpra állított értékpiramisunk csúcsán a vele való közösség ragyog. Ez boldogít már itt, a földön, és majd teljességre jut az üdvösségben. >>

Adventi örömének - három versben
Advent negyedik vasárnapjának evangéliuma a két héttel ezelőtti igéhez kapcsolódik, amelyben Zakariás pap és felesége ígéretet kapott: gyermekük születik, noha ennek alig van biológiai esélye. Teljesül életükben az, ami minden normális házaspár vágya, és amiről – már-már úgy tűnt – mégis le kell mondaniuk. Gyermekük azonban nemcsak kettejük öröme lesz, hanem sokaké. Istent szolgálja majd ez a gyermek, hogy „az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé” (Lk 1,17b). >>

Csendes éj?
Hol vannak a pásztorok meg az angyalok? Hol a jászolbölcső meg Mária? Hol vannak a napkeleti bölcsek meg a betlehemi kulisszák? Hiszen szenteste van! Ha már túl vagyunk a fenyőfás ajándékosztó estén, akkor már lehet filozofálni, dogmatikus gondolatokat megfogalmazni, elvont kérdéseket feszegetni... De most karácsonyeste van: szükségünk van a megszokott külsőségekre, hangulati tényezőkre, gyermeki stílusra, betlehemezésre. >>

Ellentétek feszültségében - Krisztus békességében
A karácsony varázsa évszázadok múltán sem csökken. Várja felnőtt és gyermek. Isten cselekvése az első karácsony éjszakáján örökre nyomot hagyott az emberiség lelkiismeretében. Különös, hogy a nem keresztény többségű országok életében is egyre nagyobb teret nyer sajátos hangulatával, külső fényeivel és vásárlásra csábító kínálatával. A japánok éppúgy a karácsonyi vásárlás lázas hajszájában élnek, mint mi, európaiak. Kínában is sokszorosára nő a kínálat a nagyváro-sokban. Az elbűvölő pompa ugyanakkor alkalmat teremt arra is, hogy a karácsony eredete, valódi üzenete iránt érdeklődjék a tájékozatlan, tétova vásárló. >>

Kényszerek
Annyira örültem, hogy sok-sok év után végre sikerült rávennem téged, hogy elinduljunk. Tudtam, hogy nagy út áll előttünk, de a cél valami ellenállhatatlan erővel vonzott, és szerettem volna, ha ezt a vonzást te is átéled. Minden mozdulatomban ott volt a sietség, az indulni vágyás. Te ráérősen pakolgattad az úthoz szükséges felszerelést, mintha még mindig azon gondolkodnál, érdemes-e elindulnod. >>

Oratio oecumenica

Oratio oecumenica
A beteljesedés ünnepe után hallgasd meg szavunkat, Urunk, mert ilyenkor tudjuk igazán, hogy nemcsak mi élünk a világon, hanem sokan; és sokfélék vagyunk. Emelj ki minket a szűk körben gondolkodás világából, hogy eszünkbe jusson a legtávolabbi embertársunk is. Figyelmeztess ma különösen is arra, hogy a templomfalak által határolt világból kifelé is induljunk. Mutasd meg azt az irányt, amerre indulva szerethetünk, könnyíthetünk, gyógyíthatunk szavainkkal. Mozdítsd meg kezünket és lábunkat az utánunk kiáltók felé, hadd képviseljünk téged hitelesen egy hitelét vesztett világban. Irányítsd értelmünket becsületes kutatásra és életőrző, felelős gondolkodásra. >>

Oratio oecumenica
Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. >>

Oratio oecumenica
Kedves Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy ezen az ünnepen is összegyűjtesz minket szent házadba, hogy együtt magasztaljunk Fiad születésének titkáért. Köszönjük, hogy benne te érkezel hozzánk, részt veszel életünkben, osztozol örömünkben és bánatunkban. Dicsérünk téged embermentő szeretetedért, hogy megvalósult az atyáknak tett ígéret: nem hagytad sorsára az emberiséget, Jézusban szabadítót küldtél a téged keresőknek. >>

E számunk tartalma
Napról napra
ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM
ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM
Liturgikus sarok
A liturgia mindig karácsonyi...
Élő víz
"Most is egy év határánál..."
HETI ÚTRAVALÓ
HETI ÚTRAVALÓ
Jelek égen-földön
Áldott karácsonyt!
Egyházunk egy-két hete
Karácsonyi ajándék az otthon lakóinak
Élő egyház Egyházán
"Legyen ünnep a földön..."
A "meder" kész - épüljenek a pillérek!
Esperesiktatás a Budai Egyházmegyében
Készítsétek az Úr útját Palotán!
15 éves a Mevisz
Prédikáló kövek
Egy hullámhosszon
"Zengjen az Úrnak hálaszó..."
Pécsi advent
Keresztutak
Lelki segély - szenvedélybetegeknek
Bajor-magyar vezetőségi megbeszélés
Tanácskozó vállalkozók
Évtizedek a Biblia szolgálatában
Örök érvényű újdonságok
Evangélikusok
"Mindenkinek az anyanyelvén"
Egy évvel a tűz után
Püspökök sofőrje voltam
Feltárt egyházi kincs
e-világ
"A mi mindennapi információnkat add meg nekünk ma..."
Mádl Ferenc egyházvezetőket fogadott
"Szaporodjatok és sokasodjatok...!"
A Kárpát-medencei népek együttélése a XIX-XX. században
Keresztény szemmel
Szamár mint státusszimbólum
Saslesen
Karácsonyi konfliktusok
A veszteség
A hét témája
Harcok között békességben
Sztálingyertyás karácsonyest
Engedd magad Istentől vezettetni...
Istentisztelet az "összmagyarság" körében
Megtapasztalt égi szeretet
Gyermekek és fiatalok között
Kiszolgáltatottan,de nem elhagyatva
evél&levél
Adventi koszorúm története

Közlemények, nyilatkozatok
Kedves Olvasóink!
Áldott ünnepeket!
A közelmúlt krónikája
Altatás vagy gyülekezetépítés?
Kórusban zengett az ének
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Luther- idézet
Kultúrkörök
Betlehemek tárlata
Karácsony fényei egy pincegalériában - ahogy egy csángó művészasszony látja
Az Úr érkezését várva...
A vasárnap igéje
Mi marad a mindennapokra?
Érted van minden
A kegyelem új esztendeje
Adventi örömének - három versben
Csendes éj?
Ellentétek feszültségében - Krisztus békességében
Kényszerek
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 51

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster