Evangélikusok

Az őszi önkormányzati választásokon Levél község polgárai újra bizalmat szavaztak Rosenberger Andrásnak, az itteni evangélikus gyülekezet felügyelőjének, aki így második polgármesteri ciklusát kezdhette meg októberben. A régi-új polgármester és felügyelő tősgyökeres levéli, és az evangélikus templomhoz való kötődése nagyon mély, hiszen nagyapját, édesapját, őt magát, sőt gyermekét és unokáit is ebben a templomban keresztelték meg.

– Édesanyám lébényi magyar lány volt, édesapám azonban levéli sváb ember. Ennek komoly következményei voltak a háború utáni kitelepítéskor, mert a családot szétszakították. Édesapámat és testvéreit kitelepítették, édesanyám és én maradhattunk. Apám többször is hazaszökött a mosonszolnoki gyűjtőtáborból, de mindig visszavitték. Végül Németországból is hazajött, és a nagy zűrzavarban valami csoda folytán sikerült itthon maradnia. Levélen halt meg. Apám testvérei azonban kint maradtak, egyikük Ausztriában, másikuk Németországban halt meg. Családjaikkal ma is szoros kapcsolatot ápolunk.

– Emlékszik-e valamire a kitelepítésből?

– Azokról a napokról semmi emlékem nincs, hiszen akkor még csak hároméves voltam. Szüleim mesélték el, miként zajlott le a kitelepítés. Arra azonban emlék-szem, hogy gyerekkoromban még nem tudtam magyarul, viszont hosszú ideig nagyon jól beszéltem a jellegzetes svábos németet. Sajnos az iskolában később oroszt tanultam, otthon magyarul beszéltünk, így a németet lassan elfelejtettem.

– Mi motiválta, amikor elvállalta a polgármester-jelöltséget?

– Először 1982-ben kértek meg a falubeliek, hogy legyek Levél tanácselnöke. Akkor arra határozottan nemet mondtam. A rendszerváltozáskor szintén megkerestek, de a felkérést akkor is elutasítottam, mert nem akartam feladni az Országos Takarékpénztárban betöltött állásomat. Amikor aztán 1998-ban újra kapacitáltak, nem mondtam nemet. Úgy éreztem, hogy polgármesterként többet tudok tenni a falumért, gyülekezetemért és templomomért.

– Ez a reménysége teljesült? Egyáltalán: hogyan látja az evangélikus gyülekezet helyzetét?

– Azt hiszem, egy ilyen kis település lehetőségeihez képest sok mindent el tudtunk érni. Befejeztük a csatornázási és útfejlesztési programunkat, korszerűsítettük a közvilágítást. Egy százmilliós beruházás eredményeként felújítottuk az iskola épületét és a községházát, melynek megszépített dísztermében fogja tartani májusi ülését az egyházmegye lelkészi munkaközössége. Úgy érzem, hogy az egyházakat is sikerült megfelelő mértékben támogatni. A község evangélikus és katolikus temploma reflektoros megvilágítást kapott, a templomokhoz vezető utakat megjavítottuk, haranglábat építettünk a temetőben, és egy mosonmagyaróvári fafaragó alkotásaként tizenhárom stációból álló keresztutat állítottunk fel a temető felé vezető úton. Az egyházközség felügyelőjeként örömmel segítettem, ahol tudtam, mert látom, hogy milyen kicsinynyé zsugorodott a gyülekezet a kitelepítés következtében. Ráadásul elöregedett az egyházközség, a fiatalokat alig lehet mozgósítani és bevonni a gyülekezeti közösségbe. Az a tény, hogy egyáltalán van evangélikus gyülekezet Levélen, annak köszönhető, hogy a lelkész eddig még nem adta fel. Sokszor gondolkodom azon, hogy mi lesz a jövő, meddig tartható fenn ez az állapot.

– Milyen terveket fogalmazott meg magának a második polgármesteri ciklusra?

– Úgy tűnik, hogy az előttünk álló években az önkormányzatok pénzügyi lehetőségei szűkösebbé válnak, és ahhoz, hogy a falu továbbra is úgy tudjon fejlődni, mint az előző ciklusban, okos gazdálkodásra lesz szükség. Az előttünk álló legfontosabb, halaszthatatlan feladat a kultúrház felújítása. Ez azonban – az iskola és a hivatal felújításához hasonlóan – nagyon sok pénzbe fog kerülni. A többi elképzelésemet pedig a rendelkezésre álló anyagiak függvényében szeretném megvalósítani.

Kiss Miklós