A vasárnap igéje

Hetvened vasárnap

A hetvened, hatvanad és ötvened vasárnap eredetét az 5. században találjuk. Amikor a vandál csapatok 430-ban ostromgyűrűt vontak Róma köré, az akkori pápa azonnal böjtöt hirdetett. Még három hét volt hátra a húsvét ünnepére felkészítő negyvennapos böjtig, amelynek latin neve Quadragesima, azaz negyvened. A három héttel ezt megelőző vasárnapnak így a Septuagesima – hetvened –, majd a következőnek a Sexagesima – hatvanad –, az azutáninak pedig a Quinquagesima – ötvened – nevet adták.

A keresztények mindhárom vasárnap bűnbánati körmenetben járták be Róma templomait. Hetvened vasárnapon a Szent Lőrinc-székesegyháztól indultak, hatvanad vasárnap a Szent Pál-katedrálistól, ötvened vasárnap pedig a mai Szent Péter-bazilika elődjétől, az akkori Szent Péter-székesegyháztól. Böjt 1. vasárnapjától naponta tartottak a város valamelyik templomától induló bűnbánati körmenetet. Húsvétra a vandálok feladták az ostromot, és elvonultak. Rómát csak huszonöt évvel később, 455-ben dúlták föl.

A keresztények az ostrom alóli felszabadulást nem a falak erejének tudták be, hanem vallották, hogy Isten könyörült meg a városon. A pápa el is rendelte, hogy a húsvétot megelőző bűnbánati idő ennek emlékére minden esztendőben hetvened vasárnappal kezdődjék. Mivel a kereszténység már államvallás volt, a korlátozó böjti rendszabályok mindenkire nézve kötelezőek voltak. A pogányok addig is nehezen tűrték böjti időben az esküvők és táncmulatságok rendezésének tilalmát. Ennek a tilalmi időnek a három héttel való meghosszabbítása heves ellenállásukat váltotta ki. Hetvened vasárnaptól hamvazószerdáig naponta rendeztek táncmulatságot kultikus orgiák keretében, és az esküvőket is ekkorra időzítették. Az egyház háromhetes bűnbánati felhívására a farsang lett a pogány világ válasza.

A középkorban kitűnt, hogy a kereszténnyé lett európai népek is sokallják a három héttel megtoldott böjti időt. A hetvened vasárnaptól hamvazószerdáig tartó időszak így egyre inkább a farsangi bálok szezonja lett. Ezzel szakadék keletkezett az egyház liturgikus naptára és a világi naptár között.

A római katolikus egyház a 20. században felismerte, hogy a farsangolás szokása ellen hiába harcol. A II. vatikáni zsinat eltörölte a hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapokat. A mi egyházunk ekkor a liturgikus színt a böjtben jellemző liláról zöldre módosította, de fenntartotta a vasárnapok elnevezését és bűnbánati jellegét. Az egyháztörténet humora, hogy ma már csak az evangélikus egyház liturgikus naptárában van meg az a három vasárnap, amit Róma vandál ostrom alóli felszabadulásának emlékére vezetett be az akkori pápa.

A vasárnap igéjében Pál apostol sem a gyülekezeten és az egyházon kívüli pogányságot ostorozza. Nem azzal van gondja, hogy a világban pogányok gyalázzák Krisztus egyházát. Az okoz neki fájdalmat, hogy pogány lelkű, pogány módon gondolkodó és pogány módon beszélő keresztényekből áll a korinthusi gyülekezet. Pál azonban nem tisztogatást akar. Nem adja ki a jelszót: Ki a gyülekezetből a pogányokkal! Ehelyett megállapítja, hogy mindent az elején, az alapoknál kell kezdenie. Nem nagykorúaknak való szilárd eledellel, hanem csecsemőknek való tejjel kell táplálnia a korinthusi gyülekezetet. Ehhez azonban szükség van a korinthusiak bűnbánatára. Mert csak az hajlandó mindent újra az elején, az alapoknál kezdeni, aki elismerte, hogy mindent elrontott. Hiába van a gyülekezetnek olyan tanítója, aki kész mindent újra az ábécénél kezdeni, ha a gyülekezet tagjai nagykorúnak képzelik magukat, és felnőtteknek való, keményebb eledelt követelnek!

Hogy egyházunktól nem állnak távol a korinthusi gyülekezetre jellemző viszályok, azt szükségtelen bizonygatni. Sokkal inkább az a kérdés, hogy egyházunk közállapotaiból levontuk-e a következtetést: mindent újra az alapoknál, mindent az ábécénél kell kezdenünk! Mert egy lélekben újra kiskorúvá lett – vagy inkább tett? – egyház gyülekezeteinek Krisztusban kiskorú tagjai – akik tetten érhetően testi módon gondolkodnak és beszélnek – nem botránkozhatnak a világ pogányságán! Az lenne valódi kegyelmi állapot, ha egyházunkban ki-ki a saját pogányságán tudna alaposan megütközni! Mert ma még van lehetőség az újrakezdésre, hiszen még rendelkezésünkre áll az alapfokú lelki táplálék, a „lelki tej”, amivel Pál apostol a korinthusiakat kínálja!

Imádkozzunk!

Urunk, újítsd meg egyházadat! Kezdd rajtam: leplezz le és ítélj meg minden pogányságot gondolataimban, szavaimban, cselekedeteimben. Add belátnom, hogy Krisztusban kiskorú vagyok, és táplálj, hogy napról napra növekedjem Krisztus ismeretében, míg el nem némul ajkamon a világ és testvéreim bűnén való botránkozás, és meg nem tanulom bűnbocsátó kegyelmed nagyságát csodálni és naponta meghálálni. Ámen.

Véghelyi Antal