Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 9 - Új püspök a Dunamelléki Református Egyházkerület élén

Keresztutak

Új püspök a Dunamelléki Református Egyházkerület élén

Szabó István személyében, február 22-én iktatták be hivatalába a Dunamelléki Református Egyházkerület új püspökét. A 46 éves teológiai doktor a Buda-hegyvidéki Egyházközség lelkipásztora. Az ország második legnagyobb református egyházkerületének legújabb – sorrendben harmincadik – püspökét a kecskeméti református templomban szentelték fel, ünnepi istentisztelet keretében.

Hat évre szóló hivatalába Papp Géza erdélyi püspök iktatta be Szabó Istvánt, akit az egyházkerület esperesei, legidősebb és legfiatalabb lelkésze, valamint a magyar református egyházkerületek szolgálatban lévő püspökei áldottak meg.

A püspökszentelő ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Mádl Ferenc köztársasági elnök és Orbán Viktor volt miniszterelnök, valamint – a határon túli magyar református egyházak képviseletében – Tőkés László királyhágómelléki püspök.

A püspöki eskütétel után tartott székfoglaló beszédében Szabó István hangsúlyosan szólt az egyház előtt álló új feladatokról. Megítélése szerint napjainkban, egy több évtizedes „ateista diktatúra” után, sajátos társadalmi ellentmondások között van szüksége megújulásra az egyháznak.

Az új püspököt elsőként Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Református Zsinat elnöke köszöntötte. A határon túli magyar református egyházak nevében Tőkés László királyhágómelléki püspök fejezte ki jókívánságait, és a most felszentelt vezetőnek a több száz évvel ezelőtt, Várad ostroma idején nyomott bibliák egyikét ajándékozta.

Erdő Péter esztergomi érsek, prímás a keresztények közötti ökumenikus egység jegyében, a katolikus hívők nevében, a holland református egyház zsinati elnöke pedig a külföldi református egyházak képviseletében köszöntötte Szabó Istvánt.

Az ünnepi istentiszteletet követően a Kecskeméti Református Gimnáziumban folytatódott ünnepségen Mádl Ferenc köztársasági elnök gratulált a most felszentelt egyházvezetőnek. Az államfő egyebek között azt hangsúlyozta: felelős együttműködés szükséges az állam és az egyház között.

Orbán Viktor volt miniszterelnök nemcsak gratulált Szabó Istvánnak, de az új püspöknek – az Országházban korábban tartott igehirdetéseire hivatkozva – meg is köszönte a „közélet világában kifejtett tanítását”.

Szalay István, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkára Medgyessy Péter miniszterelnök és a kormány nevében köszöntötte az új püspököt.

  1. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke gratulációja mellett külön köszönetet mondott azért is, hogy székfoglaló beszédében Szabó István megemlékezett a napokban tragikus körülmények között elhunyt Andorka Eszter evangélikus lelkésznőről.

A köszöntők sorában volt Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Római Katolikus Egyházmegye érseke és Csoóri Sándor író, a Magyarok Világszövetségének volt elnöke, valamint Szabó István édesanyja is. Édesapja pedig (úgyis, mint az egyházkerület legidősebb lelkésze) még a szertartás alatt megáldotta fiát, az új püspököt.