A vasárnap igéje

Vízkereszt ünnepe

Izraelben a sátoros ünnep több napig tartott. Ennek egyik kiemelkedő pontja az volt, hogy az asszonyok udvarát kivilágították a templomban. Óriási kandelábereket állítottak, és fáklyákat gyújtottak meg. Fényárban úszott a templom, de talán azt is lehet mondani: Jeruzsálem felett felragyogott a fény. Néhány írásmagyarázó szerint Jézus éppen egy ilyen ünnepi órában, a kivilágított templomban kiáltott fel: „Én vagyok a világ világossága!” De nem is az alkalom a lényeg, hanem Jézus kijelentése: Izrael, te azt hiszed, hogy a Tóra – vagy te magad – vagy a világosság a világban! Egyház, te azt hiszed, hogy te vagy a fény terjesztője! Világ, te úgy gondolod, a kultúra vagy a technika a világ fénye! „Én vagyok a világ világossága!”

Ő a mi ösvényünk világossága. Amikor Jézus így szólít meg: „kövess engem”, arra hív, hogy szegődjem tanítványává, járjam vele az utat, járjak az ő keskeny ösvényén. S ehhez kapcsolódik Jézus ígérete: aki hozzá szegődik, annak ösvényét ő megvilágítja. Követőjének életét többé nem a sötétség, nem a bűn és nem a halál határozza meg. Még akkor sem, ha ösvényének vannak árnyékos szakaszai. Ez az ösvény – bár keskeny – Jézussal, az ő fényében bátran járható.

Hadd élezzem ki Jézus szavát: aki engem követ, nem tud a sötétben járni! Csakugyan? Az egyház életében olykor nem volt sötét ösvényszakasz? És az én életemben? De bizony volt! Ám fényével Jézus újra meg újra átvilágít, megmutatja a sötét foltokat. Újra meg újra megvilágítja utamat. Nem reflektorral, de lépéseket mutató mécsessel. S ez a fény elég egy egész életútra.

Ebben az igében Jézus hitre és az ő követésére hív. Megint hadd élesítsek: mellette való döntésre. Nem kényszerít, de hív. Pontosan úgy, ahogy annak idején tanítványait toborozta. Lehet vele indulni, fényében járni, élni. Ám Jézus még ennél is többet mond.

Ő a világ világossága. Talán nem mindenki tudja, hogy vízkereszt az egyház legrégibb ünnepe. Eredeti neve epifánia. Ez a szó megjelenést, megmutatást, sőt a fény felragyogását jelenti. Ahogyan Svájcban régen pásztortüzek ragyogtak fel a hegycsúcsokon karácsony éjszakáján, hogy az örömhírt továbbadják egymásnak: sötét világunkban felragyogott Jézus fénye! Ezt ünnepelték az első keresztények is. De azt is, hogy ez a fény továbbadásra, sugárzásra kötelez. Más szóval igénkben nemcsak hívás, hanem küldés is hangzik. „Én vagyok a világ világossága” – ez nemcsak egy-egy ösvény megvilágításának ígérete, hanem az egész emberiség, a kozmosz megvilágosításának örömhíre. Hiszen már Izrael is hallotta: „Kevésnek tartom, hogy (...) Izrael viszszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.” (Ézs 49,6) Mai szóval: Jézus a belmisszió munkája mellé odateszi a külmissziót is.

Érdemes lenne ezen az ünnepen a misszió ügyéről és történetéről is megemlékezni. Arról, hogy miként terjedt Jézus fénye a világban, kontinenseken és századokon át. Vagy: hogyan töltötte be, esetleg hogyan és mikor nem töltötte be Jézus parancsát egyháza? Mikor élt helyesen, és mikor élt vissza ezzel a paranccsal? Ha nem vesszük komolyan a missziót mint Jézus ügyét: „ügyetlen” egyház vagyunk.

Jézus szava riadót fúj, ébreszteni akar: a világ népességének még mindig körülbelül csak negyede keresztény! És körülöttünk? Jézus pedig fényt akar adni itthon és az egész világon mindenkinek. Isten tegyen minket a misszió ügyét hordozó „ügyes” népévé! Végre ne állítsuk szembe egymással a bel- és külmissziót, hanem igyekezzünk Jézus parancsát betölteni. Fogadjuk el, hogy egyszerre vagyunk missziós és misszionálandó egyház!

Ő az élet világossága. Mi a „halál árnyéka” völgyében élünk, a halál jegyesei vagyunk. Temetőink erről tanúskodnak, de erről vall rohanó és múló életünk is. S ahogy esténként ránk borul a sötétség, úgy borul egész világunkra a halál szemfedele. De az epifánia örömhírt jelent: a világot beborító szemfedél egy ponton kiszakadt, s ezen a szakadáson át betört a fény! Még nem teljes a világosság, de Jézus eljövetele, halála és feltámadása megtörte a sötétség erejét. Egyszer eljön a pillanat, amikor elveszik a szemfedelet, és vége lesz a halálnak! Ez is Jézus „ügye”, amely megtörtént, „elvégeztetett”. Ezt ígéri Urunk minden követőjének, hiszen „övé az élet világossága”. Boldog, aki már itt, a földön vallja: enyém az élet világossága.

Akár el kell mennem a minden halandók útján, akár Jézus jön vissza még földi életem ideje alatt, keresztjéért és feltámadásáért már most mondhatom: eljutok az örök fény országába. Nemcsak földi ösvényemen, de ott is vele leszek! S ott már nem lesz több árnyék. Ünnepi igénkben nekünk szól nemcsak a hívás és a küldetés, hanem a nagy ígéret is.

Imádkozzunk! „Életünk Világa, Jézusunk, te űzd el a bűn éjszakáját boldogító hittel. És mint égő fáklya, szent igéd vessen fényt az egész világra. Add, hogy megmaradjunk mindvégig e hitben, majdan békességgel távozhassunk innen. És akkor az égben megláthassunk téged örök dicsőségben. Ámen.”

Keveházi László