Evangélikusok

Szép kiadású, gazdag tartalmú, tanulmányozásra méltó könyv jelent meg a napokban a Luther Kiadónál „Hungari et Transsylvani” címen Gémes István stuttgarti nyugdíjas lelkészünk tollából. A szerző azokról a magyar és erdélyi, Kárpát-medencei egyetemistákról ír, akik Tübingenben tanultak 1523 és 1918 között. A tübingeni egyetem 1468–1471 között alakult Eberhardt würtenbergi gróf kezdeményezésére és anyagi támogatásával. A csaknem 400 esztendő alatt a híres intézményben mintegy hétszáz Kárpát-medencei peregrinus (vándor-) diák fordult meg.

Tübingen a Neckar nevű folyó partján fekvő egyetemi város. Az egykor ágostonos kolostorban a reformáció idejétől kezdve kialakítottak egy otthont az egyetemisták számára, ahol az elmúlt négy évszázadban szinte folyamatosan laktak Kárpát-medencei diákok. Volt, hogy csupán kettő-három, de volt, amikor tizennyolc magyar studens is megfordult ott. Az intézményben (Ungerstüble) a legkülönfélébb szakra járó egyetemisták találtak otthonra. A magyarok dolgozószobája fogadott orvos-, jogász-, nyelvész-, filozófus-, teológushallgatókat, de néha nyomdász, tipográfus, festőművész tanuló is lakott ott.

A Németország és Hollandia különböző egyetemein (Halle, Greifswald, Erlangen) megforduló Kárpát-medencei diákokról már voltak ismereteink, de Tübingenből ilyen adattár mindeddig nem állt rendelkezésünkre. A református egyház Sárospatakon, Debrecenben, Pápán, Kolozsvárott ma is gyakran emlegeti egykori peregrinus diákjait. Ők többnyire Hollandiában és Skóciában tanultak. Rendszerint hazahozták tudásukat, szellemi kincseiket, és itthon szerényebb körülmények között, de európai szinten tanították azokat, akik nem jutottak el Nyugatra. Akadtak persze olyanok is közöttük, akik nem tértek haza, Bázelban vagy Strasbourgban, illetve Párizsban tűntek el a szemünk elől. A magyar diákok egy része Wittenbergben tanult Luther és Melanchthon vonzáskörében, majd később Greifswaldban (skandináv ösztöndíjjal), Heidelbergben és Halléban. A hollandoknál tanult például Apáczai Csere János is. Erről a kitűnő professzorról tudjuk, hogy Aletta van der Maet személyében feleséget is hozott haza Hollandiából. Reményik Sándor egyik versében (Tavasz a házsongárdi temetőben) idézi fel Aletta alakját, aki özvegyen maradt, és a kolozsvári temetőben nyugszik. Az ő sírját keresi fel a költő, és egyben megemlékezik az egykori peregrinus diákról, akinek szelleme „a sötétség tengerárja ellen ragyogó gátat épített” Erdélyben.

Az elmúlt évtizedekben Tübingenről csak két jeles professzor neve jutott eszembe: az evangélikus Karl Heimé, aki egyszerre volt a természettudomá-nyok és a teológia doktora, és a református Moltmann professzoré, akinek neve a reménység teológiájáról írott műve miatt cseng ismerősen a fülünkben. Így Gémes István rendszerező munkája nemcsak úttörő jellegű, hanem tág horizontot is nyitott, és négy évszázad mélységében mutatja meg a magyar peregrinusok tübingeni jelenlétét. A diákok önszántukból mentek ki külföldre tanulni, talán annyival volt könnyebb dolguk, mint a mai ösztöndíjasoknak, hogy a „diáknyelv” a latin volt, ehhez kellett elsajátítaniuk a helyi nyelvet (német, flamand, holland, francia vagy skót), de a tanítás és a vizsgázás latinul folyt. Az utazás természetesen körülményesebb és hosszadalmasabb volt, és állami ösztöndíj sem állt a hallgatók rendelkezésére. Európát járó fiaink – beleértve a tübingenieket is – nem hoztak szégyent a magyar műveltségre. Többen hoztak haza házastársat Nyugatról, akik hősiesen vállalták a szegényebb körülményeket, a nehéz magyar nyelv megtanulását, és környezetükkel megismertették saját kultúrájukat is.

Gémes István az egész Kárpát-medencében gondolkodik, amikor Magyarországról és Erdélyről beszél, hiszen 1918-ig (a Párizs környéki úgynevezett békekötésekig) a Kárpát-medence kulturális egységet jelentett. Az említett négy évszázadban a hétszáz diák között voltak magyarok, németek, vendek (szlovének), tótok (szlovákok). Nevük szerint vagy az említett nyelveken iratkoztak be, vagy csak a származásukat jelölték meg az általuk használt keresztnévvel együtt. Ezeket néha németesen, néha magyarosan (a bediktálás szerint) jegyezték fel. Az erdélyieket transsylvanusnak vagy studiosus transsylvanicusnak nevezték, az erdélyi szászokat pedig saxo transylvanicusnak. Ezenkívül Bánátból, sőt Bukovinából is érkeztek magyar diákok Tübingenbe.

A szerző a bevezetésben kitűnő hátteret ad, és pontosan jelöli meg a feladatát, majd a forrásokról szól. A második részben időrendi névsort közöl a német és a latin nyelvű bejegyzések alapján. Ehhez külön jegyzeteket hoz a hallgatókról, majd a harmadik részben valóban érdekes, részletes származási adatokat közöl róluk, térképekkel. Ezekből kiderül, hogy a diákok négy fő területről származtak: Erdélyből, a Felvidékről, Sopronból és környékéről, illetve az egykori Magyar Királyság más vidékeiről. Ugyanebben a részben mutatja be Gémes István a diákok családi és társadalmi hátterét, a különböző szakokat, a hallgatók életkorát, az anyagi feltételeket. Azokról is szól, akik nem tértek vissza Magyarországra, akik külföldi egyházak szolgálatába álltak, vagy meghaltak. Ezek száma alacsony, a négyszáz év alatt összesen 23 ilyen diákról van tudomásunk. Ők valamennyien német származásúak voltak, és az akkori német államokban maradtak életük végéig. A többi tübingeni peregrinus a stúdium befejeztével hazatért. A teológusoktól elvárták, hogy hazatérésük után az otthoni egyház szolgálatába álljanak, hiszen egyházuk erkölcsi és anyagi támogatása nélkül nem is utazhattak volna külföldre. A diákoknak így nemcsak jogaik, de kötelességeik is voltak. A gyakran gazdagon megajándékozott peregrinusok erkölcsileg is kötelességüknek érezték a hazatérést.

Gémes István hatalmas munkát végzett. A 166 oldalas könyv alig tudja érzékeltetni azt a hallatlanul szorgalmas, pontos munkát, amelyet éveken keresztül végzett. Német, magyar, erdélyi, pozsonyi levéltárakban kutatott, egyháztörténeti és irodalmi monográfiákat olvasott. Régi folyóiratokat és anyakönyveket tanulmányozott. Gondosan utánanézett mindennek, mint egykor Lukács evangélista. Könyvét haszonnal forgathatják mindazok, akiket a magyar protestantizmus története érdekel. Ehhez különösen is nagy segítséget jelent az a gazdag irodalmi jegyzék, amely a könyv végén olvasható. A betűrendben szereplő névlista is könnyen eligazít, ha egy-egy régi peregrinus diák adatait keressük.

Köszönet a Luther Kiadónak azért, hogy ezzel a kitűnő kiadvánnyal a magyar protestáns kultúrát gazdagította.

A kötet – 950 forintos áron – megvásárolható az Üllői úti evangélikus könyvesboltban.

Id. Hafenscher Károly

Regionális hozzárendelés: Luther Kiadó