Kultúrkörök

Isten és ember már önmagában is nagy titok, de ha kapcsolatuk vagy összetartozásuk összefüggéseit kutatjuk a bibliai hagyományban, azok legmélyebben Krisztus megtestesülésében tárulnak fel. George Knight skót ószövetség-professzor is éppen e gazdagsága miatt kimeríthetetlen témát ragadta meg, hogy olyan szempontokat adjon vissza az olvasónak, melyeknek fájó hiánya következtében a Bibliát egyre felületesebben ismerő modern ember Istenről és emberről alkotott elgondolása egyre kevésbé életszerű, élhető.

„Bármilyen területen kutatjuk is az igazságot, rá kell jönnünk, hogy talán mi is az emberiségnek ahhoz a nagyobbik részéhez tartozunk, akik akaratlanul és öntudatlanul is saját kultúrájuk foglyai vagy akár rabszolgái...” – summázza Knight könyve egyik alaptanulságát. Nem véletlen tehát, hogy munkájának első felében azokat az ősi szellemi gyökereket igyekszik feltárni és szétválasztani, amelyek az antik görög és ószövetségi zsidó hagyományokból kiindulva mindmáig meghatározzák azt, ahogyan Istenről és az emberről gondolkodunk vagy beszélünk. E feltárás során azt sem titkolja, hogy a célja az európai kultúra e kettős gyökeréből éppen a manapság sokszor háttérbe szoruló (szorított?) bibliai örökség újrafelfedezése.

Bibliai örökséget kell mondanunk, nem csupán ótestamentumit, mert Knight imponáló bátorsággal látja és tartja együtt mindvégig az ószövetségi és újszövetségi tartalmat, és akarja mindezt a zsidóság teológiai és kulturális tradíciójának fényében megvilágítani – más szóval: úgy tudja vállalni ezt az örökséget, hogy közben nem adja fel újszövetségi meggyőződését. Meglepő felismerései nyomán rácsodálkozhatunk, hogy ennek az ősi ószövetségi örökségnek a nyomai milyen mélyen megmutatkoznak mindennapi életünk kisebb-nagyobb dolgaiban.

Lehet-e másként gondolkodni az emberi életről, mint ahogyan azt a modern hétköznapokban tesszük? – ez az égető kérdés áll Knight írásának a hátterében. Nem mond róla újat, s talán nem is ez a szándéka. Inkább emlékeztetni akar azokra a szempontokra, amelyek időközben feledésbe merültek, de a Szentírásban újra felfedezésre várnak. E megújulásnak Krisztus (aki valóságos Isten és ember) megtestesülése lehet forrása, amely – vallja Knight – tökéletesen illeszkedik az ótestamentumi gondolkodás menetébe, akárcsak a feltámadás gondolata (mely mindig is az antik görög gondolkodás ellenkezését váltotta ki). Ennek az ősi folytonosságnak a letéteményese az egyház – „a feltámadás »kiválasztott« népe”, amely „csak akkor fejti meg a hirdetett Ige titkát, ha rájön, hogy ez az Ige inkarnálódott a szívünkben és a lelkünkben”.

Knight könyve mégis próbára teszi az olvasót: hajlandó-e végigolvasni az egész munkát és türelemmel kivárni, hogy a hosszú megalapozás után végre feltáruljon a mondandó teljes gazdagsága a fő fejezetekben (Krisztus testet öltése, A feltámadás, Az egyház). Az ókori nyelvek egy-egy kifejezésének tartalmi kibontása is gyakran előfordul a kötetben, de a nyelvek iránt kevésbé érdeklődő olvasót kárpótolhatja az a tudat, hogy a számtalan apró nyelvi érdekesség a Szentírás nehezebben érthető (vagy könnyen félreérthető) részeit világítja meg. Mégsem mondhatjuk, hogy száraz tudományos munkáról lenne szó, sokkal inkább egy tudós munkájáról, aki egy számára érdekes kérdést mutat be köz-érthető módon (ezt jelzi néhány tárgyi tévedés is, amikor a szerző más teológiai területeken kalandozik). E sokszor bonyolult szerkezetű írás fordítása elismerésre méltó teljesítmény, sajnálatos azonban, hogy helyenként azt sejteti, hogy a fordító még nem elég gyakorlott a teológiai szakmunkák magyarításában.

(A könyvet a Kálvin Kiadó adta ki 2003-ban. Ára: 820 forint.)

Korányi András