Keresztutak

Minél idősebb leszek, annál szívesebben figyelem a gyermekeket, fiatalokat: miként találják meg a kapcsolatot a gyülekezettel a templomi istentiszteleten, amelyen általában az idősek vannak többségben. Hollandiai és németországi látogatásunk alkalmával is érdeklődve szemléltem, hogy ott milyen módon vonják be az ifjúságot és a kisgyermekeket az istentiszteleti életbe. Az ottani tapasztalataim alapján hívom közös gondolkodásra az olvasót.

A hollandiai Kampenben egy református gyülekezet vasárnapi istentiszteletén vettünk részt. A prédikáció előtt a gyermekek és vezetőik kivonultak az istentiszteletről. Előtte egyikük a nagy húsvéti gyertya lángjával meggyújtotta a gyertyáját, és a lángot átvitte a külön helyiségbe, ahol életkoruknak megfelelő módon hallgatták meg az igemagyarázatot. Majd visszajöttek, és szüleikkel ők is részt vettek az úrvacsoraosztásban. Meglepve tapasztaltam, hogy náluk a még nem konfirmáltak is vehetnek úrvacsorát. A családok együtt járulnak az oltárhoz, és a gyermekek is isznak a kehelyből. Nem bort kapnak, hanem szőlőlevet – mint mindenki. Az Újszövetségben olvasható „szőlőtő gyümölcse” így is értelmezhető, és akkor nem esik kísértésbe az sem, aki nem ihat alkoholt, és nem húzza el a száját az a konfirmandus sem, aki ilyenkor iszik először bort. A hollandok, mivel 18 éves kortól konfirmálnak, addig sem akarják kizárni a fiatalokat az úrvacsorai közösségből…

Érdemes lenne átgondolni ezt a kérdést abból a szempontból is, hogy a szülők és gyermekek generációs feszültségében nem éppen a közösen vett úrvacsora jelentené-e a szeretetben élő családi közösség egyik legfontosabb alapját? Bennem ez a hollandiai alkalom ezt a kérdést vetette fel, és ez azóta is foglalkoztat. Tudom, hogy a kicsinyeknek az istentiszteleti életbe való bevonására a hazai egyházi gyakorlatban is láthatunk példákat. Ez azért is lényeges, mert vannak gyermekek, akik bár a gyermek-istentiszteletre szívesen eljönnek, de ha nem egyengetjük útjukat (akár a holland minta szerint is) a templomi istentisztelet felé, felnőttkorban nem vágyódnak oda, ahol a különféle nemzedékek együtt dicsérhetik az Urat.

Egy másik alkalommal egy Stuttgart környéki faluban, Jesingenben vettünk részt rokonainkkal egy vasárnapi istentiszteleten, melyen az új konfirmandusok is jelen voltak – lehet, hogy most először így –, és szolgálatot is végeztek. Úgy látom, hogy ily módon lehetne mélyíteni a fiatalok és a gyülekezet kapcsolatát, a generációk hitben való összetartozását. Tudom, hogy amikor a soproni líceumi ifjúság egy-egy kisebb csoporttal szolgálatot vállal valamelyik dunántúli gyülekezet istentiszteletén, akkor ezt azzal a céllal teszi, hogy a fiatalokat megnyerje, és arra bátorítsa, hogy jelentkezzenek evangélikus gimnáziumainkba. Ugyanakkor a diákok közvetve úgy is misszionálnak, hogy fiatalok és felnőttek-idősek együtt vannak jelen az istentiszteleti közösségben.

Nekünk, időseknek vigyáznunk kell, hogy fiataljaink ne „penészszagot” érezzenek gyülekezeteink életében, hiszen az nem vonzó, és nem oldja meg a generációs feszültségeket. Legyünk „Krisztus jó illata” egy olyan világban, amely a különféle mesterséges tartósítószerek ellenére a halál szagát árasztja.

Szimon János