Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 11 - Hogy ne széledjen szét a nyáj...

evél&levél

Hogy ne széledjen szét a nyáj...

Mindannyian szomorúan fogadtuk a hírt, amikor lelkésznőnk bejelentette, hogy 2004-től megszűnik az "utazó szlovák lelkészi státus". Elmondta azt is, hogy a budapesti szlovák gyülekezet lelkésze fogja valamiképpen átvenni a feladatot, akiről köztudott, hogy szívügyének tekinti ezt a szolgálatot. Régebben minden hónap utolsó vasárnapján szép szlovák anyanyelvünkön is hallhattuk Isten élő igéjét, ám egy ideje ezt nélkülöznünk kell.

Az Evangélikus Élet 2004. február 29-i számában olvastam a szlovák lelkészi szolgálat új módjáról, mely reménységet adott. Valóban úgy van, amint a tudósítás végén megfogalmazták: "A magyarországi szlovákság között végzett lelkészi szolgálat az anyanyelv és a szlovák identitás ápolása szempontjából is kiemelkedő jelentőségű."

Kár, hogy az egyház először megszüntette a régi formát, és csak most szervezi az újat. Annak, hogy miért kellett megszüntetni, bizonyára oka van. Azt már csak remélem, hogy az új jobb lesz. Félő azonban, hogy a szétszéledt kis nyájat nehéz lesz újra összeszedni. Mégis várom az újat, és remélem a jót. Isten nem hagy el.

Vrbovszki Mihályné (Szarvas)