A vasárnap igéje

Böjt 3. vasárnapja (Oculi)

Szenvedések idején, csapások alatt a keresztény emberekre is gyakran rátör a félelem, a szorongás. Péter levelének címzettjei mindennap szorongattatások között éltek, mert a világ, amely körülvette őket, nem viselte el, hogy Krisztus követésére szánták el magukat. Talán nem is a nagy hitvitákkal keltették fel a világ gyanakvását és gyűlöletét, hanem csendes, hitvalló életükkel és közösségük kisugárzásával. S a szorongattatásból lassacskán szorongás született: öszszeszorult a szív, összeszorította a külső nyomás. Ekkor Péter ezt írja nekik: "félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét".

A keresztények ezen a világon félelemre kapnak elhívást? Szó sincs róla! Péter ezzel a fordulattal éppen a legfájóbb pontot találja el: félelemben éltek! Összeszorul a szívetek a világ kérlelhetetlen elvárásai, gúnyolódása és fenyegetései láttán? Csak Krisztus ki ne szoruljon belőle! Most a világtól féltek, de inkább attól féljetek, hogy elveszíthetitek Istent, aki az embereket elfogulatlanul ítéli meg!

Ne vásároljon meg benneteket a világ! Hányan vesztek már el a veszendő dolgok vásárán! Aranyért és ezüstért, arany ígéretéért és ezüst látványáért, csalók hasznáért és árulók kövér falatjaiért a szívük visszavonzotta őket a világhoz. Hiszen a szív naponta hozza meg hitvalló vagy (önmagát) áruló döntéseit. S akkor szűnhet a fenyegetés, a gúnyolódás, a belső félelem - mert visszaadjuk magunkat a világnak, hozzá igazodunk, és így nem zavarjuk többé.

De ti "nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, hanem drága véren". Annak, hogy ebben az életben nem csak egyféleképpen lehet dönteni, nem csak igazodni és behódolni lehet, nagy ára volt. Azért a feszültségért, amelyet minden keresztény szív jól ismer, hogy a Krisztus szerinti döntés sokszor más irányba fordít, mint a természetes, szűk és sokszor gonosz emberi logika, Krisztus a vérével fizetett. Nem felvásárolt, nem bekebelezett, mint egy hatalmas tőzsdei csomag egyik részvényét, hanem kiváltott bennünket a veszendő dolgok piacának forgatagából. Nem arannyal és ezüsttel, nem hatalommal vagy elragadott zsákmánnyal szúrta ki a világ haszonleső szemét, hanem veszendő dolgok helyett önmagát adta értünk. Így ragadott ki bennünket az örökös adásvétel megalázó, kiszolgáltatott helyzetéből.

Akárcsak egykor, a levélíró Péter idejében, ma sem ünneplik osztatlan lelkesedéssel az ilyen "kivásárlást". Nem adnak érte Szabad Sajtó Díjat, és nem jár érte béke Nobel-díj. Ezen a világon az arany megbízhatóbb valutának tűnik, mint a Bárány vére. Elfogadhatatlan, hogy valaki - semmibe véve a szabad piac "mindent az anyagi haszonért" kezdetű dogmagyűjteményét - egyedül a krisztusi megváltásba fektesse bizalmát, és erre az egy lapra tegye fel földi értékeit is.

"Nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az övé legyek..." - írja Luther a Kis kátéban. Ebben mutatkozik meg a félelem krisztusi gyógyszere. Mert a keresztény hit, Krisztus követése nem csupán a világ szorongatása ellenére hozott - Istennek tetsző - döntésekben nyilvánul meg, amelyekre a vak engedelmesség és a Mindenhatónak való kiszolgáltatottság érzése sarkall. A keresztény hit egyben "Istenbe vetett reménység" is. Péter apostol éppen erre figyelmeztet: ne csak a nehezét lássátok, hogy szívetek végképp meg ne rettenjen, hanem Isten mérhetetlen ajándékát is! Hiszen a reménység nagyobb, mint a félelem! Luthert is a reménység bátorítja, amikor hitét így vallja meg: "...hogy egészen övé legyek, az ő országában őalatta éljek, s őt szolgáljam örök igazságban, ártatlanságban és boldogságban, mert ő feltámadt a halálból, él és uralkodik örökké. Ez így igaz!" Ámen.

Korányi András

IMÁDKOZZUNK!

"Jézus, rád tekintek, s múló földi kincset nem keresek én. / Hírnevet, nagyságot, sikert itt nem várok, csak te légy enyém. / Utamon ha fájdalom és kereszt vár, hordom hittel: / Tőled nem szakít el. / Jézus, üdvösségem, örömöm, napfényem te vagy halálig. / Kik szeretik Istent, azoknak itt minden javára válik. / Borúban visz bár utam, Te vagy fénylő napvilágom, / Jézus, boldogságom!" (EÉ 357,3-4)