Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 12 - Az evangélikus liturgikus zene születése

Liturgikus sarok

Musica Sacra XIX.

Az evangélikus liturgikus zene születése

A Liturgikus Sarok hónapok óta a szent zenével foglalkozik. Megkíséreltük bemutatni megjelenési formáit, utaltunk különböző szerepére, megválaszoltunk elvi kérdéseket, és foglalkoztunk a gyakorlattal, továbbá személyes vallomásokkal is gazdagodhattunk. A elkövetkező négy hétben egyházunk kiváló zenetudósa, dr. Ferenczi Ilona vezet minket végig a musica sacra történetén. (H. K.)

Evangélikus egyházunk liturgikus zenéjének születése egyidős Luther reformátori tevékenységével. S miként az ember születését általában kilenc hónapos fejlődési folyamat előzi meg, nem előzmények nélküli az evangélikus liturgikus zene születése sem. Ezt a születést azonban nem kilenc hónap, nem kilenc év, sőt nem is kilenc évtized, hanem legalább kilenc évszázad fejlődése, alakulása tette lehetővé.

Amikor mi a 20-21. században készen kapjuk a 17-18. századi nagy barokk mesterek remekműveit, s azok már régi zeneként hatnak számunkra, nem is gondolunk arra, hogy évszázadokkal azelőtt sokkal egyszerűbb eszközökkel énekeltek-zenéltek az istentiszteleteken. Luther első istentiszteleti rendje (Formula missae, 1523) újító és konzervatív elemeket egyaránt tartalmazott. (Arról természetesen nem ezen a helyen kell írni, hogy a mise teológiai értelmezése is radikálisan megváltozott.) Bár az új rend folyamatosságot biztosított a meglevő liturgikus zenével, egyúttal a fejlődésnek is utat nyitott, különösen azáltal, hogy a gyülekezeti (népnyelvű) éneket bevezette a liturgiában. A német nyelvű énekek, himnuszok a latin nyelvű liturgikus tételek (Graduale, Sanctus, Agnus Dei) után hangzottak el. A mise hagyományos szerkezetét az állandó és az ünnepek szerint változó részeivel együtt megtartotta, tételeit vagy gregorián korálissal, vagy többszólamúan adták elő. Ez utóbbi azt jelentette, hogy az új evangélikus liturgiában először katolikus zeneszerzők műveit énekelték, később viszont az evangélikus zeneszerzők is komponáltak misetételeket. Az új tételek stílusa a késő reneszánsz franko-flamand többszólamú zenéjében gyökerezett, elsősorban a németalföldi Josquin művészetében.

A másik istentiszteleti rendet (Deutsche Messe, 1526) Luther a kisebb városok gyülekezeteinek használatára szánta. A zene meghatározó szerepet kapott ebben a liturgiában, melyet Luther Bölcs Frigyes két muzsikusával dolgozott ki. (A fiatalabbal, Johann Walterrel még két évtizedig együtt munkálkodott.) A "német misében" a hagyományos rend egyszerűsödött, a gregorián dallamokkal énekelt állandó (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Agnus Dei) tételeket lassanként gyülekezeti énekek helyettesítették, olyanok, amelyek a mi istentiszteleti liturgiánkba is bekerültek. A bibliai igéket, így az evangéliumi szakaszt néhány hangból álló formulákkal énekelték, s a későbbiekben ebből fejlődött ki az igemotetta (Spruchmotette) műfaja.

A liturgia bevezetése és alkalmazása speciális tanulási programmal válhatott valóra. A reformált iskolákban a (latin!) nyelvtan és a retorika oktatása mellett fontos szerepet kapott a zene, annak elméleti és gyakorlati tanítása is. A tananyag repertoárját a templomi éneklésre való felkészülés határozta meg, hiszen az iskola is valamelyik templomhoz tartozott. A tanulók kórusa alkotta a kántorátust, melyet a zenetanár, a kántor vezetett. A kórus többszólamú liturgikus zenét énekelt, és vezette a gyülekezeti éneklést. Ebben a tanügyi reformban Luther a zene teológiáját, Melanchthon a pedagógiai elveket és a tantárgyakat dolgozta ki, a repertoár nagy részét pedig Walter komponálta meg (Ez utóbbi énekeskönyvet és kóruskönyvet is kiadott.) S hogy a zeneművek, elméleti írások könnyen eljussanak az egyházakhoz és iskolákhoz, a nyomdász Georg Rhau közreműködésére volt szükség. Az ő wittenbergi nyomdájában hatvan nyomtatvány jelent meg 1528 és 1548 között.

Ferenczi Ilona