Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 13 - Bravúr fél óra alatt

Kultúrkörök

Bravúr fél óra alatt

Öt énekkar vett részt az elmúlt hét végén az evangélikus középiskolák első országos kórustalálkozóján, Nyíregyházán. E rendezvény egyik érdekessége az a "gyorstanulási verseny" volt, melynek során az énekkaroknak kereken harminc perc alatt kellett megtanulniuk egy addig ismeretlen kórusművet...

Az izgalom, a felfokozott várakozás jellegzetes hangjai szűrődnek ki az osztálytermekből, amikor a kórusok vezetői a sorsolásra indulnak. Nováky Andrea, a kórustalálkozó szervezője levezényli a ceremóniát, a karnagyok visszatérnek növendékeikhez, ám a Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskolában nem lesz csend. Ahol a Deák téri kórus vert tanyát, máris munkához látnak, hiszen nekik kell elsőként előadniuk Párkai István karnagy és a zsűri előtt a 14. századi, ismeretlen szerzőtől származó kanciót. Utánuk a békéscsabaiak, majd a soproniak következnek, végül a sort az aszódiak zárják. Ők egyelőre még nem kapnak kottát, a játék szabályai szerint ugyanis mindenkinek harminc perce van arra, hogy megtanulja az ismeretlen kórusművet, amelyet majd a színpadon kell - a legjobb tudása szerint - bemutatnia.

A nyíregyházi kórus ebben az órában a közönség szerepét játssza: nem kapcsolódnak be a játékba, tanulni szeretnének még, mielőtt ilyen kalandba bocsátkoznak - mondja mosolyogva Martinovszki István, a kollégium igazgatója, aki pár éve honosította meg az intézményben az énektanulási alkalmakat. A "következmény" még őt is meglepte: mire feleszméltek, saját kórusuk lett.

A folyosóra kiszűrődő hangok alapján a fővárosi együttesnél már szépen ível a dallam, amikor a békéscsabaiak megkapják a kottát. Tanárnőjük először a szövegre irányítja figyelmüket, többször is végigmennek a latin sorokon, s csak utána következik némi magyarázat az ütemről.

Ezekben a percekben a soproniak és az aszódiak beénekelnek, s az órát fürkészve visszaszámolnak. Az esemény jellegének megfelelően a kórustalálkozó résztvevőinek bőven van módjuk a közös éneklésre.

A soproni líceum különtermében is csak villámlátogatást tehetünk. Kinzl Nórától mindössze annyit tudunk meg, hogy kellemes meglepetést okozott neki a város, Nyíregyháza. Számos társához hasonlóan több kórusnak is tagja, mivel a közös éneklést semmi máshoz nem hasonlítható élményként éli meg.

Nos, élményből akkor Nyíregyházán sincs hiány, s ez a játék kellő izgalmat is okoz. Amint kotta kerül a kezükbe, a soproniak rögvest két szólamban kezdik szolmizálni a művet. Az aszódiak terméből lalázva szökik fel ugyanaz a dallam, amikor a Deák tériek bevonulnak a színpadra.

Párkai mester elégedett a budapestiek produkciójával, mégis arra kéri őket, hogy énekeljék el még egyszer, kissé mozgalmasabban a darabot. A csalódottság vélhetően csak akkor tűnik el a kórus tagjaiból, mikor meggyőződnek róla, hogy a zsűri minden énekkartól kétszer kéri az alig másfél perces művet: a békéscsabaiak azt a feladatot kapják, hogy a darabot énekeljék el külön a lányok és a fiúk, a soproniaknak egy hanggal magasabbról kell elkezdeniük a kanciót, az aszódiaknak pedig a mű közepétől kell megismételniük azt.

Bence Gáborral, a Deák téri kórus karnagyával rögtön az előadásuk után váltunk néhány szót.

A kényes ritmusra az értékelésnél még Párkai István is kitért, aki a legkiválóbbtól a jóig terjedő skálán helyezte el a kórusok teljesítményét. Tapsból viszont minden produkciónak egyformán jutott az evangélikus középiskolák kórustalálkozóján, Nyíregyházán.

Veszprémi Erzsébet