e-világ
Évinek üzenem...
Bevallom, korábban sem néztem, és most sem kísérem figyelemmel a televíziós csatornák valóságshow-it. Ennek ellenére rám is ragadtak bizonyos információk, hiszen - főleg a kezdeti időkben - a vízcsapból is a Big Brother és a Való Világ folyt, így nem lehetett nem tudomást szerezni a "ház" és a "villa" körüli felhajtásról. Nem ismeretlen hát számomra Évi sem, aki az egyik első ilyen vetélkedés győztese volt, s akiért a napokban ugyancsak a televízió nyilvánossága előtt érkezett meg a mentő...
A valóságshow-k szereplői - egy ideig - a "játék" után is időről időre felbukkannak a televíziók képernyőjén. Ám azt, hogy Évi kiborulásának is a kamerák előtt kellett megtörténnie, már nehéz szavakkal minősíteni. Úgy látszik, már nem elég a műházban zajló műélet és műbalhé: több kell. A túlzott erkölcsi gátlásossággal éppenséggel amúgy sem vádolható "médiaszakembereknek" íme sikerült még önmagukat is alulmúlniuk.
Évi interjú közben lett rosszul, és hiába próbálták némi pihenéssel jobb állapotba hozni, végül vissza kellett vinni a pszichiátriára, ahonnan mindössze két hete engedték ki egy nem túl hatásosnak bizonyult kezelés után. A szerkesztők ennek tudatában, ám ezzel mit sem törődve tartották fontosnak, hogy kérdéseikkel zaklassák, és még akkor sem álltak le a felvétellel, amikor Évi szinte öntudatlan állapotba került. Mikor pedig állapota tovább romlott, a kamerával követték - egészen a mentőautóig. Az interjúban egyébként Évitől arra a tényleg "mindenkire tartozó" kérdésre próbáltak meg választ kapni, hogy kit szeret igazán, és hogy kitől szeretne gyereket...
Jóllehet felelőssége elvitathatatlan, ne húzzuk teljesen a médiára a vizes lepedőt. Hiszen bizony azok is hibásak, akik éljenzik, életben tartják ezeket a műsorokat - résztvevőként, közönségként, betelefonálóként. S akármennyire sajnáljuk ezt az egyszerű, butuska vidéki lányt, nem lehet elhallgatni, hogy Évi önként vállalta a "ház"-beli életet. Sokszor, sok helyen elmondta már a betanult választ, hogy miért, ám a valódi okok valószínűleg örökké rejtve maradnak előttünk. Csak sejthetjük, hogy szerepet játszott ebben a hiúság, a pénz, talán a hírnév utáni vágy, a jobb élet reménye, esetleg valamennyi - persze más-más mértékben. Az azonban biztos, hogy elhitte: ez a műsor róla fog szólni. Talán fel sem merült benne, hogy az bizony elsősorban és mindenekelőtt üzlet, s az ember, a szereplő, aki az arcát, személyiségét adja, valójában csak eszköz. Talán úgy gondolta, ha vállalja az ostoba műéletet, a bugyuta művitákat és a kendőzetlen szexjeleneteket a nyálas-macsó szobatársakkal, akkor meghódíthatja a világot. Most úgy tűnik, tévedéséért hatalmas árat fizetett! Meg kellett tapasztalnia, hogy a néhány hónapnyi ismertségnek először lelki, mostanra pedig immár testi egészségének elvesztése az ára. Pár millió forintért odaadta azt, amire sokkal, de sokkal jobban kellett volna vigyáznia.
Pedig nem kellett volna megfizetnie ezt az árat, rájöhetett volna erre másként is. Ha olvassa a Szentírást, rátalálhatott volna például arra a részre, amelyben ez áll: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják." (Mt 6,19)
Sajnálom Évit. Hiszen kihasználták tudatlanságát, gyengeségét, majd - ahogyan az ebben a való világban oly sokszor lenni szokott - eldobták. S csak akkor vált ismét érdekessé, amikor valóságos élete az írói fantáziát meghazudtoló fordulatot produkált azzal, hogy - immár ismét a képernyőn is láthatóan - sodródik tragédiája felé.
De van remény, Évi! Urunk - bizony a tied is - minden földi képzeletet felülmúló szeretete befogad, visszafogad mindenkit, aki hozzá fordul! Nála garantáltan győztes lehetsz, nem szavazhat ki senki, és az időtálló nyeremény sem marad el. Évi! El kellene indulnod felé!
Gyarmati Gábor