Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 13 - Frissen sült konfirmandus

A hét témája

Frissen sült konfirmandus

Vegyünk egy konfist.

Alaposan ismerjük meg.

Vigyázzunk arra, hogy közben érzékenyen bánjunk vele, mert könnyen kifolyik a kezünk közül.

Ha ez sikerült, akkor próbálkozzunk meg azzal, hogy szorosabb barátságot építünk ki vele, de nem túl magas hőfokon, különben megég.

Ha ezen túljutottunk, akkor a fejébe lehet plántálni a tudást. De csak óvatosan, mert könnyen kidurran!

A következő lépésben tárjuk föl előtte a gyülekezeti élet örömeit. Ekkor tegyük takarékra, különben könnyen kifuthat.

Ezután pihentetni kell egy kicsit - de közben nézzünk rá rendszeresen.

Ha mégis kifutna, szaladjunk utána. (Élesztőt ebben az esetben ne tegyünk bele.)

A konfirmációkor alaposan hintsük meg áldással.

A konfirmáció után kell megfogni a legszorosabban, mivel a megfigyelések és a statisztikák szerint ekkor fut ki a legjobban.

Ha ez megtörténne, mozgósítani kell az egész ifjúsági csoportot, mert csak így van esély arra, hogy a gyülekezet elfogyaszthassa frissen sült konfirmandusát.

A továbbiakban ízesíthető sok szeretettel, bátorítással, ösztönzéssel. Ízlés szerint bevonható a gyülekezeti munkával is.

Sok türelmet az elkészítéséhez!

B. E.