Keresztény szemmel

Hónapok óta tart az egyik magyarországi kereskedelmi televízió zenei tehetségkutató műsora, a Megasztár. A kezdet kezdetén több százan kaptak kedvet ahhoz, hogy megméressék magukat a sztárjelöltek között, végül a döntőre tizenketten maradtak versenyben. A műsor ezen a héten véget ér, ám néhány szempontból érdekes tanulságokkal szolgál...

Az Evangélikus Élet olvasói számára a legérdekesebb kérdés talán az lehet, hogyan lett a műsor a vallási intolerancia egyik fő gerjesztője. Az egyik szereplőről, Schmidt Veráról hamar kiderült, hogy hitét gyakorló keresztény. A bulvár napi- és hetilapok igyekeztek a magánéletéről minél több érdekességet kideríteni, minden furcsaságra rámutatni. Megtudhattuk - már ha hihetünk ezeknek a pletykalapoknak -, hogy a 21 éves lány néhány éve tért meg, és párját is vallási közösségében találta meg. Házasságkötésükig nem szándékoznak szexuális életet élni, mert - ahogyan az egyik lap idézi az énekest - "a párkapcsolat nem arra való, hogy testi igényeinket a másikkal kielégíttessük, hanem hogy egymást jobban megismerjük, megszeressük, így legyünk boldogok". Az ilyen cikkek csodabogárnak mutatják be Schmidt Verát, hiszen mi más lehet az, aki így gondolkodik a 21. században...

Egy jegyzetíró publicista például arra ragadtatta magát akkor, amikor az ő kedvencét a közönség "kiszavazta", hogy Vera versenyben maradását "vallási fanatikusok parancsra kiosztott szavazási kötelezettségével" magyarázza. Szavaiból kiolvasható: ha egy ember kereszténynek vallja magát, és a közönség segítségével megelőz egy másik énekespalántát, akkor annak csakis a hívők fanatizmusa lehet az oka. Hiszen ők önálló cselekvésre és gondolkodásra képtelenek, csak azt teszik, amire a közösség lelkésze vagy valamilyen más hatalmassága utasítja őket.

A műsor internetes vitafórumán is mindig parázs a hangulat. A névnélküliség az internet egyik jellegzetessége, a durvaság nem kevésbé. Ezen a fórumon nem csak Schmidt Vera van kifigurázva. Az elmúlt hetek során támadások érték a roma származású versenyzőket, a félvér vagy éppen teltebb alkatú lányt, szinte mindenkit. A közönség nem csupán a külső alapján és az etnikai sajátosságokat figyelembe véve írja le maró gúnnyal a véleményét a szereplőkről, hanem a műsor kapcsán felmerülő egyéb etikai kérdésekről is kifejti gondolatait. Például hogy tiszta-e a szavazás (annak állása ugyanis az utolsó percig titkos), és hogy jó-e egyáltalán az, hogy a nézők döntenek egy versenyző sorsáról, nem pedig a szakértő zsűri.

Schmidt Vera "ügye" akkor vált érdekessé, amikor a közönség fordulóról fordulóra továbbjuttatta őt annak ellenére, hogy a zsűri már többször "kiszavazta volna", mondván: ő nem egy "megasztár-alkat". Ezt követően kezdték azt írni róla, hogy a Hit Gyülekezetéhez tartozik, és ők pénzelik. Voltak, aki azt is tudni vélték: az, hogy "érdemtelenül" bekerült a versenybe, és hogy olyan sokáig bent maradhatott, a Hit Gyülekezete politikai és társadalmi befolyásának tulajdonítható. Talán még a zsűri is benne van ebben az összeesküvésben - írta egy álneves levelező. Az internetes fórumon "újra teret hódító, undorító szektásokról" lehetett olvasni. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Schmidt Vera - az egyik vele készült interjú szerint - Krisztus Magyarországi Egyházának a tagja, nem a Hit Gyülekezeté.)

A Megasztár túlnőtt önmagán. Tehetségkutató zenés műsornak indult, ám a negatív diszkrimináció és az előítéletes gondolkodás egyik fő színtere lett. Rámutatott arra is, hogy a tévénézők, akik szombat esténként némi könnyed kikapcsolódásra vágynának, megkövetelik maguknak azt a jogot, hogy ők mondják ki a végső szót emberi sorsok, karrierek felől. Hogy eldöntsék, ki a tehetséges és ki nem, ki mennyire érdekes, színes, színpadra termett sztáralkat, és ki nem. A versenyzők az őket ért vádakra nem reagálhatnak, az ellenségeskedés, az intolerancia és a gyűlölet pedig csak nő. Már egy szórakoztatónak szánt műsor kapcsán is.

Szegfű Katalin