Evangélikusok

• Melyek a legelső emlékei az evangélikus egyházról?
• Várpalotán születtem. Édesanyám mély evangélikus hite gyerekkoromtól kezdve meghatározó volt számomra, születésemtől fogva kötődöm az egyházhoz. Szüleim nagy szeretettel neveltek bátyámmal együtt. A várpalotai ifjúsági kör aktív tagja voltam. Akkoriban Bányai Béla lelkész és felesége, majd Németh Ferenc gondozta a gyülekezetet. Életem későbbi szakaszában nagy hatással volt rám Varsányi Vilma is - aki ma már szintén evangélikus lelkész -, az ő példája nyomán jelentkeztem például a fóti kántorképzőbe. A zene és Krisztus szeretete ott érintett meg közelről, olyannyira, hogy megtérésemet, a Krisztus melletti tudatos döntést, a személyes hitem megvallását is ebben az időszakban éltem át.
• Várpalotáról hová vezetett az útja?
• Építész férjemmel Székesfehérvárra költöztem, és Bencze András lelkész vezetése mellett lelki otthonra találtam a gyülekezet közösségében. Igen aktív, nyitott, sok kedves munkatársban gazdag közösségbe kerültem Fehérváron. Gyermekeim, Zsuzsanna és Viktor is bekapcsolódtak az itteni evangélikus gyülekezet életébe.
• Nemcsak gyülekezeti tagként, de tisztségviselőként is aktív...
• Igen, egyházmegyei presbiterként, felügyelőhelyettesként, valamint a Nyugati Egyházkerület presbitereként bőven vannak feladataim. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy tavaly részt vehettem a székesfehérvári országos evangélikus találkozó szervező-előkészítő munkálataiban, és hogy "itthon" várhattam az ország minden tájáról érkező vendégeket. Közel egy évvel a találkozó előtt kezdtük meg a munkát, és a legapróbb részletekig mindent végig kellett gondolnunk. Isten adott munkatársakat, hozzáértőket, önkéntes segítőket. Arra koncentráltunk, hogy a szeretetet érezzék meg az idelátogatók. Remélem, akik itt jártak, ugyanolyan szívesen emlékeznek vissza a fehérvári találkozóra, mint házigazdaként a város evangélikusai.
• Hivatása szerint pedagógus, közel fél éve pedig itt dolgozik az országos irodában. Milyenek az eddigi tapasztalatai?
• Tanítóként, tanárként mindig gyermekközelben éltem. Vezetőként is az új módszerek kidolgozására, megvalósítására törekedtem. Később férjem mérnöki, építőipari vállalkozásában irodavezetői feladatokat láttam el, de a tanítást sem hagytam abba véglegesen: egyéni odafigyelést igénylő gyermekekkel foglalkoztam. Amikor megismerkedtem az országos iroda munkatársaival, az egyes osztályok munkájával, a felelősséggel, amely egy-egy itt dolgozóra hárul, leginkább a sok emberi érték, szellemi-lelki erőforrás fogott meg. Az, ahogyan a különféle munkaágakban ki-ki a maga kreativitásával teszi a dolgát.
• Milyen feladatokkal kell megbirkóznia?
• Egy olyan folyamatba csöppentem bele, amely az országos iroda eddigi munkájának átértékelését, újraszervezését hivatott elvégezni. A környezeti hatások - a világ felgyorsult tempója - arra ösztönzi az egyházat is, hogy a munkák és az emberek ennek tudatában teljesedjenek ki. Ennek a folyamatnak a szépsége és nehézsége abban rejlik, hogy megtaláljuk, hogyan tagolódjon be mindenki - mint a lánc szemei - az "egészbe". Úgy lehetne összefoglalni, hogy a feladathoz hozzá kell rendelni a megfelelő embert és eszközt. Az országos elnökség, a bizottsági döntések végrehajtását kell segíteni és egymás munkáját nyomon követni. Az iroda mint központi adminisztratív szerv egyfelől koordinálja a különféle osztályok és bizottságok munkáját, másfelől viszont szükség van a specializációra is, vagyis hogy minden területnek legyen szakmailag felkészült felelőse. Az osztályok autonóm hatáskörrel bírnak a munkavégzést illetően. Gondoljunk csak bele: a 250-300 gyülekezetből rendszeresen érkező igények, kérések teljesítése, a nyilvántartások, az információ áramlása, az iránymutató szerep másképp nem is lenne lehetséges. Az egyes osztályok napi kapcsolatban állnak a szakhatóságokkal, legyen szó építkezésekről, műemlékekről vagy oktatásügyről. Feladat, hatáskör, kompetencia - a három együttesen ad eredményt.
• A hangulat is meghatározó egy munkahelyen...
• Ez így van. Hiszek a csapatmunkában, amely csak bizalomra épülő légkörben képzelhető el. Egy egyházi munkahelyen az a meghatározó, hogy keresztény, hívő emberek vagyunk, akiknek elsősorban Istennek és a tőle kapott elhívásuknak kell eleget tenniük. Nagyon szerencsés és jó, hogy a házban a dolgozók egy része - szakterülete mellett - lelkész is. Ők ugyanis a teológiáról magukkal hozzák azt a lelkiséget, amely például a konfliktushelyzetben is a felebaráti hangnemet szólaltatja meg. Lelkipásztorként lehet rájuk számítani - ez a hétfői reggeli áhítatokon is megjelenik.
• Hogyan fogalmazná meg végül "ars poeticáját"?
• Hiszem és vallom, hogy helyünk van itt, a világban, melyet Isten készített el számunkra. Ő mindenkinek egyénre szóló elhívást adott. Hogy ezt felismerjük, és ezen az úton járni tudjunk, naponta élő kapcsolatban kell lennünk Istennel. Luther úgy fogalmazta ezt meg, hogy "minél több dolgom van, annál többet kell imádkoznom".