Keresztény szemmel

Kósáné Kovács Magda szocialista politikus interjút adott a Heteknek. Egy olyan hetilapnak, amely szívesen oltogatja olvasóiba a történelmi egyházakkal szembeni ellenszenvet. De nem a lap az érdekes, hanem az, hogy mit mondott Kósáné Kovács Magda.

Nos, a politikusnő szó szerint így fogalmazott: "...a Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül, Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni. Méghozzá elképesztő gyorsasággal és agresszivitással." Az interjú más helyén pedig így vélekedett: "Elképesztően rövid idő kell ahhoz, hogy minden európai nagy állami ünnepséggel úgy járjunk, mint mi itthon augusztus huszadikával. Elképesztően rövid időn belül a katolikus ünnepek szimbólumrendszere, szellemisége fogja meghatározni Európa laikus ünnepeit is."

Ami azt illeti, soha nem gondoltuk volna, hogy egy szocialista politikus ilyen összefüggésben hozza szóba augusztus huszadikát. Azt az ünnepet, amely az egypárti diktatúra idején valóban csak augusztus huszadika volt: a Magyar Népköztársaság alkotmányának ünnepe. A kommunisták változtatták azzá 1949-ben, elképesztő gyorsasággal és agresszivitással. Így jártunk mi itthon azzal az ünnepnappal, amelyen egyébként mindig is államalapító királyunkat, Szent Istvánt ünnepelte a magyarok népe.

Lehet, hogy a kedves politikusnőt zavarja a Szent István-ünnep? Talán zavarja, hogy e napon azt a királyunkat ünnepeljük, akinek (édesapjával, Géza fejedelemmel együtt) a legnagyobb szerepe volt a keresztény Magyarország megszületésében s ezzel Európához való kötődésünkben? Ha zavarja, akkor kérjük, hogy alkalmazzon azonos mércét. Elvárjuk, hogy a rendszerváltás kezdeti évétől számítva legalább annyi évtizeden keresztül nézze el nekünk nagy királyunk megünneplését, ahány évtizeden keresztül el kellett viselnünk e régi ünnepünk (és más régi ünnepeink) meggyalázását egykori elvtársai részéről.

Azután itt van Európának ez a bizonyos "lenyúlása". Bizony még az interjú teljes szövegkörnyezetével együtt sem értjük, hogy a szocialisták nagyérdemű politikusa miről beszél. Nem értjük, mert az európai országok ünnepeinek jelentős része azokban a keresztény hagyományokban gyökerezik, amelyeket főként a római katolikus, a lutheránus, a kálvinista, az anglikán, a görögkeleti, a görög katolikus (stb.) hitvilág és kultúra teremtett meg.

Elegendő körülnézni Európában (ha eddig netán nem tettük volna). Bárhová lépünk, a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó emlékek garmadájába ütközünk. Ha a lenyűgöző építészeti, művészeti alkotások láttán képesek vagyunk tisztelettel fejet hajtani az elmúlt századok szinte emberfeletti teljesítményei előtt, akkor talán képesek leszünk megérteni: annak az erőnek, amely mindezt létrehozta, nincs szüksége arra, hogy "lenyúlja" Európát. Ez az erő nagyobb, mint a Vatikán. Ez az erő nagyobb, mint Európa. Ez az erő Istenhez, az ő mérhetetlen teremtő erejéhez kötődik, és ez a sugárzó erő teszi képessé a földi halandót a legnagyszerűbb művek megalkotására.

Igazán nem szeretnék személyeskedni, de a "lenyúlással" kapcsolatos morbid gondolat kapcsán meg kell jegyeznem, hogy erősen kutatok az emlékeimben. És akármennyire kutatok, nem emlékszem arra, hogy Kósáné Kovács Magda hajdan - a régi szép pártállami időkben, amikor a szakszervezetek és az MSZMP-szervezetek testvéri egységbe forrtak - egyszer is tiltakozott volna amiatt, hogy a Moszkvából irányított hatalom "lenyúlta" és bekebelezte Magyarországot. Pedig szakszervezeti vezetőként és huszonkét éven keresztül az MSZMP tagjaként közelről kellett látnia e "lenyúlás" kézzelfogható jeleit, amelyek nemcsak az országon, hanem a történelmi egyházakon is súlyos, nehezen gyógyuló sebeket ejtettek. Kósáné Kovács Magdának rengeteg ideje volt a tiltakozásra. Ő azonban nem tiltakozott.

Mivel nem tudjuk feledni, hogy hazánk éppen a keresztény hit felvételével válhatott Európa integráns részévé, örülnénk, ha a politikusnő elgondolkodna azon, hogy vallott nézeteit hogyan tudja összeegyeztetni azzal a parlamenti képviselettel, amelyet az MSZP színeiben szeretne ellátni az Európai Parlamentben.

Leginkább persze annak örülnénk, ha levonná a helyes következtetést, és ezzel kapcsolatban olyan döntést hozna, hogy Európának ne kelljen aggódnia, Magyarországnak pedig szégyenkeznie.

Bánó Attila