Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 15 - Megemlékezés Sándy Gyuláról

Evangélikusok

Megemlékezés Sándy Gyuláról

A Magyar Televízió nemrégiben szakszerű ismertetésben, illő módon emlékezett meg Sándy Gyula műegyetemi tanár templomépítő munkájáról. Az adás többet is bemutatott az általa tervezett, sajátos stílusú evangélikus templomok közül.

A műsort nézve visszagondoltam Sándy Gyula professzor talán egyik legutolsó templomának az építésére. 1951-ben a győri diakonissza-anyaház lelkészeként a börcsi leánygyülekezet gondozása is feladatom volt. A kis gyülekezetben akkoriban érlelődött meg a templomépítés szándéka. Mivel az erődre emlékeztető kis templom terveit a professzor készítette el, illendőnek tartottuk, hogy meghívjuk őt a templomépítés megkezdését jelentő első kapavágásra. Örömünkre el is jött! 1951 nyarának egy meleg vasárnap délelőttjén, ünnepélyes keretek között indult az építkezés. Élesen emlékszem arra, ahogyan Sándy Gyula a bal kezébe vette kalapját, jobb kezével megfogta a kapanyelet, az ég felé tekintett, áldást mondott, és egy mondatban Isten áldását kérte az épülő templomra. Őszinte, szívből jövő, megható jelenet volt!

Sándy Gyula nemcsak a tervezőasztalnál alkotta - vonalzóval és körzővel - gyönyörű templomait: az épületeket élő hittel, imádsággal tette le az Úristen kezébe. Egyházunk nem felejti el hűséges, hitvalló templomépítőjének nevét.

Sümeghy József