A hét témája

Mel Gibson A passió című filmje heves vitákat váltott ki már jóval a bemutató előtt is. A megbotránkozás és tiltakozás azonban nem szokatlan reakció egy vallási témát feldolgozó film esetében. A közönséget megosztó kérdéseket boncolgató alkotások - amelyek a mozi születése óta jelen vannak - vihart kavarnak ábrázolásmódjukkal és mondanivalójukkal.

Már a mozi születésekor is készültek ilyen filmek. Az első kéttekercses alkotás, az 1898-as The Passion Play valójában egy színházi passiójáték felvétele, amelyet a középkori műfaj legjellemzőbb stíluselemeivel adnak elő. A század első felében a passió történetét számos rendező feldolgozta. 1912-ben készült a From the Manger to the Cross, Sidney Olcott rendezésében. Ezt követte D. W. Griffith 1916-os filmje, a Türelmetlenség.

Egy évvel később Cecil B. DeMille elkészítette a Királyok királya című nagyjátékfilmjét, amely nemcsak az 1920-as évek egyik legnagyobb sikere lett, de - akkori bevételét mai értékre átszámítva - talán minden idők egyik legtöbb profitját hozó mozijaként is lehet említeni. DeMille volt az első, aki jó érzékkel a keresztény egyház támogatását kereste filmje terjesztéséhez, s ezzel - többek között - elérte, hogy legalább huszonöt évig a filmet minden húsvétkor levetítették számos templomi gyülekezet előtt. A Királyok királyára sokáig a legmeghatározóbb passiófilmként tekintettek, ezért kísérletet sem tettek rá, hogy hasonlót forgassanak. Egyetlen kivétel a francia Julien Duvivier 1935-ös Golgotája, amelyben Jean Gabin alakította Pilátus szerepét.

1953-ban egyházi kezdeményezésre készült el a Lee J. Cobb és Joanne Dru nevével fémjelzett Day of Triumph, illetve ugyanebben az esztendőben forgatták a The Robe című alkotást is Richard Burtonnel a főszerepben. 1959-ben mutatták be a tizenegy Oscar-díjjal jutalmazott Ben Hurt is.

A hatvanas években három nagy passiómozi készült: a Királyok királya 1961-es remake-je, George Stevens 1965-ös The Greatest Story Ever Told című filmje és Pasolinitől az 1966-os Máté evangéliuma. A Királyok királya 61-es változatát Nicholas Ray rendezte, s eleinte bukásnak gondolták, azonban a film szépen lassan megtalálta a közönségét, s igen népszerűvé vált. Stevens filmje bukásnak bizonyult, ám a kritikusok dicsérték a kiváló operatőri munkát és a Krisztust játszó Max von Sydow megrázó alakítását. A Máté evangéliuma az előző két műnél sokkal kisebb költségvetéssel készült, s Jézust a hatvanas évek forradalmárjainak stílusában jelenítette meg. Az olasz nyelvű alkotást három Oscar-díjra jelölték.

Franco Zeffirelli 1977-ben forgatta A názáreti Jézus című sorozatát. Két évvel később került dobozba a Jesus című alkotás, amelyet a Genesis Project nevű csoport készített. Ez utóbbiból annyi másolatot adtak el evangélikus csoportok számára, hogy a The New York Times szerint ez lehet minden idők legnézettebb filmje.

A hetvenes években azonban már olyan filmeket is forgattak, amelyek nem kizárólag a bibliai tanításokat követve dolgozták fel Krisztus életét, hanem szubjektív véleményalkotást is tartalmaztak, s különböző perspektívákból mutatták be Jézust. Három ilyen alkotás is készült: 1973-ban a Jézus Krisztus szupersztár című musical, majd a Monty Python csoport 1979-es szatírája, a Brian élete, illetve az 1976-os The Passover Project, amely szerint Jézus feltámadása csupán kacsa volt, amelyet a rómaiak elleni propagandaeszközként használtak fel. Mindhárom alkotás sokkolta a közönséget, de kevesen tiltakoztak ellenük. A keresztényeknek a hasonló filmek elleni tiltakozása egyébként általában nem öltött túlzott méreteket, ellenben az 1977-ben bemutatott Mohammad, Messenger of God című film - amelynek főszereplője Anthony Quinn volt - további vetítését a muszlim közösség tiltakozása gyakorlatilag lehetetlenné tette.

Így már érthető, hogy amikor Martin Scorsese 1983-ban neki akart látni, hogy megfilmesítse Nikosz Kazantzakisz regényét, a Krisztus utolsó megkísértését, olyan heves bojkottal szembesült, hogy a Paramount Pictures leállította a projektet. 1985-ben Jean-Luc Godard Üdvöz légy, Mária című filmje váltotta ki a keresztények dühét. A francia filmes alkotásában mai keretbe helyezi a passió történetét. Jézus anyját, Máriát egy benzinkút alkalmazottjaként jeleníti meg, József pedig Mária taxisofőr barátjaként látható a vásznon. A filmet még a pápa is elítélte. 1988-ra Scorsesének sikerült alternatív forrásokat találni a Krisztus utolsó megkísértése terjesztésére, így végül bemutathatták a Willem Dafoe főszereplésével leforgatott alkotást. A heves tiltakozás miatt azonban csupán néhány filmszínház tűzte műsorára, s Dafoe szerint a keresztények "egyszerűen cenzúrázták a filmet".

Szintén kardélre hányták Kevin Smith 1999-es, Dogma című komédiáját is. A mennyországba igyekvő két angyal történetéről számos keresztény szervezet lekicsinylően és elítélően nyilatkozott, bár a New Jersey-i független filmes alkotásában számos eredeti és kritikus gondolatot vet fel a vallás - s nem csak a kereszténység - témájával kapcsolatban.

A passióig nem is készült nagyobb szabású Jézus-mozi. E filmről azonban azt írják, hogy ugyanolyan hatással lehet a hollywoodi filmgyártásra, mint 1977-ben a Csillagok háborúja és a Rocky, amelyek hatalmas sikerükkel forgatási rohamot gerjesztettek. "Úgy gondolom, hogy Gibson műve akár az évtized legnépszerűbb filmje is lehet" - nyilatkozta Kevin Redmond atya. "Szerintem még azok is megnézik majd, akik szkeptikusak vele kapcsolatban" - tette hozzá.

"A passió nagyon erős, az embert nagyon igénybe vevő film" - nyilatkozta Michael Medved zsidó származású rádiós. "Talán az egyik legbrutálisabb alkotás, amit valaha láttam. Még a Kill Billt is felülmúlja, leginkább azért, mert míg Tarantino filmjében az erőszak elnagyolt és karikaturisztikus, addig Gibson a lehető legreálisabban ábrázolja a szenvedést. Ez pedig mind lelkileg, mint szellemileg kikészíti az embereket." Medved szerint a film kevésbé ellenséges a zsidókkal szemben, mint ahogy azt ő várta, de hangsúlyozta, hogy a zsidó nézőknek meg kell érteniük, hogy A passiót nem az ő szemszögükből forgatták. "Ezt a filmet keresztények készítették keresztényekről keresztényeknek" - mondta a rádiós.

[origo]