Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 16 - Szakmai verseny a határon

e-világ

Szakmai verseny a határon

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában a lótenyésztő szakma kiváló tanulója címért folyó országos versenyt. Az április 5-6-7-én lezajlott rendezvény jelentőségét jelzi, hogy a város, a minisztérium és az iskolafenntartó képviselői is megtisztelték jelenlétükkel.

Az intézményben a mezőgazdasági szakképzés ötvenöt éves múltra tekint vissza. A magyar hagyományok ápolására is kiválóan alkalmas lótenyésztés tantárgy az egyik legfontosabb része a képzésnek. A ló- és lovassport tartást ad, felelősségtudatra és fegyelemre nevel.

A versenyeken már korábban is számos szép eredményt értek el az iskola diákjai. Molnár Zsolt 2003-ban végzett tanuló évek óta regionális kettesfogat-hajtó bajnok. A korábbi négy versenyen Kőszegről mindig két diák nevezett, s valamennyien teljesítették is azt a szintet, amelynek alapján mentesültek az év végi szakmai vizsga alól, és jeles minősítéssel bizonyítványt szereztek. A tavalyi péceli versenyen az összetett első helyet Kőszegről Tompa Balázs nyerte, míg a legjobb elméleti felkészültséggel rendelkező tanulónak járó különdíjat szintén az iskola diákja, Csoknyai József kapta, aki ötödik helyezést ért el.

Az idei megmérettetésre az ország minden részéből érkeztek versenyzők - kilenc iskola képviseletében tizenhét diák - és az őket felkészítő tanárok. A verseny szervezése mozgósította az egész iskolát. Tanárok, diákok, technikai dolgozók, önkéntesek, támogatók mozdultak meg, időt és fáradságot nem kímélve készítették elő a versenyt.

Vasárnap délután a lovak és a helyszín megtekintése után Tompa Balázs lovasíjász-bemutatóval érdemelte ki a közönség elismerését. Hétfőtől külön program készült a versenyzők és a szaktanárok részére. Míg délelőtt a diákok négyórás elméleti írásbeli feladatot oldottak meg, addig a szaktanárok Bozsokon egy osztrák westernlovasfarmot tekintettek meg, ahol a vendéglátók bemutatóval is kedveskedtek a vendégeknek. Hétfő délután a verseny talán leglátványosabb részére került sor a Kőszegi-hegység övezte gyönyörű természeti környezetben. Az izgalmakat a hirtelen jött nyári zápor is fokozta, amely azonban csak növelte az elszántságot és a figyelmet. A középiskola tangazdaságában alapfokú díjlovaglásban, a közeli Lukácsházán pedig alapfokú díjhajtásban versengtek a résztvevők a szigorú pontozóbírók előtt. A gyakorlati versenyszámok a környékbeli lóbarátok, lovas szakemberek és szépszámú nézőközönség előtt zajlottak.

Az estig tartó próbatételek után kedden délelőtt a lóhasználattal kapcsolatos gyakorlati feladatokból versenyeztek a tanulók a tangazdaság igényesen kialakított lóistállójában. Eközben a szaktanárok a határközeli Alsóőrben (Unterwartban) lovasfarmot és lovasbemutatót tekintettek meg. Kedd délután elkezdődött a szóbeli verseny, mely másnap délelőtt fejeződött be. Az éppen nem versenyző tanulók Kőszeg nevezetességeivel ismerkedtek. A kedd esti, jó hangulatú szakember-találkozón tapasztalatcserére, a verseny elemzésére is nagyszerű alkalom nyílt.

Az elméleti és gyakorlati versenyfeladatok teljesítése után pontozásos rendszer alapján alakult ki a végeredmény: 1. Csepi Eszter (Veres Péter Mezőgazdasági Szakközép- és Szakképző Iskola, Győr, felkészítő tanára: Vígh Attila); 2. Pólik Anikó (Békés Megyei Radványi György Középiskola, Szakiskola és Kollégium, Elek, felkészítő tanára: Perei Gábor); 3. Kovács Péter (Békés Megyei Radványi György Középiskola, Szakiskola és Kollégium, Elek, felkészítő tanára: Perei Gábor). A verseny vándorkupáját a győri Veres Péter Mezőgazdasági Szakközép- és Szakképző Iskola nyerte. A kőszegi versenyzők közül Kőszegfalvi Péter 4. helyezést ért el, így év végén mentesül a szakmai vizsga alól, és jeles minősítéssel bizonyítványt kap.

Az iskola számára nagy elismerés volt, hogy a versenyt a versenyzők és a vendégek sikeresnek ítélték. A jól végzett munka örömével köszöntek el egymástól: szép volt lányok, szép volt fiúk!

Dr. Szárnyas István