A vasárnap igéje

Húsvét ünnepe után 1. vasárnap (quasi modo geniti)

Egyszívűség... Természetes, hogy testünkben egy szív dobogása tartja fenn az életet. A próféta Isten népét is egyetlen testnek tekinti - csakúgy, mint nyomában Pál apostol az egyházat. Isten ószövetségi népe azonban nem bizonyult egyszívűnek. És az egyház?

Kőszívűség... Dobogókőről ugyan beszélünk, de helyét földrajzi térkép jelöli, nem anatómiai atlasz. Élő szervezetben nem doboghat kőszív. Kőszíve csak szobornak lehet. A holt anyag örökkévalósága nem az a távlat, amelyet a húsvéti üres sír fénye vetít elénk. Nyelvünk mégis arról tanúskodik, hogy élnek közöttünk kőszívű emberek. Szívtelenként vagy keményszívűként is jellemezzük őket, mivel embertársaik számára halott a szívük. A próféta azonban úgy látja, hogy Isten népének a szíve mindenekelőtt Isten számára halott.

Isten végül orvosolja népe betegségét: kőszívüket élő hússzívre cseréli. A "hurráoptimizmus" elhárítására a próféta mégis tesz egy megszorító megjegyzést: a szívátültető műtéttől nem várhat az egész nép gyógyulást. Lesznek, akiknek a szervezete ezt az új szívet - mint idegen testet - kilöki magából. Azoknak kell számolniuk ezzel, "akiknek szíve a förtelmes és utálatos bálványokat követte..."

Van különbség hitetlenség és hitetlenség között! A mai evangéliumban elénk lépő Tamás hitetlen ugyan, de hitetlenségét élő Jézus-hitre cseréli. Tamás a húsvét evangéliumát hallva nem úgy bizonyult hitetlennek, mint akinek szíve "a förtelmes és utálatos bálványokat követte". Egyszerűen csak vak volt Isten igazságának meglátására. A feltámadt Jézus megnyitotta a szemét, és amikor látott, hitt. Az más kérdés, hogy hinni látás híján is lehet, sőt kell is. Jézus szerint "boldogok, akik nem látnak, és hisznek" (Jn 20,29). A látás híján hitetlenkedő Tamásokat Jézus mégsem tekinti elveszettnek. Nem róluk szól, amikor azt mondja, hogy van orvosolhatatlan hitetlenség is. Ennek tipikus kórisméjét a Szentlélek káromlásában jelöli meg. Népe főpapjait, írástudóit és vallási vezetőit vádolja ezzel, amikor csodáiért Belzebub cinkosának mondják, nem ismerve fel, hogy "Isten ujjával", a Lélek hatalmával űzi ki a démonokat. Istenkáromló léleknek, a sátán szövetségesének nevezik az Atyának Jézusban munkálkodó Lelkét. Végsőkig ellenállnak a Szentléleknek, aki egyedül teremthetne hitet a szívükben. Pedig azt gondolják magukról, hogy a próféta által emlegetett "förtelmes és utálatos bálványokat" soha nem követték, hanem gyermekkoruktól fogva az élő Isten szolgái. Az a bűnük, hogy az élő Istenről - Mózes kifejezett tilalma ellenére - maguk alkotnak nem kőből vagy fából faragott, hanem a törvény igéinek Lélek nélküli, emberi értelmezéséből szőtt képet. Amikor pedig találkoznak az élő Isten egyetlen hiteles képmásával, az ember Jézussal, szavát nem tudják Isten igéjeként hallgatni, csodáiban nem ismernek rá Isten tetteire. Ahelyett, hogy az élő Istenről szívükben őrzött hamis képet (bálványt) zúznák öszsze, Isten élő képmására, az ember Jézusra sújtanak le. Halálra ítélik, és átadják Pilátusnak, hogy ítéletüket a jól ismert római brutalitással hajtsa végre. Mel Gibson filmjét éppen azért éri az antiszemitizmus vádja, mert a főpapi szereplők arca jól tükrözi ezeket a gyilkos indulatokat. Jézus ugyan nem viszonozza gyűlöletüket, sőt Istennél közbenjár értük, de ez nem feledteti az evangéliumokban korábban tett kijelentéseit: sem a hétszeres "Jaj nektek!" kiáltást (Mt 23,13-39), sem a János evangéliumában megörökített vitabeszédet, melyben Jézus az őt Belzebub cinkosának mondó vallási vezetőket - mintegy viszonozva vádjukat - "az ördög atya gyermekeinek" titulálja (Jn 8,37-59).

Jézus figyelmeztetését tehát komolyan kell vennünk: van gyógyíthatatlan, megátalkodott hitetlenség is. És ez nem annyira a pogányoknak, mint inkább Isten mindenkori népének a kísértése! Ennek a gyógyíthatatlan, megátalkodott hitetlenségnek a jelei - kétezer éves történetét vizsgálva - az egyházban is minden időben felfedezhetők. Fájdalommal kell megállapítanunk, hogy az egyház már az apostoli korban sem volt egyszívű közösség, és ma sem az. A próféta vigasztaló jövendölése azonban az egyházra is érvényes: eljön az idő, amikor Isten végrehajtja a terápiát, és elveszi népe kőszívét, hogy eleven hússzívet adjon helyette. Az egyházat - mint közösséget - ez a műtét gyökeresen meg fogja újítani. Ez nem kérdés. A kérdés az, hogy a mi helyünk hol lesz akkor? A Lélek által új életre támadó, megelevenedett hitű közösségben vagy a gyógyíthatatlanok között, akik a Lélek minden ajándékát idegen elemként vetik ki magukból? Isten óvjon minket ettől!

Imádkozzunk!

Urunk, ne engedd, hogy újjáteremtő kegyelmed csodái fölött vak gőggel ítélkezzünk, mentő szeretetednek - Lelkedet káromolva - ellenálljunk. Gyógyítsd meg hitetlenségünket, mielőtt gyógyíthatatlanná lesz. Ámen.

Véghelyi Antal