Élő víz

Hogy megérett-e a helyzet a kiskutya fogadására, azt időnk sem volt mérlegelni. A fekete gombóc szemünkbe nézett, és pacsira nyújtotta mellső "jobbját". Ő választott ki minket, nekünk pedig nem volt menekvésünk. Mióta Amper hozzánk került, több dolgot újratanultunk. Egyik leckénk röviden így hangzik: attól, hogy valaki templomudvarban él, még nem lesz tiszta, hófehér. Sem a parókiakert, sem a templom lábtörlője, de még a templom belseje sem tenné fehérré ezt a kócos feketeséget.

Ami azonban egy kutyánál aranyos, az emberi szív esetében kockázatos. A bennünk élő sötétség már nem színskála kérdése, nem tolerálható, nem magyarázható azzal: ilyen vagyok. Az a sötét árnyalat, amely lényünk mélyén lakik, és indulatainkat meghatározza, tetteinket motiválja, komoly és veszélyes dolog. Fel kell tárni, világosságra kell hozni. A templomba járás, a közösség gyakorlása önmagában nem tisztít meg. Egy helynek, egy épületnek önmagában nincs olyan misztikus ereje, amely Isten előtt tisztára mosná az emberi szívet. Belső mozdulatra, megnyílásra van szükség, e nélkül a fekete szív a templomból előlépve is éppoly fekete marad.

Másik leckénk, melyet az említett eb birtokában felfrissítünk: a cipő nem azonos a gazdájával. A kutyakölyök mindent a cipőtől vár. Ha egy lábbeli mozgásnak indul, ha a tányérjához közelít, az jó jel. Szerinte a cipő ad enni, a cipő simogat, és ezért a cipőnek jár a nyaldosásban, rágcsálásban jelentkező hála. Mostanában kezd csak ráeszmélni arra, hogy a cipőből kinő egy nagy, magas ember, és nem is biztos, hogy a cipő irányítja ezt az alakot, hanem éppen fordítva áll a dolog. Kezd ráeszmélni arra, hogy van gazdája, aki néha mezítláb szalad ki, és lám: cipő nélkül is éppolyan kedves, és éppolyan finomat ad.

Az Isten jelenlétére eszmélődő ember sokszor ilyen cipőnyi hittel rendelkezik. A látható, érzékszervekkel felfogható, kellemes meglepetések erősítik benne: tényleg van és itt van Isten. Amikor a cipő eltűnik, amikor nincsenek kézzelfogható, megragadható istenélmények, akkor ez a hit köddé válik. Vagy elkeseredik, vagy élményvadász lesz, aki csak akkor hisz, ha valami megrázó történik. Jézus tanítványaival együtt mi is ilyen cipőnyi hitről indulunk. Már ez is Isten ajándéka. De a látható és érzékelhető isteni meglepetések korából ki kell nőni, és fel kell érni hittel, hogy a Gazda akkor is él, ha láthatatlan. Akkor is szeret és értékel, ha ennek éppen semmiféle kedélyemelő jelét nem adja. Engedelmeskedni kell, sőt lehet akkor is, ha semmiféle misztikus indíttatásban nincs részünk, csupán a Biblia fekete betűi merednek ránk. A fehér gyolcsok, amelyekben Jézust eltemették, ott maradtak a sírban. A köntösére sorsot vetettek, a sarujáról szó sem esik. A kellékek, amelyek a Földön élő Jézusra annyira jellemzőek voltak, elenyésztek. A tanítványok, akik a húsvét előtti, "ismerős" Jézust siratták, nem vették észre a Feltámadottat. Amikor később lehullott a hályog a szemükről, megértették, hogy az Úr - bár más dimenziókban is otthonosan mozog - Úr marad. A gazda szeretete cipőben vagy cipő nélkül ugyanolyan. Isten jelenléte, vezetése, szeretete szintén változatlan. A testté lett Jézusban sem volt közvetlenebb, mint a feltámadottban. A látható jelek és csodák nem kitörései Isten szeretetének, ezek gyakorisága alapján nem szabad hőmérőzni Isten irányunkban táplált érzelmeit. A cipőnyi hit annak örül, ha látható jelei vannak annak, hogy Isten mellette jár, vele van. Az érett hitt meglátja a feltámadott Urat, akinek csak addig volt szüksége sarura, amíg vétkeinkkel leszámolt. Zelk Zoltán csodálatosan fogalmazza meg ezt a Kegyelem című versében:

"Sohase lép gyíkra csigára

soha egy föltámadt füszálra

a földön járó isten lába

de vétkeinket eltapossa

mert vétkeinket megbocsátja."

Bálint Gyöngyi