Napról napra

Vele együtt munkálkodva intünk is titeket; úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét. 2Kor 6,1 (Zsolt 103,11; Jn 15,1–8; 1Jn 5,1–4; Zsolt 148) Pál apostol a megbékélés üzenetének hirdetőiről szól ebben az igeversben. Jézus feltámadása után nem pusztán köszöntésként mondja a békességre hívó szavakat, hanem Isten tervének titkát tolmácsolja, amikor békességet hirdet. Mert kereszthalálában és feltámadásában Isten megbékéltette magát a világgal. Kegyelemből, hit által mi is részesei lehetünk ennek a titoknak. Az ő kegyelme tovább munkálkodik azokban, akik ezt elfogadják. Nem szabad ennek útjába állnunk. Életünket szemlélve a kívülállók meglátják-e ezt rajtunk? Élünk vagy visszaélünk ezzel a kegyelemmel?

Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele. 1Tim 4,4 (1Móz 1,31a; Róm 1,18–25; 1Tim 2,1–7) Az ember mindig mindenben válogat. Alapvető emberi jogunknak tartjuk, hogy megkülönböztessük a számunkra kedves, ízletes és vonzó dolgokat azoktól, amelyeket nem szeretünk, és ezekről véleményt is mondjunk. Már az első gyülekezetekben problémát jelentett az a „véleményszabadság”, amikor egyesek a korábbi hitviláguk szerinti előítéleteiket nem tudták összekapcsolni a Krisztusban kapott szabadsággal, sőt a hitéletükkel kötötték össze az ízlésvilágukat. A teremtettségben minden Istentől jön. Ebből következik, hogy Isten minden teremtménye jó, csak hálaadással kell élni velük.

Pál írja: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. 1Kor 15,10 (Ézs 46,9; 2Kor 5,11–18; 1Tim 2,8–15) Ha emberi ésszel vizsgáljuk az egykori Saul viselkedését, mindenképpen komoly büntetést érdemelne. Hamis vádakkal illette Krisztus követőit, miközben Isten ügyét szerette volna megmenteni az „istenkáromlótól” és követőitől. A saját igazságának tudatában élt. Bizonyára sok bizonyságtételt hallhatott, de csak akkor történt „pálfordulat” az életében, amikor maga Jézus szólította meg. És megtörtént a legnagyobb csoda: az üldözőből apostol lett. A viselkedése alapján aligha érdemelte volna ezt ki. Pál a hitvallását fogalmazza meg ebben a mondatban. Egyedül Isten kegyelme mindaz, ami vele történt. A nagy találkozás nélkül megérdemelt büntetését töltené egy Isten nélküli örökkévalóságban.

Az Úr látja az ember útjait. Péld 5,21 (Jel 2,23; Jn 8,31–36; 1Tim 3,1–13) Isten minden ember életútját látja, de legfőképpen azt, hogy hová vezet az a széles út, amelyen jár. Milyen sokan bolyonganak tévúton ebben a világban! Pillanatnyi és látszólag boldog, de mégis bizonytalan élethelyzetekkel cseréljük fel a biztonságos jövőnket. Mai igénk szövegkörnyezete a házasságtörésről szól, amely intézményesítve akár egy egész nemzetet is képes elpusztítani. Ne hagyjuk, hogy liberális tévtanítók félrevezessék életünket, gyermekeinket. Járjunk a keskeny úton, amely talán nem olyan népszerű, de mégis az életre visz.

Az Úr ezt mondta Abrámnak: Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. 1Móz 12,1.3b (Lk 1,54–55; Róm 8,7–11; 1Tim 3,14–16) Abrám a hit példaképe. Benne három világvallás követői is közös ősatyjukat tisztelik. Akár azt is gondolhatnánk, hogy Isten ezért jövendölte neki egykor azt az ígéretet, amelyet mai igénkben olvashatunk. Hiszen a korábban gyermektelen embernek valóban több milliárd utóda lett; s ők ma is vallási többséget alkotnak ezen a földgolyón. Mi mégsem így értelmezzük ezt az ígéretet. Számunkra Ábrahám utódaként Jézus Krisztus eljövetelével vált valóra az ősi prófécia. Mert benne és általa az egész világ üdvözítője jött el erre a földre, hogy hit által mi is az ő követői lehessünk.

Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket. 1Kor 2,12 (Zak 4,6; Jn 19,1–7; 1Tim 4,1–11) A hétköznapi ember is különbséget tud tenni az emberek között aszerint, hogy kiben lakik gonosz lélek, és kiben a szelídlelkűség és kedvesség jó lelke. Attól, hogy valaki világi értelemben jó ember, még nem biztos, hogy Isten Lelke munkálkodik benne. Pál apostol szerint Isten csak Isten Lelke által ismerhető meg. Nekünk nem csupán szelíd lelkű, jó emberekké kell válnunk, akiket megdicsér a környezetük, hanem Urunk követeivé, akik nem a saját fontosságukat hangsúlyozzák, hanem felismerik azt, hogy mit ajándékozott nekünk Isten Jézus Krisztusban.

Így szól az Úr: Szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat. Hós 6,6 (1Kor 13,13; Jel 22,1–5; 1Tim 4,12–5,2) Hóseás próféta az Ószövetség egyik legnépszerűbb prófétája. Könyvében arról is ír, hogy az áldozati kultuszt valami másnak kell felváltania, mivel Isten nem gyönyörködik az ártatlan állatok leölésében. Ő a nép szívére vágyik, nem a külsőségekre. Világossá vált, hogy a nép nem a megtérést keresi, hanem a külső nehézségek, Isten haragjának és büntetésének gyors elmúlását. Ma is hasonlóképpen gondolkodunk, ha elfelejtjük, hogy Jézus főpapként és áldozatként már örökre bemutatta az engesztelő áldozatot értünk. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a magam szeretetéből élek-e vagy Istenéből?

Menyes Gyula